Szilágyság, 2022. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)

2022-02-04 / 5. szám

Kultúra |5- ^silngging Értékmegőrzők Szilágynagyfaluban: múzeummal is felér a Torkos házaspár gyűjteménye Tulipános kapu, 115 éves tornácos ház és mosoly­gós, vidám házaspár fogadja mindazokat, akik a szilágynagyfalui népművészet iránt érdeklődnek. Az alpolgármesterrel, Fórizs Lászlóval, jeles, felejt­hetetlen nap érkeztünk az „értékmegőrzőkhöz”, Tor­kos Pálhoz és feleségéhez, Piroskához, akik aznap ünnepelték házasságuk 53. évfordulóját, ezért a be­szélgetés múltidézéssel, visszaemlékezéssel kezdő­dött, és bár „nem volt mindig rózsás az életünk”, a szeretet, a tisztelet egy életre összekovácsolta őket. „Sokszor zsörtölődtünk - kezdte Piroska néni -, egy dologban viszont mindig egyetértettünk: az őseink dol­gait, tárgyait meg kell tartani, mert mindkettőnk számá­ra fontosak voltak. Már gyerekkoromban gyűjtögettem, így még most is megvan az egykori locsoló kisautóm. Ezt a természetet édesapámtól örököltem, aki nagyon szeret­te elrakosgatni az írásokat, könyveket, az édesanyám vi­szont épp az ellentéte volt. Ha egy könyvet talált, rátette a tejescsuprot, ilyenkor apukám szomorúan mondta: nézd, anyád mit csinál... Sokszor arra kényszerült, hogy kint olvassa el az újságot, miközben a felesége kereste, hogy hol van már annyi ideje”. Piroska néni szülei mezőgazdasággal foglalkoz­tak, az édesanyjáék báró Bánffy János tanyáján nőttek fel, az Újhegyen, nagyapja ott volt vincellér. Innen ered a szőlőtermesztés szeretete, mert Pali bácsiék szőlészettel és borászattal is foglalkoznak. „Nagyapám mindig mesélte, hogy csinálta a bárónál, én megtanultam, és a tudást felhasználjuk” - mondta mosolyogva Piroska néni. Édesapja postás volt, ő is ragaszkodott a röghöz, mert a nagyszülőkn­ek sok földjük és tizenegy gyermekük volt. Az ötszobás házat, ahol most a Torkos házaspár él, Pali bácsi nagyszülei építették. Az utcafront felöli első szobában - amely falun egykoron „tisztaszoba” volt, amit szinte soha vagy csak alig használtak­­, Piroska néniék múzeumot alakítottak ki. Gyakran érkeznek ide látogatók, mert a nagyszoba igazi kin­cseket tár az érdeklődők elé. Mint megtudtuk, nem­csak szilágynagyfalui vonatkozású tárgyak, hanem más településről érkező vendégek által hozott régi, különböző vidékre jellemző darabokat is látni. „Ha valaki jött hozzánk és megkérdezte, mit hozha­tunk, mindig azt mondtam, hogy valamilyen régiséget” - mesélte Piroska néni, így nem lepődtünk meg azon sem, ha épp csángó népviseletet láttunk a szilágy­nagyfalui mellett. Amire a legbüszkébbek Pali bácsi nagytatája egykori bunkósbotjára, Pi­roska néni pedig édesanyja kendőjére. A nagytata azzal járt egykoron a vásárokba, teteje kifúrva, ne­hezékkel megtömve, és az öregnek az volt a szavajá­­rása, ha olyan vendég jön, akit nem óhajt, a vendég­váró bottal fogadja. Egyik asztalon régi, több mint százéves könyvek. Köztük csatos imakönyv, biblia, amit a világhábo­rúból hozott haza Pali bácsi nagyapja. Történet is fűződik hozzá: tűzharcban elvesztette, de éjszaka go­lyózápor közepette visszament utána. 