Szilágysági Vidéki Napló, 2005. július-december (6. évfolyam, 243-268. szám)

2005-07-07 / 243. szám

Szilágysági Vidéki független polgári hetilap 2005. július 7. VI. évfolyam (15) 24 oldal 7000 lej szerkesztőségünkben, kézbesítőinknél, a postán és a Rodipet kirendeltségein. Olvasóink figyelmébe! 2005. január 1 -től a Szilágysági Vidéki Napló ára 7000 lej (0,7 új lej) Előfizetőinknek negyedévre 91.000 lej (9,1 újlej), félévre 182.000 lej ( 18,2 újlej), egy évre pedig 364.000 lej (36,4 újlej). Lapunkra előfizethetnek „Erdély” - egy kezdeményezés Románia ejlődéséért 3. oldal Szilágyság arccal Európa felé 4. oldal Az Európai Unióról­­ általában 5. oldal Gyerek­oldal 8. oldal Tatárdúlás Magyaror­szágon 9. oldal Kereszt­rejtvény 11. oldal A SZÜLŐFÖLDÜNK NEM FELEJT Sokak megfogalmazásában hallottam már, hogy Szilágyságért, Zilahért nem e táj szülöttei, hanem mások tettek a legtöbbet. Ilyenkor általában következik is a példa értékű felháborodás, és a panaszosok hangjában mindig ott bujkál valamiféle megbántottság. Én megpróbáltam ezt vagy azt tenni, de az emberek elutasítóak. És így van ez városon is, falun is szinte ugyanaz.” Ha belegondolunk, van is benne némi igazság, de valóság ily lecsupaszítását nem tartom helyénvalónak és igazságosnak sem helybéliekkel szemben. Úgy vélem nagyon természetes dolog, hogy azok az emberek veszik észre a változás szükségességét és találják meg annak lehetőségeit is, akik már mást is láttak. Ők a helyiekhez hasonlóan változatlan formában, magukban hordozzák saját szülőhelyük emlék­képeit, és tudatosan próbálnak tenni azért, hogy itt, ahol laknak, ahol élnek, családról gondoskodnak, alkotnak - itt is otthonuk legyen. Saját otthonuk. Ebben, pedig semmi elítélendő sincs, mert ha beismerjük, ha nem Tamási Áronnak igaza volt: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Történelmi nagyjaink is mind, mind ezt tették. Ha itt születtek, többnyire más tájakon éltek, alkottak, ugyanúgy azokért, akik maradtak, mint azokért is, akik között éltek. És olyan jeles személyiségeink is vannak, akik felnőttként lettek szilágyságiak, itt éltek közöttünk, hogy tehessenek mindazokért is, akiket otthon szülőföldjükön, más tájakon hagytak. Mi a mai generációbéliek büszkék vagyunk, hogy történelmünknek mindannyian részesei. Emlékhelyeikre márványtáblát helyezünk el, ünnepnapokon megkoszorúzzuk azokat, és fejet hajtunk nagyságuk előtt. Ha elmentek a világ bármely tájára és ott nagyot, maradandót alkottak, senki sem veheti el tőlünk büszkeség-érzésünket, a tudatott, hogy a maga teljességében értünk is tették. A minap egy negyvenöt éves érettségi találkozó osztályfőnöki óráján, én is beültem a hátsó padba. Ültem és hallgattam, hogy a többnyire nyugdíjas korú „véndiák” miként vívta eddigi élet­ csatáját. Sokan jöttek, sokfelől. Zilahról, Szilágyságból, Erdélyből, a világ különböző szegleteiből. Mindannyian otthonról jöttek és büszkék voltak gyerekeikre, unokáikra. Volt olyan is, aki könnyeivel küszködve kért bocsánatot a tavalyi év december 5.-e kudarcáért,­­ magyar állampolgárként a rosszért is, felelősséget vállalva. Mennyi emberi sors, mennyi személyes küzdelem? Mennyi élmény és mennyi kudarc? Az ő tanúságuk szerint is, ezeket az érzéseket csak akkor vagyunk képesek megélni a maguk fájó-felemelő valóságukban, ha van otthonunk. Az otthonunk első­sorban bennünk van. A bennünk élő otthon-képet hordozzuk élet­ kilométereken át, alakítjuk lehetőségeinkhez. Ehhez, pedig minden esetben másoktól kérünk és kapunk helyet és időt. Azoktól, akik már ott voltak. Akik elfogadtak saját otthon-elképzelésünkkel, akik hagyták, hogy felépítsük azt, még akkor is, ha tudták az ő világuk is más lesz tőle. Ezért van az, hogy ha más tájakra költözünk az új, a más felépítésére bennünk sokkal nagyobb a kényszer, mint az ott élőkben. Nekünk, akik valahonnan jöttünk van egy másik világ­képünk is. Van összehasonlítási alapunk, és ha meg akarjuk találni helyünket tennünk is, kell érte. Tenni, pedig csak ott és akkor tehetünk, ha felvállaljuk a mindennapokat is anélkül, hogy köszönetre számítanánk. Bárhol is vagyunk álásak, lehetünk a sorsnak a ehetőségért. Kitartásunkért az érdem egy része akár a sajátunk is lehet, de ha egyetemesen gondolkodunk, hazánk a Föld, nemzetiségünk az emberiség, nyelvünk a szeretet..., rájövünk, még mindig van tennivalónk. Bárhol is vagyunk, ha otthonra találtunk szülőföldünk sem felejt majd soha. Beksi Ida Károlyi Józsefiraeneus feltaláló­ ­ -Í&rfr Ady Endre Bartók Béla

Next