Szilágyság, 2012. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

2012-09-21 / 38. szám

2. ,,$«ilagyság/?8, www.hhrf.org/szilagysag/ 2012. szeptember 21. Közérdekű Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2012. évi alapjából, az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek és diákszerv­ezetek valamint azok tagszervezetei (ebben az esetben a pályázatot/nyilatkozatot a jogilag bejegyzett szervezet pecsétjével kell hitelesíteni), és diáktanácsok pályázhatnak. Csak 2012. szeptember december időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítv­ányt bízta meg. Egy szervezet maximum 3 pályázatot nyújthat be. Megpályázható támogatási összegek: Diáktanácsok esetében: 500 RON Pályázó szervezetek esetében: minimum 500 RON, maximum 2.000 RON Pályázni az alábbi témakörökben lehet: Országos szervezeteknek: országos szintű rendezvények támogatására, melyek serkentik a szülőföldön maradást (országos szervezetnek tekinthető minden olyan szervezet, amelynek legalább 3 megyében van tagszervezete); Megyei és városi szervezeteknek: a közösségformáló tevékenységek támoga­tására; Vidéken működő szervezeteknek: a vidéki fiatalok közösségi szerepvállalását elősegítő programok támogatására; Szórványban működő szervezeteknek: a magyar anyanyelv és kulturális örökség, valamint hagyományápoló programok támogatására, mely az ott élő magyar közösségek megerősítését célozza; Diákszervezetek: a diákokat összetartó szakmai és szabadidős tevékenységek támogatására. Pályázási feltételek: On-line pályázás: A hatékonyabb feldolgozás, pályázati adminisztráció és gyorsabb döntéshozatal érdekében a Communitas Alapítvány 2007- től bev­ezette az on-line pályázási lehetőséget. Az internetes pályázatkezelő rendszer jelenleg a pályázási folyamatra terjed ki, a pénzügyi és szakmai beszámolók papíron történnek. On-line pályázás esetén a pályázónak szükséges beküldenie a regisztrációt követően kitöltött, lepecsételt és aláírt nyilatkozatot, amely a beküldött pályázatait hiv­atott hitelesíteni. Azok a pályázók, akik az előző években regisztráltak és nyilatkozatot küldtek be, nem kell újabb nyilatkozatot beküldjenek 2012- ben. Kivétel: Amennyiben a már regisztrált szervezetben v­áltozás történt (szervezet adatai, felelős személyek, stb.), szükséges az új nyilatkozat beküldése. A nyilatkozatok beküldése csakis ajánlott levél, Prioripost vagy valamely gyorsposta­szolgálat révén történhet. A Titkárság a személyesen behozott ny­ilatkozatokat a határidő napján du. 16:00 óráig fogadja. Internetes pályázás esetén kérjük, olvassa el a honlapon található pály­ázási útmutatót. Az internetes pályázatkezelő rendszer elérhető a www.communitas.ro/palyazat/ online_palyazas/ címen. Amennyiben az on-line pályázási lehetőséget használja, ne hagyja a pályázati határidő napjára a feltöltést! A pályázatnak tartalmaznia kell: - az on-line rendszerben pontosan kitöltött pályázati űrlapot és az ahhoz tartozó részletesen kitöltött költségv­etés mellékletet, - a pályázatokat hitelesítő nyilatkozatot (amennyiben még nem küldte be, illetve változások esetén). Papíron történő pályázás: Papíron történő pályázás esetén a pályázatok benyújtása csakis erre a célra kiállított formanyomtatványokon, azaz pályázati űrlapokon történhet, amelyek letölthetők a Communitas Alapítvány honlapjáról (wwvww.communitas.ro), illetve kérhetők e-mail-en. a communitasii­k­mdsz.ro címen. A papíron benyújtott pályázatokhoz kötelezően csatolni kell a pályázati űrlap CD-re felírt elektronikus változatot. Az