Széphalom 22. (2012)

MESTEREK ÉS MŰVEK - Szathmári István: Reménytelenség, népballadák, harangok

SZÉPHALOM 22. • A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 2012. 299 rációban úgy viszi el az anyanyelvét, mint valamilyen titkos szerződést, ami életének ér­telme, amit ruhája bélésében ment át idegenbe. És ott megőrzi, mindenáron, minden módon, mert máskülönben nem tud írni, csak dadog.”­ Harmadszor pedig a pusztuló vi­lágban többször foglalkoztatta Márait a halál, a maga zord valóságában. Az 1944-1945- ben, jobbára az ostrom alatt írt és 72 költeményt tartalmazó Verses könyv — érthetően — ezt taglalja. A teljes reménytelenség szólal meg például az epilógusban:„ A világ végén ülök, Babilon Partján, már a halált hallgatom. Az ég, a föld, a víz mind zengenek, Gyászoljon jól, ki világot temet, Sirasson jól, aki mindent sirat, Amit ma toll ír, mind sírfelirat. Élnek-e napjainkban is a népballadák? Kallós Zoltán 1996-os kiadású Balladák új könyve című hatal­mas, valóban gyönyörködtető gyűjteményét és a balladatípusokhoz fűzött értő és érző megjegyzéseit olvasva, felmerül bennünk a kér­dés: vajon élnek-e napjainkban is a népballadák? Azt hiszem, éppen e páratlanul szép munkát forgatva, a kérdésre nyugodt lélekkel igennel felelhetünk. Hogy miért, lássuk röviden. Kallós Zoltán 1942-ben jegyezte fel az első népdalokat és bal­ladákat szülőfalujában, a Kolozs megyei Válaszúton, és azóta rend­szeresen folytatja a gyűjtést. Évtizedeken át járta az észak-mezőségi, a kalotaszegi Nádas menti falvakat és a gyimesi, valamint a moldvai csángó településeket, hogy — mint maga írja — gyönyörűséget szerezzen az összegyűjtött balladák közreadásával. „Valami belső erő hajtott - hangsúlyozza -, hogy én is tegyek valamit azért a közösségért, amelyikhez tartozom.” A legfőbb bizonyíték a balladák élő volta mellett az, hogy - legalábbis is az erdélyiek és a csángók — napjainkban is mondják, éneklik őket, sőt a mai életük is beépül költésze­tükbe. Kallós kötete egyébként megszületésükben, elterjedésükben, megszilárdulásukban mutatja be a balladákat, a bujdosó- és katonadalokat, a keserveseket, valamint a szerelem­ről szóló énekeket. Ezek élő voltát az is magyarázza, hogy témáik szinte a teljes emberi élet általános érzései: öröm és bánat, szerelem és csalódás, bujdosás és rabság, minden, ami emberrel megtörténhet. Az előadók­­ akár részesei éppen a megénekelt történetnek, érzelemnek, akár nem — szinte sajátjukként, saját sorsukként élik át. A Három árva című balladával kapcsolatban például Kallós arra utal, hogy a változatok különösen nagy szá­mát (a kötet 27-et közöl) a következő indokolja: főleg azok éneklik, akik árván maradtak. A balladák élő volta mellett tanúskodik az is, hogy előadásukban a kisebbektől a leg­öregebbekig részt vesznek, ahogyan Kallós jelzi: „Adatközlőim között 9 éves a legfiata­­ l Napló 1958-1967. 281. 3 1944. Karácsony este.

Next