Szilágyság, 1995. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1995-03-24 / 12. szám

4 Szilágyság Zilahi vizitáció Minden korban, minden gyülekezetben nagy megtiszteltetést jelentett a püspöki, Generális Vizitáció. A Zilahi Református Egyházközségben utoljára a 60-as években volt hasonló esemény. A mostani sem úgy indult, mind a keresztyéni szeretet egyik lehetséges megnyilvánulási formája. Nem rajtunk múlott, hogy az atyafiúi szeretet mégis megnyilatkozzon, józanabb belátásra bírjon minden résztvevőt. Az isteni logika soha nem működik a mi számításainknak megfelelően, nagy szerencsénkre... így, a mostani Generális Vizitáció is egyedül Isten nagyságát hirdette, a belé vetett hitünket erősítette a testvéri szeretet jegyében, melyet Jézus Krisztustól tanultunk. Köszönjük Istennek ezt a nagy kegyelmet, hogy megkímélte gyülekezetünket a szégyentől, a csúnya­ emberi bűnös indulatok elszabadulásától, és Székely Sándor Kraszna utcai presbiter szavait idézve "Köszönjük az Ellenőrző Bizottság tagjainak a türelmét, az Istentől kapott bölcsességet, hogy végighallgatták megértéssel a panaszokat, hogy pártatlanul tudták mérlegelni és örülünk, hogy hibát nem kaptak, pedig ennek nem minden presbitertársunk örül...". A munkát tiszta lappal lehet folytatni, levonva a tanulságokat a történtekből: nyíltan áramoljon az információ lelkész és szakbizottságok, presbitérium és gyülekezeti tagok között. Ha nyíltak és segítőkészek vagyunk, a testvéri szeretetből fakadó indulat irányítja életünket, akkor a bárminemű bizalmatlanságot is ki tudjuk kapcsolatainkból iktatni. Sajnos, a magyar társadalom beteg, mert hitetlen. Erkölcseink fellazultak, egymást nem tiszteljük, indulatainkat néha szabadjára engedjük. Ahol elkezdődik valami építő munka, ahol néhány hozzáértő ember megpróbál valamit tenni népünk felemelkedése érdekében, rögtön megjelenik a bűn: irigység, fúrás, acsarkodás, pletyka, rágalmazás él egészen a "szekuritátéval való közreműködéssel" történő megvádolásig. ’89 előtt pedig nagy divat volt tájainkon a "besúgás". Hála Istennek, ezt is átéltük, megbocsájthattunk tudatlan rosszakaróinknak. Hangsúlyozom, mindez az elhatalmasodott bűn következménye. Ha nem állítjuk helyre klasszikus erkölcsi értékrendjeinket, meg nem maradhatunk e világban, azaz "Ha nem tanulunk meg együtt élni, mint testvérek, akkor együtt fogunk elveszni, mint bolondok" - idézte egyik presbiterünk Martin Luther Kinget. Lelkipásztorainknak kijutott a megpróbáltatásokból, volt vádolójuk elég, de igazi védőjük - szerencsénkre - maga Jézus Krisztus volt. Nincs hibátlan ember, lelkipásztoraink és mi sem vagyunk hibátlanok. Bennük azonban - mivel állandó reflektorfényben állnak -, hamarabb megmutatkozik a támadható felület, és ... legtöbben nem hagyjuk ki ezt a nagy lehetőséget. Ezért gondoljuk meg, hogy rájuk dobhatjuk-e az első követ? Ebből már következhetne is, hogy nem kell minde­n "vélt bűnért" a legradikálisabb megoldást választani, azaz, elüldözésüket. Népünk nem tanulta meg a mai napig sem a megbocsájtást gyakorolni ("bocsásd meg atyádfiainak vétkét", 1 Mózes 50,17), nemhogy többször (ak­ár "hetvenhétszer is", Máté 18,21-22), hanem majdnemhogy egyszer sem. (Ezért saját magunkat irtottuk ki a történelem folyamán!). Ugyanígy nem tudunk élni a demokrácia szabályaival sem. Márpedig lelkipásztoraink megválasztása (ott voltam, láttam, szavaztam!) demokratikusan, tele templomban tartott közgyűlésen történt. Ha pedig megválasztottam valakit, akkor tartsak ki mellette egész mandátuma alatt, segítsem, hogy el tudja látni feladatát, rendeljem alá érdekeimet a közösségnek. Ha erre nem­ vagyok képes, akkor a hibát magamban keressem! (Ez már igazi "református karakánság lenne"). Megválasztott vezetőink, tisztségviselőink, akár egyháziak, világiak vagy érdekvédelmi képviseleteink minden szintű vezetői pedig végezzék el maradéktalanul az elvállalt munkát Isten dicsőségére, (református) magyar népünk érdekében. Presbitereink legtöbbje becsületes, de egyszerű ember. Sokan nem is értik jóformán az elvi síkon folyó vitákat, ennek ellenére, minden