Szilágyság, 2019. július-december (29. évfolyam, 26-51. szám)

2019-08-02 / 30. szám

2. Közélet Oktatási támogatás tervezete Újabb kormányzati határozat­­tervezet jelent meg az Edupedu honlapján. Ezek szerint minden közoktatásban résztvevő diák 5 da­rab egyenként 50 lejes utalványt, tehát összesen 250 lejt kapna, amelyet kizárólag tankönyvekre, segédanyagokra (atlaszok, biblio­gráfia, szótárak, stb.), könyvekre, iskolai szerekre és sporteszközökre lehet beváltani. Az értékjegyeket nem lehet eladni, vagy másra for­dítani. A támogatás megítélése ter­mészetesen a gyerek iskolai jelenlé­téhez kötött. Az Országos Statisztikai Hivatal szerint 2.373.894 tanuló szerepel a tanügyi nyilvántartásokban. Ez ös­­­szesen 593­ 473.500 lejt jelentene a költségvetés számára, ha a határo­zattervezet életbe lép. A támogatást a tanuló egyik szü­lője, vagy törvényes képviselője kell kérvényezze az iskolakezdés után legkésőbb október 15-ig annál az is­kolánál, ahova beíratták a gyereket. Ebben az évben szeptember 9-én kezdődik a tanév. A határozattervezetet egyelőre a tanügyminisztériumnak is elküld­ték konzultáció és vita céljából. A tervezetről a számvevőszék kijelen­tette, hogy nem készült hatástanul­mány a javaslatról. (J.L.) JJxilóggsng Zilahi tervek A megyeközpontban a Scala mozi környékét tel­jesen átszervezné a polgár­­mesteri hivatal. Három új a látványszökőkutat építenek környéken, amelyeket led-fényekkel világítaná­nak meg. Közülük kettő 4x8 méteres medence lesz, a harmadik 4 méteres suga­rú kör lesz. Ez a beruházás 25.000 euróba kerül. Ezzel együtt rendezik az épület környékét is. A szökőkutak átadása szeptember közepé­re várható. Teodor Balájel alpolgár­mester szerint a Scala mozi felújításának végeztével az épület előtti téren Mihai Vi­­teazul szobrát is felavatják. (J.L.) Módosítások a nyugdíjrendszerben Július 9-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az új nyugdíjtörvény, amely 2021. szeptember elsejétől lép életbe. Ebben új megfo­galmazást kapott a fogyaté­kossági nyugdíjjogosultság. Eszerint fogyatékos nyug­díjra jogosult az, aki egy bizonyos időszakban fizette a nyugdíjjárulékot, és még nem jogosult a korhatár szerinti nyugdíjra. Ez a bal­esetekre vonatkozik, akkor is, ha nem munkabalesetről vagy szakmai megbetege­désről van szó. Az új törvényben nem szerepel a szkizofrénia, daganatos, illetve HIV fer­tőzéseknek minősített be­tegségek. Marad a három kategóriába sorolt fogyaté­kosság. Az első kategóriába a munkavégzést és a saját ellátást gátoló súlyos sérü­lések tartoznak. A második kategória a munkavégzést súlyosan gátoló, de az önel­látást lehetővé tevő fogyaté­kosság. A harmadik kategó­ria a kevésbé súlyos sérülés, amely részlegesen gátolja a munkavégzést, és megma­rad az önellátás képessége. A fogyatékossági járulék a fogyatékossági nyugdíj mellett az I. fokozat ese­tében a mindenkori mini­málbér 50 százaléka, ez ma 1.040 lej, mert a minimálbér 2.080 lej. (J.L.) Rendőrség a kéregetés ellen Züah Polgármesteri Hivatala a város helyi rendőrségével közösen kampányba kezdett a kéregetés visszaszorítá­sára. Új figyelmeztető táb­lákat helyeztek ki, ame­lyeken arra hívják fel a lakosságot, hogy ne ad­janak pénzt a kéregetők­­nek. A felhívás szerint a mai kéregető a holnapi bűnöző. A táblák mellett gyakrabban járőröznek a rendőrök a piacok, be­vásárlóközpontok, temp­lomok környékén, ahol gyakoribbak a koldusok. Ez utóbbi intézkedés ta­lán hatásos lesz, hiszen ehhez hasonló táblák ed­dig is voltak. (J.L.) BANU TÁI JIN COPIN­ ÍN STRADA CERSET0RII de azi, INFRACTORI! de máine!

Next