Széphalom 24. (2014)
HISTÓRIA ÉS HAGYOMÁNY - Bodnár Krisztián: Egy leendő Dókus László-biográfia kérdései
128 BODNÁR KRISZTIÁN: Egy leendő Dókus László-biográfia kérdései rás állna rendelkezésére, mert különböző okok miatt válogatnia kell. Bár Hayden White úgy véli, hogy a tényeket inkább azok a kérdések konstruálják, amelyekkel a kutató a témája felé fordul,212 véleményem szerint több joggal lehetne azt mondani, hogy a történész „önkényes” választásától függ, mit tekint ténynek a rendelkezésére álló adatok közül. Mindez persze erősíti a kételyeket a történészi tevékenység objektivitásával szemben, ám a white-i elképzelés sarkított esetben akár arra a meggondolásra is vezethetne bennünket, hogy kétségbe vonjuk egy történelmi személy (jelen esetben pl. Dókus László) születésének vagy elhalálozásának időpontját. Gyáni Gábor említi azt a kérdést, hogy a források általában partikuláris szempontból világítanak rá a dolgokra, ám a történésznek ezzel tisztában kell lennie, a forrásokat pedig nem hanyagolhatja el. Azt viszont nem árt hozzátenni Gyáni gondolataihoz, hogy habár tény, hogy a források partikuláris jellegűek, sok forrás mozaikdarabkák egymáshoz illesztéséhez hasonló módon való kezelése mégis kiadhat valamilyen, viszonylag koherens — jóllehet korántsem tökéletes — képet. A szkepszis tehát megmutatkozik, a megoldás már kevésbé. A tények közötti „űr” kitöltése viszont újabb problémákat vethet fel, hiszen elgondolkodhatunk azon, hogy ezt mi módon lehet megtenni (analógiákkal? rekonstrukcióval? találgatással?), illetve hogy ez menynyiben ronthat a biográfia — és a biográfus — hitelességén, mennyiben tudományos eljárásmód stb. Patrice Guenifrey éppen azt emeli ki, hogy a regényíró előnyben van a történésszel szemben, mert az a képzelete révén pótolhatja a hiányosságokat.23 Jóllehet a történetírásnak az irodalomhoz való közelítése 24 meglehetős ellenérzéseket váltott ki, hiszen így „veszélybe került” a történettudomány objektivitása, tudományos jellege, az írásban mégiscsak van valami tágabb értelemben vett „irodalmiság”, még akkor is, ha a történész kezét „megkötik” a tudományosság „szabályai”. Kövér György vetett fel olyan problémákat, amelyekre Dókus László életében is válaszokat kell(ene) találnom: a gyermek- és ifjúkor szerepét, az illető alkalmasságát a hivatása betöltésére, az életívben történő törések vizsgálata, összehasonlító mikroelemzés révén a rivális magatartásminták felmutatása. Ehhez kapcsolódik a személyiség tágabb értelemben vett analizálása, mint pl. hogy egyáltalán leírható-e az egyén a szerepei által, rekonstruálható-e a jelenben a személyiség stb.25 Ki kell térnünk arra a klasszikus kérdésre is, hogy a történész a maga jelenében él, annak hatásaival van átitatva, akarva-akaratlanul is a saját korának „szemüvegén” át látja a múltat. Ezért is mondhatjuk, hogy minden narráció már önmagában véve is szubjektív értelmezés.26 Ezt viszont szinte képtelenség kizárni, hiszen maga a történész is szubjektív, minden állítólagos és megkövetelt objektivitás ellenére is. Hans-Georg Gadamer egyenesen 21 White, Hayden: A történelem terhe. Osiris, Bp., 1997. 54. (Horror metaphysicae.) 22 Gyáni Gábor: Miről szól a történelem? Posztmodern kihívás a történetírásban. In Uő.: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Napvilág, Bp., 2000. 15. 23 Gueniffey, Patrice: A biográfia a megújuló politikatörténetben. Aetas, 2000. 3. http://epa.oszk.hu/00800/00861/ 00015/2000_309.html Hozzáférés: 2013. nov. 20. 24 Ld. pl. White-ot, aki az elbeszélő történetírásban olyan reprezentációs technikák alkalmazását javasolja a történész számára, amelyek a fikciós írásmódot jellemzik. White, H. „Előszó” i. m. 11. 25 Kövér György: Biográfia és történetírás. i. m. 26 Majtényi György: Emlékezés és személyiség. Az életút rekonstrukciójáról. Aetas, 2002. 2-3. http://epa.oszk.hu/ 00800/00861 /00022/2000-2-3-13.html Hozzáférés: 2013. nov. 23.