Szilágyság, 1998. július-december (8. évfolyam, 26-52. szám)

1998-11-06 / 44. szám

A közösség emlékezete A nyolcvanas években a márványtáblákat megsemmisítették. A névsor felidézése, bár mindent megmozdítottunk, még nem sikerült teljes egészében (67 név van a lelkes Madár Gyula és alulírott "tulajdonában"). Az alábbi névsor a kitüntetéssel leszerelt szilágysomlyóiakat tartalmazza (a születési dátummal): Török József (1885), Tötös János (1895), Varga Ferenc (1886), Varjassai József (1879), Vass Ferenc (1896), Vida János (1891), Weisz Salamon (1885), ifj. Karsay Sándor (1897), Kelemen Károly (1896), Nagy István (1897), Nagy Gyula (1899), Szabó Béla (1894), Szabó Béla (1893), Vitéz Surányi József (1873), Száva Márton (1891), Vass Mihály (1898), dr. Ajtay Ferenc (1890), dr. Balta Zoltán (1892), Bartoloviciu Virgil (1895), Bancsik Károly (1894) , Barna András (1888), Birtalan Ferenc (1897) , Birtalan Lajos (1893), Bohne Albert (1889) , Burián Ernő­ (1887), Farkas József (1895), Farmathy György (1887), Gellinek József (1882), Vitéz Jakab László (1892), dr. Keller Samu (1875) , Miliczer Lajos (1881), Molnár József (1898) , dr. Nagy Gábor (1887), Rosenberg Dezső (1896), Sámuel Vilmos (1888), Handley Kálmán (1876) , Szabó János (1885), dr. Székely Sándor (1885), Szentpétery Gyula (1887), Szika István (1890) , Tárkányi Gerő (1895), Barna György (1890), Barna Lajos (1888), Czimmer Ferenc (1895) , Besenczky Márton (1886), Cserene György (1875), Csemecz József (?), Elekes János (1890), Farmathy István (1886), Farnas János (1889), Goldberger Sándor (1883), Hegedűs István (1890), Kalló Kristóf (1884), Kerekes Viktor (1894), Kottra Endre (1877), Kun Gyula (1889), Madár András (1884), L. Nagy Sándor (1878), Nagy Sándor (1885), Nagy Sándor (1892), Nánásy József (1881), Papp István (1900), Pocsvailer István (1881), Smaltig Sándor (1890), Surányi Károly (1888). Majdnem kivétel nélkül a város szülöttei, foglalkozás szerint sok közülük mesterember. Köszönettel tartozom Józsa Nándor VIII. osztályos tanuló szolgálatáért (a névsorért). Élő példája a család, iskola és cserkészélet együttműködésének. Közép-európa népei (remélhetőleg) megértek arra, hogy a múltban elszenvedett sérelmekkel leszámoljanak. A helytörténészek feladata tudatosítani mindezt, megadni a tiszteletet a világégések áldozatainak, résztvevőinek. Hasonlóképpen kellene eljárjunk a II. világháborúban résztvevők sorsának megírásával is. Joikits Attila "A gyűlölet szükségszerűen világra hozta a megtorlás óhaját. A legyőzött által fizetendő jóvátétel a büntetés jelképévé vált." "A sok utódállam balkanizálta Közép-Európát. És mivel ezek az államok, hála a nemzetiségi elvnek, függetlenek voltak, hamarosan egymással versengő csoportosulások alakultak ki.... ...Ezeknek az államoknak nem sikerült olyan gazdasági viszonyokat teremteniük, melyek biztosították volna túlélésüket. A túlhajtott nemzetiségi politika megoldhatatlan konfliktusokhoz vezetett... Hitler tudta, hogyan használja ki ezt a tényt. " (J.