Színes Vasárnap, 1995. szeptember (2. évfolyam, 35-38. szám)

1995-09-03 / 35. szám

___________________________________________________________________________________________________________ ^ B II- évfolyam, 35. szám Ara: 33 forint 1995. szeptember 3. A nagykövetek diszkrét nyomása javultak a megbékélés, romlottak Nagy esélyei Hatvan-negyven, így jellemez­te a koalíció fennmaradásának esélyeit az általunk szombaton megkérdezett két szocialista és két szabad demokrata politi­kus. Négyük közül egy sem óhajtott névvel szerepelni. Ah­hoz képest, hogy a héten volt két olyan nap, amikor csak­nem bizonyosnak látszott a koalíció felbomlása, ez határo­zott előrehaladást jelent. Az elmúlt napokban lázas háttértevékenység folyt, amelyben a külföldi diploma­ták is aktívan részt vettek, mi­közben gondosan vigyáztak a be nem avatkozás látszatának megőrzésére. Mindazonáltal négyszemközti beszélgetések­ben a NATO-országok vezető képviselői nem csináltak nagy titkot abból, hogy érdekeltek a koalíció fennmaradásában. Körbejár egy forgatókönyv a nagykövetségeken: attól tarta­nak, hogy az SZDSZ kiválása után a szocialisták lemorzsoló­dó többséggel csupán néhány hónapig képesek kormányoz­ni, a rendkívüli választások el­kerülhetetlenné válnának, s a jelenlegi erőviszonytrendek folytatása esetén Torgyán József kerülne hatalomra. Ez néző­pontjukból bizonytalan Ma­gyarországot és újabb térség­beli rizikófaktort jelentene... Természetesen a koalíciós pártok vezetőihez is eljutottak azok a bel- és külföldi aggodal­mak, amelyek a kompro­misszumkészség erősítésére ösztönöznek, Köztársaság té­rieket és Mérleg utcaiakat egy­aránt. A szabad demokraták pontosan tudják, hogy a többi ellenzéki párt páriaként kezel­né őket. A szocialisták nagy ré­sze is tisztában van vele, hogy - mindenfajta politológusi kombinációk ellenére - nem tolakodnának az új koalíciós partnerek. A kívülről nyújtott támogatásnak pedig természe­tesen ára lenne, mivel semmi sincs ingyen. Az MSZP buda­pesti párttanácsa Horn Gyulá­hoz írt, nem publikált levelé­ben állítólag hitet tett a koalí­ció fenntartása mellett, és fi­gyelmeztetett rá, partnerejtés­hez, -cseréhez kongresszusi döntés kell. Ilyen és hasonló tényezőkkel is összefügg, hogy a szocialis­ták kilenc pontja tesz bizonyos engedményeket a szabad de­mokratáknak. De a kilenc pontban az a legfontosabb, ami nincs benne. Ebben a javaslatban már nem szerepel az ipari-kereske­delmi tárca kettéosztására vo­natkozó, a miniszterelnöktől származó terv. Ismeretes, hogy az eredeti elképzelés szerint az osztódással szaporodó minisz­tériumok egyikét vezette volna Nagy Sándor, akinek jelölése az SZDSZ számára az elvi oko­kon túlmenően személyi okok­ból is szinte elfogadhatatlan volt. Most nem kizárt, hogy a joviális Dunai Imre marad az IKM élén, noha annak elvi le­hetősége is megmaradt, hogy Nagy Sándort nevezik ki a tár­ca élére. Folytatás: 5. oldal 1994 nyarán, a választások után a szavazópolgárok több­sége azt várta a szocialistáktól és a szabad demokratáktól, hogy lépjenek koalícióra egy­mással. A Medián rendszeres közvélemény-kutatásai szerint a koalíció támogatottsága a két párt szavazótáborában az egész év során magas szinten maradt. Az MSZP szavazóinak még idén januárban is csaknem ki­lenctizede, az SZDSZ szava­zóinak pedig kétharmada he­lyeselte, hogy a két párt együtt alkotja a kormányt. 1995-ben aztán - a kormány teljesítmé­nyével való elégedetlenség nö­vekedésével párhuzamosan - alaposan lecsökkent a koalíció népszerűsége. Folytatás: 5. oldal ______________NYERJEN OTTHON IS!______________ 06 (90) 333-444 hívás díja 77 Ft+áfa­ perc ! Ön helyesli, vagy nem helyesli azt, hogy az MSZP és az SZDSZ együtt alkotja a kormányt? (Az összes megkérdezettek százalékban) .Lutri A Színes Vasárnappal ma 73 milliót nyerhet! Ha játszani akar velünk, lapozzon a 10. oldalra Kibontakozás Boszniában? Szívós amerikai erőfeszítések után a jövő héten ismét tárgyal egymással Genfben a jugo­szláv, a horvát és a bosnyák külügyminiszter, hogy kor­mányfői találkozót készítsen elő a rendezésről. Napirenden a korábbi amerikai terv szere­pel, amely szerint 51,49 száza­lékos arányban osztanák fel Bosznia területét egyrészt a bosnyák és a horvát, másrészt a szerb lakosság között. A NATO gépeinek a bosz­niai szerbek elleni - hatásos­nak tűnő - légi támadásait egyelőre nem újították fel, és újra előtérbe kerültek az ENSZ-csapatok, azok ellenőr­zik majd a határátkelőhelyeket Horvátország és a szerbek megszállta Kelet-Szlavónia között. Részletes jelentéseink a 3. oldalon Chartás szemmel A gépészmérnök író szerint korpa közé ke­veredett az SZDSZ (4. oldal) Hadra, magyar! Őrizetünk alá kerülnek az ENSZ-katonák a Sí­­nai-félszigeten (6. oldal) A jósnőnél Asztrológusunk az el­maradt szuperkánikula helyett sokkal jobbat kí­nál jövő márciusra (7. oldal) Bakancs, tűsarok A katonanők bebizonyí­tanák, érnek annyit, mint a férfiak (10. oldal) Micropróféta Bill Gatesnek az is üzlet, ha meglopjuk (11. oldal) Kövérbiztatás A túlsúlyban az a leg­rosszabb, ha zavar (12. oldal) Előretolt kapus Petry szerint minden tö­rök egyben szurkolónak is születik (16. oldal) Lottószámok Hatos lottó: 25, 27, 31, 34, 39 Pótszám: 24

Next