Katolikus gimnázium, Szilágysomlyó, 1908
A magyar mondattanhoz alkalmazott latin mondattan szükségessége. »Hogy segédeszközeink menynyire fogyatékosak, annak szembeötlő példája, hogy nincs magyar nyelven itt és a magyar nyelvhez alkalmazott rendszeres latin grammatikai kézikönyvünk.« Fináczy : Magy. Középiskolák 139. A latin grammatikáink alaktanának paedagogiaellenes tárgyalása mellett nagyon sok szó fér még azoknak a mondattani részéhez.1) Fő paedagogiai elv: meglevőről kell levonni a szabályt. Ismertről menni az ismeretlenre. A mi növendékeink előtt a meglevő, tehát ismert, a magyar gondolkozás szabta mondattan. Ennek kell tehát kiindulásnak lenni. Ennek a vállain fejlődhetik csak rendszeresen tovább az idegen nyelv alak- és mondattani sajátossága. Ismeretes a növendékünk előtt mi a mondat, hányféle, melyek a részei? Ezen ismeretét érvényben kell hagynia az az idegen nyelv tanulásánál is. Meglévén a praedispositio, a figyelem a növendékek részéről föltétlenül meg lesz. A mondat két fő részével, az alany- és állítmánnyal tisztában van. Tudja azt is, hogy az alany rendesen főnév, de lehet főnévként használt más beszédrész is. Rájött arra is, hogy az állítmány rendesen ige-fogalom. Tudomása van arról is, hogy a „praedicatív állapot-fogalmak elemeikre bontatnak, melyek egyike tárgy, vagy tulajdonság fogalom, a másikban pedig egyes egyedül az igefogalom van fenntartva, miáltal az összes fogalom-kategoriák állítmány gyanánt is alkalmazhatók.“ Pauer Logika 33. Nem más az, mint a ‘ Nyelvtani dalainkkal a Gyakorlati l'aedagogia 1907 áprilisi számában foglalkoztam.