Szép Szó 6. kötet (Budapest, 1938)
21. szám - József Attila: Hegel, Marx, Freud (tanulmány)
József Attila: Hegel, Marx, Freud tot". Ehhez kapcsolódik az a nézete, hogy az ember úgy fejlődik, hogy megváltoztatja életkörülményeit s ezek a megváltoztatott életkörülmények megváltoztatják őt. Eszerint saját tudatunkkal közvetlenül nem alakíthatjuk létünket. Egy új természettudomány, a pszichoanalízis, azonban azzal a fölfedezéssel vált betegségek gyógyító módjává, hogy a tudat képes a lét közvetlen alakítására, ha másként nem, hát úgy, hogy kivet magából, elfojt oly gondolatokat, melyeket éppen a valóságos természetes lét sugalmaz s ezzel az elfojtással annyira megváltoztatja a létet, hogy az egészséges ember beteg emberré válik, az érzékien-észszerűen gondolkodó lényben létre jön pl. az a vallásos kedély, az a valóságos lelkiállapot, melynek fogalmát oly mulatságosnak találta Engels, Feuerbachnál. Az ilyen ember — s az emberiség történelmi múltjában csak ilyen emberekre számíthatunk — kétségkívül valóságos lény, tudata azonban nem felel meg ösztönös (faji, nemi) létének, hanem csak annak a létnek a képét adja, amelyet már eltorzított. Ez a tudat nem a lét képét torzítja el, hanem magát a létet, mint természetet s e torzított képet többé-kevésbé híven megőrzi. „Elkerülhetetlen dolog — írja Engels —, hogy mindennek, ami egy emberre hat, tudatán keresztül kell mennie, — még az evésnek és az ivásnak is, ami a tudat által érzett éhségen és szomjúságon kezdődik és ugyancsak a tudat által érzett jóllakottsággal végződik". Azóta a lélektan az egyénnek, a társadalmi lénynek fejlődésében sok olyan jelenséget derített fel, amelyet a tizenkilencedik századbeli bölcselő nem ismerhetett. Csak érinthetett kérdéseket, melyeket ma — éppen saját gondolatrendszere alapjainak igazolására — világosabban tekinthetne át. így azóta megtudtuk, hogy éhség és tudat, nemi vágy és tudat között a kapcsolat megszakadhat; hogy a tudat a jóllakottságot s a nemi kielégülést, bár a fiziológiai lét rendje szerint minden szabályszerűen végbement, igen sokszor nem veszi tudomásul, sőt rendszerint nem veszi tudomásul, ha — a nép nyelvén szólván — „nincs áldás rajta". JÓZSEF ATTILA