Radnóti Miklós művei (Budapest, 1978)
BÍRÁLATOK - Zelk Zoltán: Csuklódon kibuggyan a vér
Növeszd meg szakállad! erdő övezze fájdalmaktól rögös arcodat s mint fák között a bujdosó nap, úgy tűnjön elő ajkadon a mosoly. (Férfi) Költői hitvallás ez, az elrendeltetés és a magányos férfi jósága, aki tudja húszéves korában is már, de harmincéves korára bizonyossággá érik benne a fiatal, megnyugvó szomorúság, hogy túl van már a születéssel megszegett sovány kenyerének felén. Mégis csak néha szakad lázadó haraggá benne a keserűség, s akkor is szeretetre simul a végén. Ó, ha messzi hegyek közt házam lenne, csak tenyérnyi is tövisből fennék kerítést köré s hat vérszomjas eb vigyázná csattogó fogakkal a kéretlen jövevényt. Szó nem érne el hozzám s mint a közelben folyó patak, oly derűs lenne homlokom, ha eltévedt madarak s szunnyadó csillagok közt élnék s kezeim megmosnám a reggeli szélben. ( Menekvés) Néha egy-egy jelzővel csodálatos, meleg misztikummá varázsolja a strófát, de azért rólad se feledkezem meg, tudom, hiú vagy s én alázatosa minden hiúságnak, elmondom: suttogó esőben sétáltam veled. Ahol más költő talán zsúfolt, szavakkal gazdag strófába fogná a víziót, ott Zelk két sorban felejthetetlen élményű képpel többet ér el. Mindent. Ez a tiszta alkony jegünköin néma nyáj halad s távoli ének borzolja a lankát. (Nagybányai versek 1.) Szerelmi lírájában az igaz férfiszerelmet, az erő alázatát, a fájdalommá érett szerelmet érzi tisztán és magasan, oly magasan, hogy nem ér rá játszani közben.