Katolikus gimnázium, Szilágysomlyó, 1906
A pápák és Magyarország. »A világ minden népei közt mindig a magyarokat szerette legjobban az apostoli Szentszék.« III. Incze pápa. Hogy a hála, a vett jótéteményekre való kegyeletes emlékezés, s ezeknek viszonzása a nemes jellemnek egyik jegyét képezi, ez lélektanilag bizonyos. Meg voltak erről győződve a pogányok is. Annyira meg voltak győződve, hogy a római költő nem kételkedett kimondani: „Dixeris ingratum, dixeris omne malum!“ „Ha azt állítod valakiről, hogy hálátlan, ezzel minden rosszat mondtál róla!“ Hogyan hiányozhatnék tehát a hála érzete a magyar jellemből, mely nemcsak rajongó lelkünk hite szerint, hanem történeti bizonyossággal is a legnemesebb ?! Hogyan hiányozhatnék az oly nép lelkéből, mely nemcsak a legnagyobb hősiességgel és önzetlenséggel védte saját testével Európát századokon át a török rettentő hatalma ellen, — mely nemcsak patakokban öntözte drága vérét idegen érdekekért, hanem a rosszért, az elnyomásért, megvetésért, fajunk irtásáért is nagylelkűséggel, hűséggel fizet ?! S e válságos időkben, midőn annyi külső és belső ellenség környékez, — midőn minden összeesküdni látszik ellenünk: kétszeresen jól esik hálával és bizalommal gondolni a mi egyetlen jótevőnkre, a pápaságra; kétszeresen jól esik tudnunk, hogy van egy dynastia, — a legrégibb, mely 900