Szép Szó 5. kötet (Budapest, 1937)
20. szám - Osvát Zsuzsa: Személyesség és művészet (Móricz Zs. új regényéről)
429 Bóka László: Justh Zsigmond szükséges tudni az új embereknek, mert a forrongás, a pusztulás, a harcok terén ezt meg nem tanulhatták." Ezt a hivatást az ő sorstársai nem vállalták. Ez ma a polgár nemes hivatása. A forrongás, a pusztulás, a harcok terén elherdált értékek emlékeztető őrzése, az új ember szolgálata. A „kiválás" — minden csalóka látszat, díszfelvonulás és szónoklat ellenére — megtörtént, — ha itt bent nem is látjuk mindig világosan, a nagy nyugati népek pozitív és negatív példája egyaránt mutatja. Most itt az ideje, hogy a harc hevében elejtett értékeket felszedjük a porból, itt az ideje, hogy régi szavaknak tiszta és általános értékét visszaadjuk. Ha kell hagyomány — és kell! — hát itt van. Ha van nemesség, hát ez az. Ha a történelmi osztály példája kell, akkor ne Agenor példája legyen az, hanem Justh Zsigmondé, a Justh Zsigmondoké, akik kiváltságnak tartották „megmutatni nagyban azt, amit a többinek kicsinyben követnie kell." „És aztán fejleszd, nemesítsd, amit tőlük tanultál, s ezt hirdesd fennen, de csak akkor, ha már igazsággá változott a lelked mélyén." BÓKA LÁSZLÓ Személyesség és művészet Móricz Zsigmond legújabb regényéről Évekkel ezelőtt olvastam egy dráma-kéziratot, egy azóta tehetségesnek bizonyult író még jóformán gyermekkori zsengéjét. A dráma keservesen rossz volt. A gyermek-író szűz tudatlansága az élet testi-lelkitársadalmi valóságai felől tragikomikus félszegséggel hatott a vértelen, élettelen műben. Mégis: egy életproblémához olyan dokumentumot szolgáltatott, hogy hívebbel és hitelesebbel azóta sem találkoztam. Az első felvonásban ez történt: Zajos sikerű premier után ünnepi vacsorára várják az írót abban az előkelő házban, amelynek egyetlen leányával éppen ezen a vacsorán fogják hivatalosan eljegyezni. Az író késik. A szituáció kínos. Végre megjelenik sziláltan, csapzottan, feldúltan: a Bukás élő maszkja. Vallomást tesz a menyasszonyának. A darab címe Júdás volt. A tomboló siker meggyőzte az írót, hogy hiteles Júdást teremtett; a közönség ráismert benne a Megváltó elárulójára. Ez az! ez az a lélek! „A siker ítélt: Júdás vagyok!" — Te? — „Én. Hiszen magamból teremtettem." — A sznob menyasszony csalódottan hebegi. — Azt hittem, az írói zsenid műve volt, hogy így megláttad Júdás alakját. — Mire az íróból keserűen csattan fel a szemrehányás: „Ha arról írtam volna, hogy egy költő megcsipked egy szobalányt, mindnyájan „lírát" szimatoltak volna!" Ez a rövid dialógus, egy kezdő s még idétlenkedő írónak ez a paradox vallomása, az írói létnek azt az alapproblémáját szúrta meg