Pákh Albert (szerk.): Szépirodalmi Lapok, 1853 (1. évfolyam, 1-51. szám)
1853-01-02 / 1. szám
Nemzeti szikház. Tájékozásul. Midőn e rovatot megnyitjuk , legyen szabad töredékesen néhány általános eszmét előrebocsátanunk. A közönség ismeri immár a színházi ügyvezető intézkedését az eredeti drámák bírálása iránt. A választmány műitészekből, drámaírókból és szülészekből áll, minden érdeknek igyekszik megfelelni, s színpadi hatás mellett a benső műbecset is szem előtt tartandja. E választmány már megkezdé működését. Halljuk, hogy az eddigi eljárás némi megdöbbentő hatást idézett elő bizonyos körökben. Valóban legkisebb ok nélkül. Ha a bírálatokban az eddiginél több szigor mutatkozik, csak szükséges visszahatás az az eddigi túlságos engedékenységre. Nem akarjuk e helyen megiíjilni azon kellemetlen benyomásokat, mellyeket a lapok egy idő óta a legtöbb eredeti mű adatása fölött tolmácsoltak. A közönség mármár bizalmát veszti a színpadi múzsa eredeti termékei iránt. Csak e bizalom visszaállítása, az irodalom ez ágának fölemelése érdekében van, ha a bírálatokban az eddiginél több szigor mutatkozik. Lesz alkalmunk kimutatni, mikép a szépirodalom általában nem tanúsított a közelebbi időkben olly elöhaladást, mint újabb tudományos mozgalmainkban tapasztalánk. Részletesen ki- TÁR CZ A. SZÉPIRODALMI LAPOK. I. szóm. kai helyzetünk mélyebben bevitt az európai életbe, mint eddig, s az irodalomnak követnie kell a politikai és társadalmi fejlődést, sőt irányul szolgálnia. Talán igen is el vagyunk telve saját eredetiségünkkel. A világirodalom iskolájába kell járnunk, ha irodalmunkat magasabb álláspontra akarjuk emelni. A tanulmány nem utánzás s az eredetiség nem Minerva, hogy pánczélosan pattanjon ki Jupiter fejéből. Szép Kazinczy korában azon viszony, melly az Írókat öszszefüzte. Barátjai voltak egymásnak s egyszersmind igazságos bírái. A rideg és kérlelhetlen igazságot mindig elviselhetővé tette a szeretet, melylyel, ha nem is egymáshoz, de a közös ügy iránt viseltettek. Egyik a másikat nevelte nem csak az irodalmi téren, hanem a magánéletben is s a gyér közönséget, mellyről alig vehettek véleményt s lelkesülést épen nem, pótolta saját körük. Sőt Kazinczy fölkeresettminden fiatal tehetséget, központja jön minden irodalmi működésnek s atyja a költőknek; ők nem sajnálották egymással közölni műveiket s fölöttök hosszasan elvitatkoztak. Az emberi szenvedélyeket természetesen ők sem vetkőzhették le, de távol tárták magukat azon pajtáskodástól, mellyel még az elvekért küzdés sem menthet; mindig megtartották az irodalmi hangot a közönség előtt, mert az irodalmat tisztelték és tiszteltetni kívánták, és sohasem vetemedtek annyira, hogy valamellyik közölök álnév alatt önmagát dicsérje, mire nem rég remek példákat láttunk. Akkor a kritika nem volt anynyira gyűlölt név, mint most, midőn ha elvről szólunk, már személynek vagyunk ellenségei, s a lángész czimének osztogatása nélkül nincs méltánylat! Azonban Kazinczy és kortársai jellemében mindenek fölött legmagasztosabb vonás azon hősies lelkierő, ihletett buzgalom s ernyedetlen kitartás, melyet a részvétlenség nem olthatott ki, a siker kétessége nem lankaszthatott meg s az önérzet, melly magában hordja jutalmát, mindig emelni tudott. E szellemnek kell lebegni közöttünk. A magyar irodalomnak most is épen az a hivatása, mi akkor volt s ha a körülmények talán nehezebbek, a nemzet fogékonysága nagyobb s ösztönszerüleg érzi, mi neki az irodalom. Kazinczy pályája a közönségnek és íróknak egykép kimutatja az irányt. Zarándokoljunk el sírjához. Lebegjen emléke közöttünk. "