Alapítvány nem fogad el hagy­ományos lemezt (floppy), vagy DVD- t, minden esetben kötelezően CD-re kell felírni az elektronikusan kitöltött űrlapot. Amennyiben egy borítékban ugy­anahhoz a szaktestülethez több pályázatot küld be, azokat felírhatja egyetlen CD-re is. A papír alapú pály­ázatok beküldése csakis ajánlott levél, Prioripost vagy valamely gyorsposta-szolgálat révén történhet. A Titkárság a személyesen behozott pályázatokat a határidő napján du. 16:00 óráig fogadja. A pályázatnak tartalmaznia kell:­ ­ a pontosan kitöltött pályázati űrlapot és az ahhoz tartozó kitöltött részletes költségvetés mellékletet nyomtatott formában, a pályázó által lepecsételve és aláírva.­­ a pályázati űrlap .doc kiterjesztésű dokumentumként CD-re felírt változatát. A pályázat leadásának határideje 2012. szeptember 28., 16 óra (beérkezés időpontja: NEM a postabélyegző dátuma!). A pályázatot EGY PÉLDÁNYBAN a következő címre kérjük eljuttatni: Fundatia Communitas (Ifjúsági Szaktestület) 400489 Cluj-Napoca, str. Republicii, nr. 60, jud. Cluj A borítékra ne felejtsék el feltüntetni, melyik szaktestülethez pályáznak! Általános tudnivalók: Diáktanácsok figyelmébe! A 2011-es őszi pályázati kiírástól kezdődően a Communitas Alapítvány Ifjúsági Szaktestülete megszünteti a kispályázatok (diáktanácsok,pályázatai) külön űrlapját. Minden pályázó azonos űrlapon pályázhat, kötelező a részletes költségvetés melléklet kitöltése, a megpályázható összeg 500 RON. Pályázatot sem faxon, sem e-mailen nem fogadunk el! A Communitas Alapítvány nem nyújt anyagi támogatást honoráriumok és tisz­teletdíjak kifizetésére, valamint személyes jellegű felszerelésekre, ruházatokra. A Communitas Alapítvány elszámolási szabályzatának értelmében az étkezésre fordítandó összeg nem haladhatja meg az igényelt támogatás 25 %-át. Minden pályázót postai úton értesítünk a támogatási kérelmére vonatkozó döntésről, a megítélt összegről, a felhasználás és az elszámolás módjáról. A program lefutásától számított 30 napon belül a pályázónak kötelező elszámolnia a támogatás felhasználásáról. A határidő lejárta után az elszámolást nem áll módunkban elfogadni. A pályázó szervezet által összeállított elszámolást a programfelelős írja alá és vállalja a felelősséget a bizonylatok hitelességéért. A részletes költségvetésben a pályázónak fel kell tüntetnie a saját hozzájárulás, illetve a más forrásból kapott támogatások értékét. A nyertes pályázóknak intézményeikben, rendezvényeiken, népszerűsítő anyagaikon és kiadványaikban, valamint saját honlapjukon (feltéve, ha rendelkeznek) kötelezően fel kell tüntetniük a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat a www.communitas.ro honlapról letölthető logók alkalmazásával. Nyertes pályázat esetében kérjük küldjenek a rendezvény előtt legalább 7 munkanappal egy meghívót a Communitas Alapítv­ány részére a következő e-mail címre: meghivo@communitas.ro. A meghívóban tüntessék fel a rendezvény pontos dátumát, helyszínét és programját. Az országos rendezvényekhez kapcsolódó sajtótájékoztatókon kérjük, hogy biztosítsák Alapítványunk képv­iselőjének jelenlétét is. A pontos helyszínt és időpontot tartalmazó meghívójukat a meghivo@communitas.ro címre várjuk az esemény előtt legalább 7 munkanappal. A formai hibás pályázatok iktatásra kerülnek, de nem képezik tartalmi elbírálás tárgyát. Formai hibának tekinthetők: On-line pályázás esetén - a nyilatkozat nem érkezik be határidőre az Alapítvány Titkárságára; az on-line űrlap tartalmilag kifogásolhatóan van kitöltve; - a