­U.O. Euró­pa népeinek h­irlencse.ASf,. old.) i téged akkor is, ott is örökre szeret./ Örök szeretetü­k, örök emlékük végigkíséri az életünket. "A halottak nem beszélnek", de apró jelekből ítélve mégis szeretteikkel maradnak, sokáig. Mintha csak egy óriás függöny választaná el őket az élőktől, melyen keresztül vigyáznak ránk lepke­szemeikkel. Most, hogy sírjaikat beborítja az emlékezés ezernyi koszorúja, sokszínű krizantémja, kiapadhatatlan könnyet ejtünk értük. Értük, akikhez életükben sosem voltunk elég jók, s ők sem tehettek eleget az ittmaradtakért. Mégis észrevétlen akarattal irányítják lépteinket. _ A természet halálakor halottakra emlékezünk. Utolsó virágaink özöne szépíti meg emléküket, melyek az idő múlásával egyre kellemesebbek lesznek. "A halottakról csak jót!" Az év nyüzsgő napjaiból egy nap a csendé, a néma köszöneté. Lüktető tenyerünk rásimul hideg fejfájukra és érezzük, hogy lelkükből egy fájó szilánk - a sajnálat - befúródik szívünkbe, örökre. Veres Piroska Szilágyság 1998/44 "Felépül végre a házunk" A ház lehet otthon, amelyben lakunk, építmény, ahol előadásokat tarthatunk,... de lehet ház, amelyben imádkozunk - Isten háza, a templomunk. Egy templomépítés évszázados esemény. Kiszorítottságunk miatt már nemcsak másfél órás istentiszteletre használjuk, hanem, ha imaterem is van mellette, gyermekeinket ott taníthatjuk vallásunkra, történelmünkre, ifjúink, asszonyaink otthonosan érezhetik magukat benne. Ha a történelmi, néprajzi múzeumokban nem férnek el szőtteseink, díszes tányérjaink, rokkáink, tulipános ládáink, talán majd templomunk "árnyékában" megőrizhetjük kincseinket egy erre a célra szolgáló teremben. Ha már a városi szegényeknek - akik egyre többen vannak - nem jut egy tányér meleg étel, az egyház segíthetne rajtuk (ha a polgármesternek nincs tervében) egy­­ szegénykonyha berendezésével. Régi könyveinket nem kötteti át a helyi könyvtár, mert nem érdeke, de egy magyar egyháznak, ha teheti, az becsülete. A Zilah-Ligeti egyházközség ezeket a nemes célokat tűzte maga elé: "Ez a mi munkánk, és nem is kevés". Az épülő ház - a templom - szemlátomást nő, növekedik napról-napra. Nem­ külföldi segélyekből, nem a hollandusoktól, a "svejciektől" származó pénzből, de mégis a legkeményebb valutából: az adakozó, a segítő, a jóakaró emberek munkájából. Sok volt a segítség, a jószándék, de akadály és rosszindulatú gáncsoskodás is volt elég. Sajnos, Isten házának az építése csak az őseinknek volt szívügye, akik, ha kellett, ökrös szekereiket, az igazvonóval együtt "áldozták fel a hit oltárán". Pedig akkor sem volt könnyebb az élet, csakhogy most nem tudunk lemondani egy csomag cigarettáról sem. Az alapkőletételnél - immár két éve - sok ígéret hangzott el az ott lévő lelkészek szájából. A felajánlott összegek ma már egy vasárnapi persely tartalmával érnek fel. "S a nép, az istenadta nép" akarja, csak nyakas a papja... Kinek ne lenne érdeke, hogy egy perselynyi összeggel segítse egy református templom építését? Miért ne érdekelné jobban a dolog a reformátusokból kivált CE tagokat, mint a baptista asszonykört? Miért ne érdekelné jobban a szilágysomlyói, a sarmasági parókiát, mint a zilahi ortodoxokat? Cselekedetre van szükség, nem ígéretekre! A megértés hiányzik, hiába beszélünk egy nyelven, és nem a Bábel-tornyát építjük. Perselyeinkben egyre kevesebbszer csendül meg a példa, a szegény asszony garasa. ...És mégis, a városnegyed tizenkét bárja mellett lesz egy magyar református templom, mely világítótoronyként fog kiemelkedni egy kis sziget belsejéből, s ezt a hírt leközölhetik az érdekeltek Interneten is. Veres Piroska 5

Next