Szepesi Hiradó - Szepesi Hirlap, 1929 (67. évfolyam, 2-52. szám)

1929-01-05 / 2. szám

Užívanie novinových známou nevoleno výnosom riad. pošt. a teleer. v Košiciach č. 21971/1 V. k. 1o22. ­­929. január 5. (szombat MEGJELENIK­ MINDEN SZOMBATON. ist ELŐFIZETÉSI ÁR: EGÉSZ ÉVRE .... 72­ K HAVONTA...................6— K, EGYES SZÁM .... 150 K. 2 szám. LŐCSEI SZERKESZTŐSÉG : SZÉL-UTCA 2. Telefon: .50. LEVOČ­A-L­Ő­C­S­E 67. ÉVF.♦MIKI MI. LAT Iglól szerkesztő és kiadóhivatalvezető: ARNOUL AURÉL ÉB szerkesztőki TELLÉRY GYULA éa KŐSZEGHY- WINKL­ER ELEMÉR Ügy­veszető felelős szerkesztő POLNISCH ARTUR IGTInDISZISI ELŐFIZETEM Al­ EGESZ ÉVRE . . NEGYEDÉVRE . . BUDAPESTI SZERI KIADÓHIVAT VIII. MÁRIÁT 20'80 P 5'2v r 1. t IGLÓI SZERKESZTI KIADÓHIVATA­LASARVK-SOR SO. SZÁM. Telefon: 50. SP. NOVA VES­ IGLÓ 45. ÉVF Magyarorsz. szerk. és kiadó hivatalvezető FÖRSTER REZSŐ Amidőn a történeti múlta s köz­igazgatásilag egy évezreden át jól be­vált megyéket beszüntették, amelyekről maga Scotus Viator a csehszlovákok leghűségesebb, de egyben a legelfogul­tabb barátja, azt mondotta, hogy a régi megyék a szlovákságnak legrégibb és legkedvesebb közigazgatási szervei vol­tak és ezek megszüntetésével éppen a szlovákság veszíti el az önállóságá­nak eddig látható s azt legjobban ki­domborító várbástyáját s külön nemzeti­ségi jellegét, — akkor az őslakosság mindenütt erélyesen tiltakozott is ezen kegyetlenség ellen; s a centralizálás elleni küzdelmében részt vett az akkor még ellenzékben volt ľudák párt is. Hlinka vezérük a »Slovák« hasábjain nap-nap mellett követelte: „adjátok vissza elrabolt régi megyéinket ,­ »mert ezek nélkül a mindent elcsehesítő centralizmusba hajtják népünket, hogy minél könnyebben elvehessék kenye­rünket, nyelvünket, vallásunkat !< »Szlo­­venszkó gyarmatosítását a régi jó me­gyéink elrablásával nem engedjük és ha kell utolsó csepp vérünkig is meg­­védjük!« És csakugyan harciasan indult a do­­og. Ugyanis amidőn a régi 4-6 megyé­ből alakították az úgynevezett »nagy­­megyéket’ és a választott megyei vybor­­tagok e­línsulyozására egyharmadát kinevezték; a liptószentmiklósi megyei megnyitó gyűlésen megjelent kinevezett vybortagokat a klinkaisták roppant zajos szidalmakkal fogadták: »pfuj, gyalázat Szlovenszkó árulóira, ki a darabontokkal!« Dr. Szefcsik Sándor a néppárt nevében olvasott fel egy tilta­kozó rezoluciót, mely azzal végződött, hogy addig nem lesz tárgyalás, amíg a darabontokat ki nem dobják utolsó szálig! Úgy is volt. Dr. Székács zsupán­nak egymásután ötször kellett a gyűlést felfüggesztenie, mert a nagy lárma és viharos tiltakozás miatt senki sem jut­hatott szóhoz. Dr. Szefcsik után én olvastam fel a keresztényszocialista párt rezolúcióját, természetesen a legnagyobb vihar közepette. A zsupán sehogyan sem tudta a zajos ellenzéket leszerel­tetni, hát elrendelte az én kivezetteté­­semet. Ellenben Szefcsikkel szemben, habár ő jobban zajongott a darabontok miatt és a rezoluciója is »erősebb« volt — ez nem történt meg. Ez mindjárt feltűnt nekem, bár nem a tudtam magamnak megmagyarázni csak később beállt eseményekből lett nyilvánvaló, hogy a ľudákok kitörése csak a műharag volt. Dr. Szefcsik a »zajos tiltakozás« után rövid időre meg­kapta a homonnai gazdag közjegyzősé­­get (azóta fütyül a pártra, a vezérére s benső barátságot kötött a dara­bontokkal), a vezér sógora, komája, unokatestvére felfelé és lefelé egyaránt» — elhelyezkedett; ki bankban, ki vasút­nál, ki más zsírosabb állásban; maga a vezér pedig 14 milliót zsebelt be a csődbe jutott