1902-ből való katolikus könyv is áll az asztalon, amit a katolikus pap is kért, de eszmei értéke van, nem adják - mond­ták. „Sok mindent próbáltunk megmenteni. Van, ami még a miénk volt: az első osztályos koromban használt szá­mológép, mamának a palatáblája, és vannak régi cserép­edények, amiket a régészek is megcsodálnak, mert nem­csak szilágynagyfalui, hanem margittai, désházai is van közöttük” - mesélte lelkesen Piroska. Mint mondta, próbálja megmenteni a magyarsággal kapcsolatos dolgokat, és azt vallja: ő nemcsak magyar, hanem büszke magyar is mindaddig, amíg az unokái nem házasodnak össze más nemzetiségűekkel. „De ha beházasodnak, csak magyar leszek, akkor a büszke szót elhagyom, ezt érzem, ez van”- állítja. A szobában a mai generáció számára ismeretlen tárgyak sorakoznak egymás mellett: fából készült krumplitörő, paszulytörő, mángorló, zsidómérleg, szenesvasaló előtti vasaló, régi varrógépek, kender­feldolgozáshoz szükséges eszközök, ecsetlő, amivel vékonyabb szállá finomították a kendert, az egykori nagyfalusi vasútállomás egyik téglája, régi bankje­gyek, és minden darabhoz van egy történet. „Ide több időre kell jönni, ilyen rövid idő alatt meg se tudok mutatni mindent”- mondta Piroska néni, majd kinyitotta az egyik szekrényt, amely tele volt kézi készítésű szőttesekkel, varrottasokkal, köztük a félt­ve őrzött delin kendővel, édesanyja menyecskeken­dőjével. A nagyágyon báró Bánffy Jánosék ágyterítő­­je. Tőtös Klári néni, a báróék cselédje a szomszédban lakott, ő ajándékozta nekik. Az egyik kisszekrényen a báróék porcelán edénye, amit hátrahagytak, ami­kor „kitessékelték” őket. „Anyósomék közel laktak, a cselédek néhány dolgot megmentettek, átvitték hozzájuk, és ők megőrizték” - mesélte Piroska néni. Régi hangszerek is helyet kaptak a szobában, fá­ból kifaragott régi citera is, amit egykoron még Pali bácsi az édesapjával készített, és ha felhangolnák, ta­lán még ma is működne. Az ágy előtt található aszta­lon a szülők konfirmáló bizonyítványa, báró Bánffy György portréja, a Torkos család képzőművész uno­kájának alkotása. A falon festmények, egyiken Vö­rösmarty Mihály, másikon a muhi csata, de megta­lálható az 1933-ban kiadott „nagy térkép” is. A szobát mintegy belengi a magyar zászló, ami a szilágynagyfalusi baptista gyülekezeté volt, né­hai Deák Lajos évekig őrizte, néhány esztendeje azt mondta: „Annyit reszkettem érte, féltem, hogy ös­­­szekötik a kezem, annyit dugdosgattam, volt fenn a padláson, a szénakazalban is, mikor hol”. „Az volt a kérése, hogy őrizzük tovább, de írjuk mellé: Magyar Impérium alatti szilágynagyfalui zászló. Deák Bálint, született 1888.­­ Szilágynagyfalu, Nagy utca­­ ke­zében volt felvonultatva utoljára" - mondta Torkos Pál. Szeretnének igazi múzeumot a házból Sokan vittek régi tárgyakat megőrzésre, mert nem akartak örökre megválni tőlük, náluk viszont jó helyen van. Egy fiatalember azt mondta, sajnálja kidobni az örökölt dolgokat, de az anyósa és a felesé­ge azt kérte, tüntesse el. „Ide hozhatod, mondtuk, amíg van hely, hozhatod...” - idézte fel a házaspár. Nem csak a szoba, a tornác is rejteget értékeket, ott tartják a nagyszülők régi bútorát. Piroska néni­nek van egy nagy kívánsága: a házuk mellett talál­ható egy felújított, de lakatlan ház, ha azt eladnák, ők megvennék, és a több mint százéves házukat múzeummá alakítanák, így a meglévő tárgyaknak lenne hely bőven, és akkor rendszeresen fogadhat­nának látogatókat. Már most is sokan kíváncsiak a házra és a múzeumra, a helyi kisiskolások gyakran felkeresik őket. A gyors szemle után a kedves házaspár mosolyog­va kísért ki, közben volt miről mesélniük, hiszen jól ismerik a település múltját. Meghatódva mesélték el a templom leégésének történetét, vagy az azzal szemközti lakás átalakításakor talált feliratozott gerendának a sorsát. Ha betekintést akarunk nyer­ni Szilágynagyfalu múltjába, akkor a Torkos család kiváló kiindulópont. Bár házukat, a „múzeumot” nem a központban találjuk, mindenki ismeri őket, és szinte elég, ha csak az utcát találjuk meg, mert a porta előtt díszeleg a nagy turulmadár.­ ­ a Maszol.ro portálról

Next