Pákh Albert (szerk.): Szépirodalmi Lapok, 1853 (1. évfolyam, 1-51. szám)
1853-05-26 / 42. szám
658 SZÉPIRODALMI LAPOK. [ VIDÉKI ÉLET. Kecskemét, május 19-kén. — Székely Imre zongora-virtuóz hazánkfia látogatásával szerencsélteté városunkat s tegnap — 18-kán — hangversenyt rendezett. Úgy hiszem, hogy Székelyt azon — mondhatni — önmegtagadásért, mikép bennünket játékának élvezhetésében részeltetett , csak dicsérni lehet. Hallottam a fővárosban kárhoztató szót. Igaz, hogy nálunk kevés a zeneértő, hogy itt közönséget úgy szólva teremteni kell, s ha hazafias kitüntetésre igen is, de olly művészi méltánylásra, mint másutt, nem számíthat. De ha celebritas soha sem látogatja meg városunkat, soha semmi sem történik , mi műérzékünk finomítását vonná maga után, nem maradunk-e mindig in statu quo — ökröknél egyébbel nem gondoló tömeg? Székelytől áldozat lehetett, nekünk nyereség volt, s mindenesetre szép dolog, hogy kellő fogékonyságot tanusstánk. — A casino-Kreinben számos és válogatott közönség jelent meg, melly Székelyt meglepő melegséggel fogadta s folytonosan növekedő és osztatlan tetszésben részeltető. Hangversenyét a „Honi emlékeim“mel kezdte meg. Ezenkívül a „Nyár levele“, „Nagadok táncza“, „Bálinnepély“, „Syrén“ és „Könyek“ bírtak legtöbb lelkesedést előidézni. Székely nemes játékáról önök zenereferense a derék Canus már olly szépen és találón írt, hogy bírálgatás helyett arra utalom az olvasót, Yahot Imre is körünkben. Városunk és környékének szépségét — vajmi csekély azok száma — rajzoltatja folyóirata számára. Színészeink is vannak : a Hetényi társasága. A nők közül Kopácsiné tetszik leginkább. A többieket is megnézhetni, de azt az affectáló beszédet hallani — egy kissé sok. A vasútvonal Kecskemétig jut. 15-kén fog megnyittatni, a szegedi, hir szerint, csak ősz felé. E késedelmet onnan magyarázzák , hogy b. Sins* a szegedi pályaudvarnak kijelölt helyet nem akarja átengedni, s igy e czélra a Tiszapartján levő úgynevezett „Ballagi tó“ van kitűzve , mellyet még előbb ki kell szárítani. 1. 1. Váczról írják , hogy ott nem csak az asztalok , hanem a hegyek is vándorolnak. A várostól 112 órai távolságra a keletnek fekvő részen nyolcz tábla szőlő körülbelül 4500 egyszer csak útnak indult s területén olly felforgatásokat tön, hogy tulajdonosaik alig ismerik meg saját birtokaikat. A hegy neve „Hármas“; ezelőtt keletnek rézsút egyenes vonalban terült el az alj felé, jelenleg pedig a parttól lefelé, mintegy hét ölnyi távolságban, alásülyedt, s e mélyedést egész egy ölre tehetjük; vándorlása észak felé tart, hol egy inkább nyugvást óhajtó táblának oldalát jóformán behorpasztá. Területét házmagasságnyi dombokká s kisszerű tavakká varázsolá, tele megnyílt rételyekkel, a mellyekből a legtisztább viz csörgedez az alján levő zöld lapályra. E változás mintegy 14 nap előtt kezdődött s most sincs teljes nyugodtságban, a domborulatok hol emelkednek, hol terülnek , mert egy félszázados körtefa még néhány nap előtt ilyenféle domb tetején függőleges vonalban állt, jelenleg pedig félredüledez. Veszélyes arra járni, ki van téve az ember annak, hogy elevenen eltemesse az ingó föld. A nép ajkán már rege szállong róla, s némellyek kővé vált embereket is láttak üregeiben. Kolozsvár máj. 21-én. Jókainé folytonos diadalok közt vendégszerepel. Corneille „Cid“-je itt is színpadra került. A czimszerepet Jókainé játszá a közönség teljes tetszésére, melly ugyan nem nagy számmal gyűlt föl, de olly válogatott volt, minőt a klassikus művek érdemelnek. Rodrigot ifj.Lendvai adta s a „Hetilap“ szerint azon jelenete, midőn párbajra készül Gomezzel, olly sikerült volt, hogy a közönség kihívással jutalmazá. A mű általában tetszést nyert, bár az idő rövidsége gátolta, hogy az előadás szabatos és összevágó legyen. Jókainé legközelbről,Donna Diannában lépett föl, mit Vörösmarty ,,Áldozat“a követend. Kaczvinszki igazgató urnak szándéka Vörösmarty drámáit néha színpadra hozni, s a „Hetilap“ elismeréssel szól e szándékról s csodálkozik, hogy mind a pesti, mind a vidéki színpadok annyira megfeledkeznek hazánk koszorús költőjéről. Minden esetre nem árt a kegyelet. Vörösmarty ugyan nem mint drámaíró nagy, hanem mint lyricus, s epikus, de legalább drámáiban felséges nyelv és költészet van; sok divatos dráma enynyivel sem kárpótolja a hiányzó drámai becset. Aztán drámai költészetünk fejlődésének korszakai újulnának föl emlékünkben. Azon korszakban, midőn Vörösmarty drámái adtak irányt, a dictio,a rhetorikai lyra volt a fő. S jelenleg mi? A szerkezet, mit akkor elhanyagoltak s a színpadi hatás? Nem tudjuk, mellyik roszabb. A drámai cselekvényt, jellemeket és a színműi hatást várjon meghozza-e a harmadik korszak? Csak a „Szent László és korá“ra is készülnek a kolozsvári színészek. Meg akarják előzni a pestieket. 1853.