bankjának a megmenté­sére s ezzel a kormány vizeire evezett, s mint köztudomású lassan, s habár dicstelenül, de biztosan — be is evezett. Ott hagyta a csapot papot, azaz a pro­­grammot. Fütyül az autonómiára a »blby« (»buta«) tömegekre. Autonómia helyébe lépett a talicska legújabb torzszülöttje: »Slovenská Kra­jina« (Szlovák­ország, vagy tartomány, leginkább talán gyarmat!) — kinevezett darabontokkal. A liptószentmiklósi megyei megnyitó gyűlést azért hoztam fel, hogy rá­mu­tassak: mennyire változtak az idők rö­vid pár év alatt, mennyire hátat fordí­tott a köpönyeget változtató pártvezér, aki ma a centralizált pozsonyi tarto­­mánygyűlésen — amint ő csúfolja: krajina országgyűlésen — üdvözli a kinevezett darabontokat, sőt pártja ré­szére, minél többet követel ezen dísz­példányokból ! Így még soha senki nem vezette az orránál fogva — és soha senki így nem csapta be a hiszékeny népet. Ennyire visszaélni a nép tudatlanságával már nem is lelkiismeretlenség, hanem gonosz­ság! A szlovák nemzet és az amerikai szlovák testvérek, akik csak a teljes autonómia kivívására hozták meg a nagy áldozatot, hogy utolsó dollárjaikat is adták a vezérnek. Ő azonban az auto­nómiát elvetette, elárulta, tehát népét cserben hagyta, nem törődik már sem az itteni, sem az amerikai autonómis­tákkal; fő dolog, hogy a dollárok már a zsebében vannak. Juriga Nándor a Tudákok oszlopos másodvezére nem régen azt írta a lap­jában, hogy a »zemský” országgyűlés közönséges bábszínház lesz és saját pártjáról határozottan állítja, hogy a néppárt a szlovák nép ellenére és kárára lépett be a kormányba és hogy csak sze­mélyi előnyökért adta fel az autonómiát. De a sovinizmusról, magyargyűlölet­­ről hírhedt Ivánka Milán dr. is csodá­latos őszinteséggel nyilatkozik csehszlo­vák lapjában a tartományi szervezetről, melyről megállapítja, hogy nem hoz gyógyszert a szlovák bajokra és beteg­ségekre, sőt egyes jelenségekből ítélve, az egy, vagy két szövetkezeti párt szolgálójává válik és azután — „jó éjsza­kát szlovákok . Hivatalok, tartományi rendelések, licenciák, koncesziók, erdők, legelők, telkek, maradékbirtokok, telepít­vények stb. csak az uralkodó pártok kép­viselőinek és híveinek jutnak. És ez a rendületlen csehszlovák maga ‘esti a sivár jövőt, amidőn szomorúan konstatálja, hogy Szlovenszkó lakosságá­nak adófizető képességén fordul meg, vajjon mi és mennyi jót tud majd alkotni a tar­tomány­i igazgatás, mert sok kulturá­lis, szociális és gazdasági kérdésben Szlo­venszkó csak saját adóbevételeivel fog rendelkezhetni, de tény az, hogy „a szlo­vák nép koldustarisznyájából fogjuk kihuz­­gálni a réz- és nikkelpénzeket és irigység­gel fogunk tekinteni a gazdag Cseh­országra, hogy mily milliós lépéssel halad előttünk. És ezért elsősorban Hlinkát okolja, mert hogy az ő ellenzékisége nem volt komoly ellenzékiség, hanem »mindennemű politikai okosság nélkül való utonállás". Tehát most már Ivánka is hirdeti, hogy az autonómia elejtése, illetve a tartományrendszerrel való fel­szerelése éppen a szlovákságot koldus­botra juttatja. Ivánka Milán, aki azt hirdette, hogy a magyarokat és magyarónokat tűzzel-vas­­sal ki kell irtani, íme egyszer felébredt arra, hogy hova tovább a szlovák nép indul pusztulásnak. Van ideje elmélkednie azon régi igazság felett, amit nem kívánsz ma­gadnak, azt ne kívánd felebarátodnak, mert könnyen megtörténhetik, hogy »aki másnak vermet ás, maga esik bele!