Színes Vasárnap, 1996. március (3. évfolyam, 9-13. szám)

1996-03-10 / 10. szám

996. március 10. PUBLICISZTIKA A Színes Vasárnap archívumából Maradók és Dezertálók Fóruma (MDF) - Rágyújtok, a sátorban úgysem lehetett dohányozni! - Gyere, most minden épkézláb emberre szükségünk van! Várj még néhány percet, s akkor te leszel az ügyvezető Ő is rokon? - Elődöm is megmondta: csak a keresztény Lakiteleknek van jövője - A kárpótlási jegyeimet küldjétek utánam Vasárnapié, jóslatokkal A kicsi párt vezére elismeri, hogy volt valami szakadás azon a térfélen, ahol most ő kapálózik, de szerinte egyáltalán nincs szó arról, hogy az ellenzék kétpólusú lenne. Vagyis egypólusú szakadás van itt. Talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy mostanában szinte egybeszakad az ellenzék. Csak ne gondolja valaki, hogy ez újdonság, így keletkezett a világ is. Legalábbis bizonyos tudósok szerint a Nagy Bumm előtt az történt, hogy a semmiben egypólusú negatív feszültség lett, mégpedig akkora, hogy fölrobbant. (Aki nem érti, ne magát hibáztassa, mert belebetegszik. Jómagam legalább egy évig tanulmányoztam a kérdést, és csak azért nem bolondultam bele - talán -, mert idejében abbahagytam.) A kicsi párt vezére persze tudós és filozófus (stb.), mert minden politikus mindjárt hisztor is. Úgyhogy azt mond, amit akar, hülye, aki nem érti. De most nem is kell olyan nagyon érteni ezt a dolgot, marad időnk tanulmányozni, hogy kilencvennyolcban lesz-e Kis Bumm, és mekkora. Vagy pedig a bummok másik végén található fekete lyuk - Nagy Huss - lesz az ellenzék sorsa. Mert az már most jósolható, hogy amennyiben két rendes kis párt lesz az MDF-ből, akkor egyik se jut be a parlamentbe, vagy legföljebb nyomelemnek. (Ez a sors vár a kereszténydemokratákra is, ha addig játszanak arra az egy szilárd pólusukra, amíg önbummot nem lőnek.) Akkor lesz kettő torgyánpincsi pártocska meg két csöpp ó liberális, akik kicsit majd fideszkednek szabadidejükben. Ha válnak a kereszténydemokraták is, ők is azt hangoztatják majd, hogy tulajdonképpen mindenben egyetértenek, szeretik is egymást, csak nem bírnak így lakni. De annyira együtt fognak majd működni világ csodájára, hogy csak na. De én már sok válást láttam. Akik kulturáltra veszik a figurát, az egymástól való szabadulás örömében mindig azt harsogják, hogy tulajdonképpen most majdnem annyira szeretik egymást, mint egykor. Össze fognak járni, együtt mennek vendégségbe, a gyerekeknek meg aztán tényleg együtt mesélnek szinte minden este... de a vége mindig valami egészen förtelmes mocskolódás, függetlenül attól, hogy keresztényeknek vagy például ateistáknak mondják-e magukat. Úgyhogy óva kérem az ellenzéket, ne nagyon esküdözzenek különágyasasztalos szerelmet, mert csak lejáratják magukat. Féltem őket. Illetve magamat, mert az ember politikai tartásához vagy talán a komfortérzetéhez nélkülözhetetlen valami kis, akárhány pólusú ellenzék. Pár értelmes ember, akit legalább meghallgatni jó. Nem beszélhetünk majd ellenzékről, ha semmi másból nem áll, mint a Torgyán keblére hullt giczystákból és lezsákistákból meg két parlamentküszöbre pottyant mogyoróból, plusz a még mindig csikócska méretű, de már eléggé öreges Fideszből - ha ugyan bejut. (Talán számolhatunk valamicske csurkizmussal, thürmerizmussal, és Szabó testvéreknek is nagy lehetőségeik nyíltak a múlt héten. Hála Istennek, legalább megint megtudtuk, hol lakunk.) Torgyán pártjával nem az lesz a baj, hogy bejut, sőt tán a legnagyobb párt lesz, hanem az, hogy nem is párt. Torgyán pártja semmi más, mint egy nagy Torgyán. Egy rendkívül zavaros, hihetetlenül kíméletlen, mindent gyűlölő, de mindenre éhes nagygömböc. Soha nem fog jóllakni, mert nincs annyi hülye az országban, amennyi ahhoz kell, hogy hatalomra jusson. Ha a két ma uralkodó párton kívül csak ez a torgyánburjadzás marad, akkor az lesz a következmény, hogy a szocialisták és a szabad demokraták nem bírnak majd idejében elválni. A választások után egyik sem lesz már akkora, hogy egyedül kormányozzon. Ám a gömböccel egyik sem