szavazat egyenlő értékű, és ezzel együtt kell elfogadnunk "szeretetben elviselnünk egymást". A Zilah-Belvárosi Gyülekezetben jelenleg 10.180 bejegyzett lélek van (lappangókkal együtt kb. 13.000 református él ma Zilahon). Elvileg megszületett a Liget-negyedi gyülekezet is, van már presbitériumuk, de csak ennyi. Minden egyéb munka stagnál. Mindenki, minden irányból akadályozza őket a továbblépésben, még azok is, akik sürgették a kiválást. (Világos, hogy ügyük nem emberek kezében van). Viszont vannak már vádaskodások, amelyek a legelképesztőbb informálatlanságról, hozzá nem értő igénytelenségről, sőt, rosszindulatról tanúskodnak. A "legszelídebb" vád az, hogy a CE Szövetség akar magának új, az "elit hívőknek" (akármilyen alantas) érdekeit szolgáló ("nem tornyos") templomot építeni. (Pedig, tudjuk jól, hogy Egyházkerületi Határozat rendeli el az ötezer lelkesnél nagyobb gyülekezetek szétválását, ezt számos Harangszó, a Partiumi Közlöny és szószéki hirdetés népszerűsítette). Apropó, CE Szövetség. Először: azt is felebarátaink alkotják, tehát rájuk is érvényes a Tíz parancsolat, közelebbről a 3 Mózes 19,18 verse: "Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr!" Másodszor: nem támadnak senkit, nem ártanak senkinek, nem akarnak egyház lenni az egyházban, nem akarnak kiválni, sem tömeg­szervezet lenni, hanem egyszerű, szerény munkacsoportként akarnak tevékenykedni a Református Hitvalló Egyház érdekében, ennek keretein belül, öntudatos, nem megalkuvó, hanem bármilyen körülmények között ("alkalmas és alkalmatlan időben") bizonyságot­ tevő református magyarokként, itt Erdélyben, sőt Zilahon (vagy bárhol). Aki ezt a jogomat itt elvitatja, az még mindig nem érti a protestáns keresztyénség lényegét, sőt az erdélyi vallási toleranciát és az ebből fakadó erdélyi szellemiséget sem érti, tehát nem is számíthatunk rá nemzetiségi jogaink kivívásában. Harmadszor: a CE Szövetségnek 1995. március 24-ig (lapszámunk megjelenésének dátumáig) 42 (azaz negyvenkettő!) bejegyzett tagja van Zilahon. Nem hiszem, hogy - összehasonlítva a 10.180 bejegyzett egyháztaggal - kommentálásra szorulnának az adatok. (Lásd még: Keresztyén Élet, Zilahi evangéliumi havilap, III. évf. 2-3. sz., 1995. március 12. 7.1. 2 bekezdés). Meg kell találni a dialógus lehetőségét, integrálni a Szövetséget, mint ahogyan évszázadokon keresztül sikerült minden mozgalmat (szerzetesi) rendet integrálnia a római katolikus egyháznak, de e­ez a krisztusi lelkületre, az alázatra és szeretetre alapozott akaratra van szükség. ("Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek". Jel. 2,7). Szeretettel, megértéssel, szelídséggel­­ és csak így lehet vislekedni Isten jelenlétében, mert ahol nem így vagyunk együtt, ott, Isten nincs jelen - mindent meg lehet beszélni, közösségünk jövője, erősödése érdekében, mint a pünkösdi tanítványok, akik "egy akarattal" voltak együtt! (Csel. 2,1). Ez az igazi szeretet, a sokat hangoztatott "tolerancia" próbaköve. Mert hogy kérjük mi nemzetiségi, vallási, önkormányzati, egyéni és kollektív jogainkat, itt, ha egyszer nem tudjuk bemutatni a nekünk megfelelő modellt? El tudunk-e tekinteni a jelzőktől, hogy meglássuk minden felebarátunkban Isten képmását, hogy minden magyar - magyar, tehát szükségem van rá: erejére, eszére, örömére, bánatára, hibáira, erényeire, gyermekeire, felekezetére... Igen, ha megtanuljuk naponta gyakorolni a bűnbocsánatot a Jézus Krisztustól tanult szavakkal: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Máté 6,12). És ez lenne megmaradásunknak, békességünknek, a Jézus Krisztus által megjelölt feltétele, melyből az Istenfiúság is fakad (Máté 5,9). Ezt sugallták a Vizitáció tagjai, az egész erdélyi (református) magyar népünk (lét)érdeke. Mert - gondolom, egyetértünk abban, hogy­­, nincs senki olyan köztünk, aki ne akarna jót magának, családjának, egyházközségünknek, egész magyar népünknek. Én ehhez a segítséget egyedül Istentől várom és fogadom el, ennek a segítségnek akarok parányi eszköze lenni, a zilahi (igazi magyar) Református Hitvalló Egyházban. Gáspár Attila

Next