pályázati program nem sorolható be a kiírásban szereplő kategóriák egyikébe sem; - hiányzik, vagy hiányosan van kitöltve a részletes költségvetés melléklet; - a program nem 2012. szeptember - december között kerül megvalósításra. Papíron történő pályázás esetén - a pályázati program nem sorolható be a kiírásban szereplő kategóriák egyikébe sem; - a pályázati űrlap nincs aláírva a szervezet aláírási joggal rendelkező vezetője és a programfelelős által; - a pályázati űrlap nincs eredeti pecsét által hitelesítve; - a pályázat határidő után érkezik be; - nem a kiíró által 2012 őszén kibocsátott űrlapot töltötték ki; - a program nem 2012. szeptember - december között kerül megvalósításra; - az űrlap hiányosan van kitöltve; - a pályázó nem tölti ki az űrlaphoz tartozó részletes költségvetési mellékletet; - hiányzik a pályázat CD-re felírt elektronikus változata. A támogatás nem kerül kifizetésre, ha a pályázó: - nem tartotta be az elszámolási szabályokat; - a pályázatban feltüntetett időpont utáni 30 napon belül nem számol el; - nem tartotta be a pályázatban megjelölt időpontot, vagy nem rendelkezik az időpont módosítására vonatkozó jóváhagyással a Communitas Alapítvány Kuratóriumától. A kérést a pályázatban megjelölt program időpontja előtt legalább 2 héttel kell eljuttatni a Communitas Alapítv­ány titkárságára;­­ nem a pályázatban megjelenő költségvetési tételeket számolja el, vagy­ nem rendelkezik a költségvetés módosítására vonatkozó jóváhagyással a Communitas Alapítvány gazdasági irodájától;­­ rendezvényén, kiadványaiban, népszerűsítő anyagain nem tüntette fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat, a honlapról letölthető aktuális logók alkalmazásával; - nem hívta meg a támogatót a rendezvényre, országos rendezvény esetében pedig a sajtótájékoztatóra; .- a nyertes pályázatra vonatkozó rendezvény elmaradása esetén a megítélt összeget más, meg nem pályázott, programra/rendezvényre használta fel. Elszámolási szabályzatunk letölthető a www.communitas.ro honlapról. Elszámolási szabályzatunk követi a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint az európai és magyarországi támogatási rendszerek elszámolási modelljeit. További információkért forduljanak a Communitas Alapítvány titkárságának munkatársaihoz: Molnár Tamara programfelelős, Székelyhídi Noémi titkár, Deák Ferenc referens. Cím: Fundatia Communitas, 400489 Cluj Napoca, Str. Republicii, nr. 60 Telefon/fax: (0264) 594 570 Telefon/mobil: 0723 - 250­324 E-mail: communitas@rmdsz.ro Kolozsvár, 2012. szeptember 17. I AAUfIAA Kiadja a Szilágyság Kulturális Egyesület• ^ W­W »p Szerkesztő: JÓZSA LÁSZLÓ • Főmunkatárs és műszaki szerkesztő: • Közéleti, közművelődési hetilap • SZÖLLŐSI SZABOLCS • Területi szerkesztők: OLÁH MIKLÓS - Kraszna • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 450010 Zilah Kossuth u. 33. • Telefont 0260 661685 • Nyomtatás: ColorPrint S.A. nyomda: 4700 Zala, 22 Decembrie nr. 66; tel/fax: 0260/661752. Felelős vezető: MAJOR ISTVÁN igazgató. ________________E-mail: szilagy sag1883@yahoo.com ISSN 1453-1461 * A nével vagy névjeggyel ellátott írásokért szerzőik felelnek, azok nem mindig tükrözik a szerkesztőség véleményét is . Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztőség (helyszűke miatt is) fenntartja a jogot a cikkek rövidített formában való közlésére. Névtelen leveleket nem közlünk, ezekre nem válaszolunk. A borítékra kérjük felírni a feladó pontos nevét és címét. Pontos cím és név esetén jeligével ellátott írásokat is közlünk. t

Next