Pákh Albert (szerk.): Szépirodalmi Lapok, 1853 (1. évfolyam, 1-51. szám)

1853-01-02 / 1. szám

1. szám.­ SZÉPIRODALMI LAPOK. SZÉPIRODALMI LAPOK. (Bevezetésül.) A középkori lovag, mielőtt szent földre indulna, elzarándokolt ősei sirh­almához,­­ hogy emléküknek áldozván merítsen lelkesülést és erőt. A magyar írónak sem kellene soha feledni a széphalmi sirt és most még inkább nem, mint valaha. A jelen körülmények közt s azon irányt illetőleg, hova lapunk törekedni óhajt, nem köszönhetünk be méltóbban a közönséghez, mintha megújítjuk azon férfiú emlékét, kinek pályája három nagy eszmét képvisel: a nemzetiség fejlesztését a szellem erejének alapján, hogy mindinkább meghódítsa a műveltséget, mint legszilárdabb biztosítékát; kegyeletteljes, ernyedetlen és lelkiismeretes buzgalmat még a részvétlenség és balkö­rülmények között is; ízlést, tanulmányt és vágyat és küzdést azon magasság felé, hol a költészet isteni kijelentése nyilatkozik. Ki volt Kazinczy? nem felel meg a széphalmi sírkő, mellyel a férj ősatyának a sze­retet emelt s nem nagy férfiúnak a nemzet. E kérdésre a történet felel, azon lapja törté­netünknek, hol a nemzet újra fölveszi életének megszakított fonalát, épen azon pilla­natban, midőn halálát jósolták. Ah! akkor mindenünk veszendőben volt, szellemünket fenyegette halál. Kazinczy viszszaadott önmagunknak. Eszméket dobott közénk, nyelvet teremtett számunkra s úttörője lön a magyar műveltségnek. Ő nagy azért, mit kivinni akart s­­ ha irodalmunk jelen állapotját tekintjük, nagy azért is, mit elérni tudott. Küzdése, szenvedése, dicsősége szent hagyományként szállott reánk, mellyet is­mernünk, értenünk és éreznünk kell. Vérré kell bennünk válni azon eszmének, mellyért egy félszázadon keresztül küzdött, hogy valami­ irodalmunk a szellemnek minden, akár tudományi, akár művészeti kívánalmait jól ki nem elégíti, addiglan nem teljes esz­köz a művelődésre s addiglan nemzetiségünk gyarló, s ha Kazinczy iránya nem kelti fel bennünk az imént kimondott meggyőződést , úgy sem et nem vagyunk képesek méltatni, sem oda nem bírunk soha eljutni, hova e nemzetét eljuttatni teljes erejéből tö­rekedett. Kazinczyt emlegetni, szelleméről szólani soha sem volt szükségesebb, mint most, mert nincs írónk, kinek példája és működése tanulságosabb volna az övénél és mert a kor, mellyben élünk, testvére az övének, midőn az irodalom jön a nemzetiség védangyala és szellemünk életnyilatkozatainak egyedüli központja. Hiszen ma is azzal kell magunkat biztatni, mivel Kazinczy magát és hánfiait 1785 ben biztatá, midőn a ma-­­­gyar nyelv mivoltáról és íróinkról elmélkedvén, igy szól : „De hova szenderit el hi­­zelkedő álmodozásom? Ah messze, igen messze estünk attól a fényességétől a di­csőségnek , mellynek arany hajnalát kevéssel ezelőtt már virradni láttuk. De a sopán- 3

Next