Szilágyság, 2021. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

2021-10-22 / 42. szám

2. Gazdaság Pályakezdő mérnökök jelentkezését várják Mivel többszöri meghirdetés után sem jelentkeztek ele­gendő szakmai tapasztalattal rendelkező építőmérnökök, a Szilágy Megyei Tanács e heti gyűlésén fogunk szavazni a jelentkezési kritériumok enyhítéséről. Lévén, hogy 7 éves szakmai tapasztalattal rendelkező mérnökök nem jelentkeztek, a következő kiírásnál már pályakezdő építőmérnökök jelentkezését is várjuk, amennyi­ben a változásokat megszavazza a megyei tanács. A minőségi útépítési munkálatok érdekében fontos, hogy megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek felügyeljék a megyénkben zajló munkálatokat Éppen ezért van szükség mihamarabb olyan mérnökökre, akik ezt a feladatot el tud­ják látni 30-ról 45 napra hosszabbítják a munkaügyi konfliktusok rendezésére irányuló kérések benyújtásának határidejét A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvény­­tervezetet, amely 30-ról 45 napra hosszabbítja meg a munkaügyi konfliktusok rendezésére irányuló kérelmek benyújtásának határidejét. A társadalmi párbeszédről szóló 2011/62-es törvényt, illetve a 2003/53-as munkatörvényt mó­dosító tervezetet 292 támogató szavazattal fogadta el az alsóház. A munkaügyi jogvita rendezésére irányuló kérelmet attól a naptól számított 45 naptári napon belül lehet benyújtani, amikor az érintett alkalma­zott tudomásul vette a munkáltatónak az egyéni munkaszerződés megkötésére, módosítására, felfüggesztésére vagy megszüntetésére vonatkozó intézkedését, beleértve a pénzösszegek kifizetésére vonatkozó kötelezettségvállalást is” - írja elő az elfogadott tervezet A jelenleg hatályos törvény az alkalmazottnak 30 napos határidőt szab meg a munkaügyi jogvita rendezésére irányuló kérés benyújtásához. Az ügyben az alsóház a döntő fórum. Az eMAG idén november 12-én tartja a Black Friday árleszállítási akcióját Az eMAG szerdán bejelentette, hogy idén no­vember 12-én tartja a Black Friday árleszállítási akcióját. Az online kereskedelmi áruház közlése szerint fekete pénteken új termékkategóriákkal várják majd a vásárlókat, akik a nap bármelyik órájában igénybe vehetik az easybox csomagautomata-szol­­gáltatásukat Az eMAG adatai szerint a tavalyi Black Friday-on 12,4 millióan keresték fel a webáruházat. Volt olyan vásárlójuk, aki még aznap átvehette a megrendelt terméket a csomagautomatából. Az ár­­leszállítási akció első percében 8260 megrendelést kaptak, és akadt olyan ügyfelük is, aki egyszerre 97 terméket rendelt meg. A közép-kelet-európai térségben piacvezető on­line kereskedelmi áruházat 2001-ben alapították Romániában. Zilahi borszaküzlet: Kémeni borászat, Fenyves negyed, Kémen 414/A Dózsa György u.. 89 sz., D111 Tel: 0768 DOI 483 Tel: 0786 304 493­­ ' •• 0747 581 239 A 15Q tej feletti rendeléseket üzleteinktől 25 km-re díjmentesen házhoz szállítjuk! A jövő a szilágysági gazdáknak „szolgál", csak meg kell ragadniuk a lehetőségeket Az idei, hétvégén tartott Kémeri Hagyományőrző Napokon szervezték meg a Szilágy Megyei Vidéki Gazdálkodók szakmai találkozóját, amelyen előa­dást tartott Barabási Antal Szabolcs, a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Csutak Nagy László, az Országos Állategészségügyi Igazgatóság alelnöke, és Papp Zsolt a szilágysomlyói Eaglecons pályázatíró iroda vezetője. A szakmai találkozó végén oklevelet adtak át a Magyarok Kenyere program aktív támogatóinak, a különböző településekről összesen 67 adományozó volt A Szilágy Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közgyűlésén Szoboszlai Attila, az egyesület elnöke elmondta, bár a tevékenységük a koronavírus-világ­­járvány árnyékában elhalványult az elmúlt időszak­ban, arra törekedtek, hogy minél több információt eljuttassanak a gazdákhoz, részt vettek külön­böző bemutatkozásokon, de a legnagyobb sikert a Magyarok kenyere program által érték el, két árvaháznak segíthettek biztosítva számukra az egy éves kenyérszükségletet. Eredményes továbbá a Szilágysomlyón létrehozott tanácsadói iroda, ahol a pályázatírásban is segítenek, és helyet biztosítanak a falugazdászoknak, akik rendszeresen fogadóórákat tartanak. „Ezek mind apró sikerek, de továbbra is ke­ressük és építjük a gazdákkal a kapcsolatot” - mondta Szoboszlai Attila. Barabási Antal mezőgazdasági államtitkár a Szilágyságban oly régóta várt