bír szövetségre lépni, úgyhogy marad ez a mi egypólusú demokráciánk, a végén a fekete lyukkal. De legalábbis sötétszürke homállyal. Már nagyon úgy látszik, hogy a kétpólusúság a szocialisták és a szabad demokraták körül alakulhat ki. De jó lenne, ha nem negyven év múlva. Unalmas, kínos és megalázó dolog lesz évtizedeken át azon az alapon szavazni ezekre, hogy nincs más. Márpedig ami van, az egy amúgy egyenként szocialistákból álló, ám mindennek, csak szocialistának nem mondható szocialista párt, valamint egy egyenként igen szabad, de összességében kissé akarnok demokraták szövetsége. Túl sokan vannak így együtt, és nagyon rendezkednek. Be. De ez se újdonság, hiszen a Magyar Szocialista Munkáspártot - mint őssemmit - eléggé sokáig feszegette az a negatív vákuumféle, hogy meghatározó ereje egy internacionalista kommunista értelmiségi csoport volt - és ráadásul pártnak se lehetett tudni, mert az egy az mégsem az. De jött a Hallatlanul Nagy Bumm, és lettek belőle a többpártok. A világ már csak olyan, hogy entrópia van benne. Hol szélednek, hol meg gömböcösödnek a dolgok, és néha elkeverednek a pólusok. Andrassew Iván SZÍNES VASÁRNAP 11 A naplóírók Olvasom a 2000 oldalain az D/~ 1961-ben, Sydneyben elhunyt , egykori magyar királyi követ, r~, Barcza György 12-13 ezer lapos (!) kéziratos naplójából vá ~ logatott részleteket. Emlékirataiból és a történelemből egyaránt tudjuk, hogy Barcza rendkívül okos, jó kapcsolatokkal rendelkező, az átlagot meghaladóan ügyes diplomata volt. Egyebek között az angol kormány vezetőivel, Churchill-lel, Edennel találkozott, s ugyancsak fontos információkat juttatott el Budapestre. Nem rajta múlott, hogy nem hallgattak rá a magyar kormánypolitikusok, s persze Horthy sem. 1914-től 1947-ig vezette naplóját, amelyet most az Egyesült Államokban őriznek. Ilyen bejegyzéseket olvashatni benne például 1943. szeptember 8-ról: „Ez a világháború, hacsak váratlan német összeomlás nincs, tovább fog tartani, mint az első. De hogy közben velünk mi lesz, azt a jó Isten se tudhatja. Megszállnak német „barátaink” a la Dánia, ez a legvalószínűbb, mert sohá nem fogják tétlen nézni a Kállay-féle szabotázst. Azután pedig még a háború vége sem fogja a béke visszatértét jelenteni, sőt azt hiszem, az igazi bajok akkor lesznek. Nyomor, zavarok, zűrzavaros politikai állapotok, és a nagy angolszász-szovjet ellentét kirobbanása...” Ezt megelőzően, még 1942 végén ezt a véleményt vetette papírra: „A magyar közéletnek csak egyetlen stabil pontja van, a politikai vezetők gerinctelensége!" Érdemes felidézni egy másik jegyzetét is: „Ez az átkos ázsiai magyar optimizmus igen veszedelmes dolog. Persze önérzetesnek kell lennünk, ezt magam is vallom, de ha megint elkezdjük az előző rezsimek jelszavait hangoztatni, hogy mi vagyunk a vezetésre hivatott nemzet a Duna völgyében, hogy elsők vagyunk az egyenlők között stb. ezzel csak provokálnók a túloldalt, és semmit sem érnénk el..." Megannyi igaz jóslat. Barczára senki nem hallgatott, egyesegyedül Teleki Pál, aki éppen Barcza táviratának vétele után, melyben tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy az angolok nem tűrik, hogy átengedjük a németeket Jugoszlávia ellen - lett öngyilkos. És eszembe jut Barcza egyik kortársa, Csécsy Imre. Barcza konzervatív volt és ellenszenves számára Károlyi Mihály, Csécsy pedig demokrata és Károlyi híve. Ugyanakkor jóslataik (mert Csécsy háború idején írott naplója is fennmaradt) összecsengenek. Pedig Csécsynek nem voltak ismerősei sem az angol kormányban, s még kevésbé az akkori magyar vezetésben. Ám mindketten meglepő világossággal, minden illúziót elutasítva látták az ország tragédiáját. Naplójukban. Mert nyilvánossághoz - különböző okok miatt - egyikük sem juthatott. És a sorsuk is nagyjából azonosan alakult. Barcza is, Csécsy is utálták a diktatúrákat, tehát a diktátorok is őket. Barcza valóságos emigrációban, Csécsy Imre belső emigrációba szorítva halt meg. Naplóikba zárt igazságaikat csak jóval haláluk után kezdjük felfedezni. . 7) f / fE. Fehér Pál/7