Kölcsey Ferenc összes művei 1. (Budapest, 1960)
IRODALMI KRITIKÁK ÉS ESZTÉTIKAI ÍRÁSOK - Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetések (1815)
hiszi, hogy mind a két ok dolgozott, s a második következése az elsőnek. Bürger és Csokonai mindketten nem gazdag és nem fő nemzetből származtak ; mindketten iskolai nevelést vettek s valóban sok iskolai tudományt, de egyszersmind sok iskolai elmésséget is vittek által a közönséges életbe s írásaikba ; mindketten nevezetes konvulziókat szenvedtek a szerelem miatt, s ez őket szentimentalizmusra vezette, noha (kivált Csokonairól) úgy látszik, mintha jó kedv és makacsság lett volna inkább karakterek ; mindketten értették a ritmus erejét ; mindketten hajlandók voltak a Bürger által úgyneveztetett popularitásra. Valóban sokat, amit Schiller a maga nevezetes recenziójában Bürgerről mond, szóról-szóra lehetne a magyar poétáról is mondani; de Bürger a maga sonettóiban egyetlenegy, s ezen tekintetből kell azt ítélnünk, hogy Bürger szentimentálisabb, mint Csokonai. — Schiller azt jegyzi meg Bürgerről, hogy ő érzés helyett gyakran zabolátlan indulattal áll elő, s bár a sonettók s némely dalok szelíd érzéssel vagynak is álbevülve, de az Elegia, s a Hohes Lied, hogy több ne említtessék, Schillernek ítéletét igazolják. Csokonainál az Utolsó szerencsétlenség, mely a Bürger Elégiája után készült, hasonló megjegyzést érdemel; de azt kell hinnünk, hogy itt nem maga a költő, hanem csak Bürger zeng, mert a több szentimentál dalokban ritkán van nyoma a kisebb mértékű érzésnek is, mert Csokonai általán fogva hidegebb, mint a német példány, s mindenütt látszik, hogy az érzésnek tónusa tanulva, nem pedig együtt születve van. Sok út van vezetve a pályán, mely mind a célhoz viszen, de kevésnek adta a sors, hogy mindenik utat megfuthassa, és aki csak egyet is dicsőséggel