Pro Economica pályá­zatról elmondta, ennek sorsa jövő tavasszal dől el, és ha marad a jelenlegi magyarországi politikai felállás, jövő nyáron vagy legkésőbb ősszel, a két ország remélhetőleg meg tud egyezni, és elindul a pályázat, ami az egész országra kiterjed majd. Az államtitkár továbbá beszámolt az uniós pályázatokról, kiemelte, sikeres pályázatot jó pályázatíró céggel lehet elérni, és lehetőleg ne a gazda pályázzon, mert annak nem garantált a sikeres kimenetele. A megnyert pályázatokat követően olyan kivi­telező céget kell keresniük, amely nem hagyja cser­ben a gazdát - mondta az államtitkár, aki hozzátette, a legális kiskapukat mindig ki kell használniuk, és kooperatívában (társulásban) kell gondolkodniuk. Mivel a Szüágyságban sok gyümölcstermesztő van, megemlítette, hogy 4.2a pontnál pálinkafőzésre is le­het pályázni: tárolási edényekre, kapacitásnövelésre, főzdére, darálóegység, illetve hűtőegységre. A fiatal gazdászokról elmondta, jövőre remélhetőleg a 70 ezer eurós támogatást 100 ezerre emelik, de 10 százalékos önrész kell majd hozzá. Előadásában kiemelte: ér­demes pályázni, itthon maradni és nagyot álmodni. „A sertéspestis olyan az állattenyésztésben, mint az embereknél a Covid-járvány” - hangsúlyoz­ta Csutak Nagy László alelnök. 2017-ben jelent meg Romániában, Szilágy megyében 2019-ben. Mindezidáig a Szüágyságban a járvány kikerülte a farmokat, mert a gazdák betartották a megfele­lő óvintézkedéseket, viszont háztáji szinten egyre gyakoribb a jelenség. Az országban 35 nagy disznó­farmon kellett az állatállományt felszámolni, és mivel a betegség nem válogat, megoldás csak akkor lesz a problémára, amikor kidolgozzák a vakcinát. Addig a legfontosabb az óvintézkedés, a betegség első jeleinél a gazda forduljon az állatorvoshoz, és együtt határozzák meg azokat a lépéseket, amelyeket be kell tartani, mert csak így kárpótolja az állam 100 százalékban a gazdákat. Papp Zsolt, a szilágysomlyói Eaglecons pályá­zatíró iroda vezetője a pályázati lehetőségekről, az elkövetkezendő időszakban megjelenő kiírásokról, a jó pályázatról, a gyakori hibákról, buktatókról tar­tott előadást. Elmondta, továbbra is azért dolgoznak, hogy sikerre vigyék a hozzájuk érkező pályázatokat. A jövő a mezőgazdaságban mutat több lehetőséget - fogalmazta meg Seres Dénes parlamenti képviselő hozzátéve, hogy ennek ellenére a megyében vannak olyan települések, ahol a földterület csak egynegyed részét művelik meg, de jó látni, hogy vannak vál­lalkozó gazdák. Ahhoz, hogy a gazdaságot gyarapítani tudják, sok információra van szükségük, de a jövő nekik szolgál, mert vannak lehetőségek, hazai és eu­rópai programok, és ezekkel élniük kell. A jövő szem­pontjából fontos lenne szövetkezniük és tárolóhe­lyiséget létrehozniuk, hogy a gazdák rendszeresen elláthassák a piacot, így a vásárlók bármikor hozzá­juthatnának a hazai termékekhez. A hozzászólásokban elhangzott: a megyében több­nyire kisvállalkozók vannak, ezért több ilyen jellegű pályázatra lenne igény. „Az eddigi igénylések alapján Szilágy megye szintjén akár ezer kisvállalkozót érdekli a kicsi összeg, azt tartja elérhetőnek, kivitelezhetőnek, ki­­lenc-tíz vállalkozó van, aki nagyban gondolkozik. Adjunk esélyt a kicsiknek, hogy megéljenek, adjunk lehetőséget a támogatásukra” - emelte ki Szoboszlai Attila.­ ­ a Maszol.ro portálról Közlemény A Szilágy Megyei Magyar Gazdák Egyesülete felhívja az érdeklő­dők figyelmét, hogy a 2020-as évben nem kellett tagsági díjat fizetni, ez évtől viszont 50 lej/fő az évi hozzájárulás. A tagok számára igazolást állítunk ki, mely lényeges a pályázatok szempontjából. A Szilágy Megyei Magyar Gazdák Egyesületét 5 alapító tag hozta létre 2020-ban, az alakuló fórumon 173 ember vett részt, és 86 tag lé­pett be az egyesületbe: Kémer 8, Kárásztelek 5, Ipp 7, Nagyfalu 18, Ba­­gos 6, Sarmaság 12, Perecseny 11, Varsolc 11, Szilágyszeg 1, Szilágycseh 2, Szilágysomlyó 2, Szentkirály 2, Bályok 1. Mások is beléphetnek, ha a jelentkezési űrlapot kitöltik és leadják a szüágysomlyói tanácsadó irodánál, vagy online, ha űrlapot kérnek és kitöltve beküldik. Tisztelettel, Szoboszlai Attila elnök ^Uágyság Fogadóórát tartanak a gazdáknak Szilágysomlyón Bákai Gabriella­ Dóra falugazdász fogadóórái Szilágysomlyón az Eagle Cons tanácsadó- és pályázatíró irodában a következő napokon lesz megtartva: október 25, november 22 és december 16.

Next