Pákh Albert (szerk.): Szépirodalmi Lapok, 1853 (1. évfolyam, 1-51. szám)
1853-01-16 / 5. szám
5. szám•] SZÉPIRODALMI LAPOK. SZÉPIRODALMI LAPOK. ATTILA. Francziából Thierry Amadé után. *) E név: Attila az emberiség emlékezetében Sándor és Caesar neve mellett vívott magának helyet: ezek hírüket a csodálatnak köszönik, a rémületnek; legyen azonban bármellyik érzelem, csodálat vagy rémület, melly egy férfiúnak halhatatlanságot ad, bizonyosak lehetünk, csak lángészre vonatkozik. Igen hatalmasan kellett megrendülni az emberi szív húrjainak, hogy hullámzásuk századokon igy átörökölhessen. Attila hal hite azonban nem annyira azon roszon alapszik mit tett, mint mit tehetett s mi a világot megdöbbentette. A történetirat a pusztítók, fájdalom, igen hó névsorában több olly férfit számlál, kik többet romboltak s kikre mint rá, örök átok nem nehezedik. Alarikh intézte a halálcsapást a régi polgárisultságra, megtörve azon sérthetlenségi varázst, melly Rómát 7 század óta fedezte; Genzerikhnek a rombolás ezen szabadalmai közt kiváló szabadalma volt, t. i. Rómát és Karthágót kirablani. Radagais, a legkegyetlenebb teremtmény, kit a történetirat emberek közé osztályozott, fogadást tett volt, hogy bálványai lábainál két millió rómait fojtat meg, s neveiket csak könyvekben találjuk. Attila, ki Orléans előtt kudarczot vallott,kit atyáink Chalonsnál megvertek, ki Rómát egy pap könyörgésére megkímélte s ki egy nő keze által veszett el, népszerű nevet hagyott maga után, a rombolással egyértelműt. Ezen föltűnő ellenmondás meglepi a szellemet, mihelyt ezen rettentő személyiséget tanulmányozzuk. S észrevesszük hogy a történetirat Attilája épen nem a hagyományé, s hogy ezek kiegészítés vagy legalább kölcsönös fölvilágosítás végett egymásra szorulnak; e mellett meg kell különböztetnünk az eltérő hagyományok két forrását: a román hagyományt, melly Attilának a polgárisult s a germán hagyományt, melly Attilának a barbár fajok iránti viseletére vonatkozik. A tanulmányban , mellyet itt megkezdek, figyelembe veszem, mennyire tehetem, a hagyományi adatokat, egészben a történetiratot, mindenütt az egykorú tudósításokat véve vezérfonalul. Attila élete, mellyet egy véletlen csapás talán épen a roppant tervei teljesítésére szánt pillanatban metszett ketté, csak egy megszakadt dráma, mellyben a hős eltűnik s a megoldás gondját mellékszemélyekre hagyja. Ezen megoldás a nyugoti római birodalom vége s Európa felének szétdaraboltatása Attila fiai, helytartói, vazalljai és titkárai *) Thierry Amadé, a franczia „Institut“ tagja a „Revue des deux mondes“ czime folyóirat 1852-diki évfolyamának 3—6 füzeteiben „Attila“ czim alatt egy terjedelmes czikket tett közzé melly mindennek, mit a világirodalom e világrenditő férfiúról adott, méltán koronájáéi tekinthető. Magasztos felfogás, széles szellemi látkör, tiszta nézetek, részrehajlatlan egyenesség, alapos ítélet s mit mindez föltételez, a források, egyedül a valódi történeti források, kibányászása és csaknem kimerítő fölhasználása üti e műre a remek bélyegét. Előadása megragadó , folyékony , gyönyörű. Addig is , míg e becses, ránk magyarokra nézve , kik nemzeti hagyományaink és évkönyveink szerint Attila hánjaiban véreinket ismerjük, kétszeres érdekű kincset a magyar közönségnek átadhatnék , közöljük annak Attila jellemére vonatkozó helyeit, melly rövid mutatványból is, mint oroszlánt körméről, szerzőt az olvasó megismerheti. Sz. K. 67