« És amíg a csehszlovákok legoszlo­posabb tagja igy ir, nem marad el mögötte a tisztán szlovák nemzetiségű és ellenzéken lévő Rázás Márton sem, aki megkapó szavakkal vázolja a szlo­vák nemzet csalódásait, amidőn kará­csonyi cikkében írja: „Megjött a kará­csony, de ma már csak mintegy hiva­talos szünetet jelent, azoknak az ocsmánynál ocsmányabb fegyvereknek a részére, amelyekkel az uj haza építői az év 364. napjában a szlovákok szivét mételyezik. A hiénák, tigrisek és saká­lok is vissza­vonulnak odúikba, hogy legalább 24 órán át énekeljék: békesség a földön, hogy aztán újra raboljanak. Hiszen a legenda szerint Betlehemben a kis Jézus elé való hó­dolatra nemcsak a pásztorok és a nap­keleti királyok, hanem a rókák, farka­sok és medvék is eljöttek, de azután továbbra is megmaradtak ragadozóknak. Újra eljött a karácsony, de mi jutott a karácsonyfa alá a szlovák nemzetnek ? — „ Az idegen, aki végig­járja városaidat, falvaidat, bizony csodálkoz­hatok azon, hogy mennyire megváltozott az életed. De nem az a fontos, ami szembe­tűnik, hanem az, ami a lelkekben van!“ S kér­dem, vájjon a szlovák lelkekben mennyi az öröm s mennyi a fájdalom? Mennyi a remény s mennyi a kétségbeesés? Mennyi az igazságérzet, nagylelkűség és mennyi az önzés, farizeuskodás, intrika és mindennemű aljasság? Vajjon ma a társadalmunk magasabb színvonalon van-e s közelebb a Betle­hem Újszülöttjéhez, mint 1918-ban ? Alig! Az emberek áruba bocsájtották meggyőződésüket és néhány garasért mindenre képesek.­­ A szlovákság csak nehezen képes existenciájának a fel­tételeit megteremteni, nemcsak Francia­­országban, Argentiniában és Ausztráliá­ban, hanem a saját hazájában is. S csak évek múltán fog kiderülni, hogy életé­ben mennyi volt a tragédia. — Sok, sok a szlovák fájdalom! A társadalmi életet bomlasztja mindenre kész kapzsiság, amely képes a leg­­alábbvaló talpnyalásra is, hogy célját elérje! így beszél Rázus a legnagyobb szlo­vák, csak Hlinka »a nemzet atyja« ámítja továbbra is a tudatlan, hiszé­keny és könnyen fanatizálható népet, hogy a darabontokkal kibővített tar­tománygyűlés az autonómia első vil­longása. Hlinka az országos képviselő­testületi választáson 168.000 szavazatot veszített és most, hogy a szemmel látható gyenge pozícióját némiképpen korrigál­hassa, minél több darabontot kér pártjába. Hlinka levitézlett! Karácsonyi leve­lében­­ (mellyel egy külön cikk kere­tében fogok foglalkozni) azzal vigasztalja magát a csúfos bukásáért, hogy a 168 ezer szavazat veszteségével a­­ férge sem hullott ki a pártjából. Akik ismerik a pártja belső torzsalkodásait és azt a gyűlöletet, amelyet egymás ellen táp­lálnak, azok az ellenkezőjét bizonyít­ják. Ezt mutatja a dr. Gazsik minisz­terük küszöbön lévő lemondása és a pártból való kilépése. Omlik-bomlik, mint minden, ami a hazugság alapjain felépült. Rázus azt mondja, hogy sok-sok uj haza­épitő az év 364. napjában m­éte­­lyezi a szlovákok szivét és csak a 365-ik napján hirdetik: békesség az embernek; azt mondja továbbá, hogy ezt megteszik a hiénák, a tigrisek meg a sakálok is, mert a Megváltó szüle­tése napján még ezek is visszavonulnak odúikba legalább erre a 24 órára. Hlinka a »nemzet atyja« még ezt sem teszi meg, mert ő még a 365-ik napon is átkot szórt mindenkire, aki őt az ő megtévelyedéseiben vakon nem követi. De közeleg a leszámolás napja s az, aki annyi sok bajba sodorta a gyámol­talan népet ítélve lesz és — elitélve. Akkor reméljük, hogy békesség is lesz a földön minden jóakaratú embernek! Fedor Miklós, nemzetgyűlési képviselő. A poprádi Kultur és Jótékonycélú Egyesület NAGY ÁLARCOSBÁLJA folyó évi január hó 2­6-á­n lesz megtartv­aü

Next