Színes Vasárnap, 1996. október (3. évfolyam, 40-43. szám)
1996-10-06 / 40. szám
Zamárdiban csönd van, Szántódon is. Olyan őszi csönd, gyönyörű, amilyen csak a Balaton partján lehet, sehol máshol. Az odatévedő gyanútlannak legföljebb az lehet kicsit föltűnő, hogy ha mondjuk Tihany felől a réven jön az ember, akkor Szántódra érkezik. Ha valami dolga van Földváron, akkor visszafelé Zamárdi-Szántódra ér. Ha viszont Siófok felé hagyja el ezt a nagyközséget, akkor utoljára azt látja a táblán áthúzva, hogy ,,Zamárdi". Ez egy felderítő számára sokat mondhat, de az őszi jegyekként lézengő szezonon túli turisták észre se vesznek semmit. Pedig alighanem nevezetes hely lesz a magyar - és talán a világ - jogtörténeti példatáraiban. Valahogy így: „Szántód el akart szakadni Zamárditól. Ezért - sok jogi csűrcsavar után - 1995. október 15-re népszavazást írtak ki. Ám a Zamárdiban élő lakók közül 130-an - kizárólag a szavazáson való részvétel miatt - Szántódon fiktív lakóhelyet létesítettek. Miután ők nem vettek részt a választáson, a valódi szántódiak szavazatai nem voltak elegendők az érvényességhez. Az Alkotmánybíróság azonban ezt érvénytelennek minősítette, ki kellett írni az újabb népszavazást." Ez október 27-én lesz. Közben öt ember ellen közokirat-hamisítás, valamint népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény alapos gyanújával folyik az eljárás. Amíg nincs ítélet, nem beszélhetünk bűnös emberekről, de ami történt, az ekkor is igen tanulságos, ha mindenkit fölmentenek. Természetesen nem gondoltuk azt, hogy az ügy szereplői beszélni fognak, de reméltük, talán valamit megtudunk. De az se könnyű. Szántódon az emberek mondanak egy-két szót, de aztán inkább azt mondják meg, hogy ki az, aki sokkal többet mondana. (Egy-két szó: már kilencvenben is el akartak szakadni, akkor ezt úgy akadályozták meg, hogy az üdülőtulajdonosokat is fölvették a listára, az ügy már akkor alkotmánybírák elé került.) Az is mond valamitegy-két szó: Szántódnak egyetlen képviselője sincs, mert ahhoz legalább ötszáz lakos kellene, ott meg csak 300 van), aztán továbbirányít. Ha megtaláljuk a legújabb egy-két szavas embert, az esetleg elmondja, hogy július 3-án ítélt az Alkotmánybíróság, de merészeltek július 27-én 220 ezerért falutáblát cseréltetni. Szerinte már ez is elég válóoknak. És így tovább (egy-két szó: most meg a nyaralókba valamiért állandóra bejelentetteket üldözi levelekkel az önkormányzat, hogy jelentkezzenek ki, mert így kevesebben lennének Szántódon, és talán megint érvénytelen lenne a szavazás). Az utolsó útmutató ezt azzal egészíti ki, hogy itt a Csemetekert utca 2. alatt volt Európa legsűrűbben lakott vidéke - állítólag 130-an éltek abban a házban. Így jutottunk el Szántódon dr. Karabinszky Gyulához, aki már csak hivatalból is beszélt, hiszen a népszavazást előkészítő bizottság társelnöke. Nem nagyon bízik a sikerben, mert szerinte a zamárdiak minden eszközt bevetnek majd, ahogy azt eddig is megtették. - Hogyan mérgesedett idáig a dolog? Miért nincs egyetlen képviselője se Szántódnak? - Maga a kislistás választási rendszer az egyik oka ennek a kialakult szituációnak. Régebben legalább volt helyi képviselő a tanácsi apparátusban, de azt törölték. A jogalkotók azt mondják, hogy titkos szavazás alapján jussanak be a képviselők. Igen ám, de így innen soha nem fog bekerülni senki. Hát akkor el kell válni. Helyi népszavazást csak a képviselő-testület tagja kezdeményezhet - ez ránk nem vonatkozhat -, vagy megfelelő számú állampolgár. Nyolcvan ember jelent meg azon a falugyűlésen, ahol ezt az akaratot ismét megerősítettük. - Mit gondol, milyen büntetést kaphatnak azok, akik az átjelentkezéseket intézték? - A törvény szerint a tétel három évig terjedhet, de azt hiszem, legföljebb figyelmeztetés lesz a vége. Nem szabad sírról megfeledkezni, hogy nagyon sok megtévesztett ember keveredett ebbe az ügybe. - Ha jól tudom, képviselők is... - Sajnos még mindig képviselők, akik - rossz értelemben - a mundér becsületét védték. Aki bent ül a testületben, az már csak azért se vehetett volna részt egy ilyen akcióban, mert emberileg tartozik azoknak, akik - innen is - megválasztották. Talán még nem nőttek föl a képviselői feladathoz. Zamárdi (vagy Szántód, esetleg Zamárdi-Szántód?) új polgármesterét, akit nemrég választottak meg, kiváló, becsületes embernek mondja Karabinszky úr, akit a szántódiak is tisztelnek. Mielőtt elbúcsúzunk, hosszasan beszélgetünk még a különféle jogi csűrcsavarokról, amelyek az utóbbi években vagy az Alkotmánybíróság, vagy más bíróság előtt végződtek, esetleg a belügyi egyeztető tárgyalások elé kerültek. Azt mondja, a törvény szerint háromszáz lakos leválhat, és a többi nem számít. Ezt a jogukat a szántódiak érvényesíteni akarják huszonhetedikén. Zamárdiban tán még kevésbé beszédesek az emberek. Természetesen senki nem mondja meg, hol laknak azok, akik belekeveredtek a népvándorlási ügybe. Érdeklődjünk a polgármesternél. A szokásos egy-két szó persze elhangzik. („Nézzék meg, fényképezzék le, mi mindent épített oda a falu, most meg elvinnék?’’ „Nem. Nem. Soha." „Azt kérdezzék meg Pesten, hogy ki súg mindig a szántódiaknak! Ki biztatja őket, és miért érdeke?") Major Gyulánál aligha van szerencsétlenebb polgármester az országban. Igazán nem tehet semmiről, merő községszeretetből vállalta ezt a munkát, de mégis neki kell kiállni az újságírók elé meglehetősen remény-vesztett helyzetben. Azt kérdeztük tőle, hogy mindazután, ami itt kiderült, nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy na akkor inkább menjen Szántód, mindenféle szavazás nélkül? Már csak azért is, mert talán nem is lenne egészséges együtt maradni. - Csakugyan, Szántódon elmérgesedtek az emberek. - Ott meg azt mondják, hogy Zamárdiban. - Igen, ez kölcsönös. De inkább azt kellett volna vizsgálni, hogyan tört föl a talajvíz. Viszont azt is meg kell érteni, hogy az a település sosem volt önálló. Mi együtt nőttünk föl. Az ezerkilencszázharminckettes lexikon szerint... - Én is utánanéztem, csakugyan nem volt önálló község. De ennek az égvilágon semmilyen jelentősége nincs. Ha 300 ember el akar szakadni, joga van hozzá. - Na jó, de hogyan váljunk el, ha még össze se házasodtunk? - Ez jó fordulat, de nézzük úgy a dolgot, hogy Zamárdit is csatolhatták volna mondjuk Siófokhoz. A fejlődés és a demokrácia bizonyos pontján önök is úgy érezhetnék, hogy válni kell. Nyilvánvaló, hogy itt anyagi érdekekről van szó... - Természetesen. - Elegánsabb lett volna, ha egy képviselőjük valahogy ott ül az önkormányzatban. - Ebben igaza van. Nem jó mondat, de akkor nem én voltam a polgármester. Értse meg, ha már az anyagi érdekekről beszélünk: mi ott fejlesztettük az infrastruktúrát, mert ott volt hely. Ott van az Oázis, a komplejáró melletti üzletek, a benzinkutak, nem beszélve a kempingekről... Mi adtunk kárpótlást a kisajátított telkekért. Ez pont ugyanolyan helyzet, mint Kazincbarcikán és Beremenden. Kazincbarcika is Beremenden fejlesztette az infrastruktúrát, és most Beremend akar leválni. Most mi vagyunk Kazincbarci ragytól, nagyközségtől ka. Szántód a terület negyven 1-\ százalékát akarja elvinni. ErtsaXO £,{/) meg, hogy ez sok, ez bántja az itteni embereket. Nekem a község /.1 / * egészét kell néznem, és a le- W 'hihetőség szerint megmenteni, «qy egyben tartani. Tudom, hogy túl ' ' későn kerültem a polgármesteri székbe, de megpróbálok még tárgyalni. Akkor miért kell most százezrekért a szántódiakat idegesítő táblákat kipakolni, miért kell az embereket levélben zaklatni, hogy ha nem itt laknak, jelentkezzenek be máshova... Ez talán nem elegáns azok után, ami itt a bejelentkezésekkel történt. - A leveleket azért küldtük, mert készítjük a jövő évi költségvetést - úgy kell terveznünk, hogy együtt maradunk - és a tervezéshez tudnunk kell, valójában kik élnek a községben... - Én is így magyaráznám, de mégis tartózkodnék mindentől, amit félreérthetnek a választók. A Csemetekert utca kettőbe hány levelet írtak? - Természetesen onnan mindenki visszajelentkezett. Illetve pontosabban: a visszajelentésük megtörtént. - Elbeszélgetett azokkal, akiket most vád alá helyeznek? Miért tették ezt? - Ha megengedi, nem mondok erről semmit. Talán csak annyit, hogy ezek az emberek nem akarják, hogy Szántód leváljon. - Ez kiderült. Na de ennyire! - Nézze, csak azt mondhatom, hogy én a törvényt tisztelem, föl is esküdtem rá. Garantálom, hogy a huszonhetediki választás tiszta lesz. De megint ki kell jelentenem, hogy nagyon sajnálom, hogy idáig jutottunk. Talán mind a két településrésznek önkontrollt kellett volna gyakorolni. - Talán erre Szántódnak kevesebb lehetősége volt. - Sajnos ezt is el kell ismernem. ♦♦♦ Ha a szántódiak huszonhetedikén úgy döntenek, hogy elszakadnak - ez valószínű, hiszen legutóbb is csak pár szavazat hiányzott -, akkor Zamárdinak 2551 lakosa lesz, Szántódnak 304. A területen 60:40 arányban osztoznak. Nem kaptunk pontos adatokat arról, hogy mekkora a két falurész adóbevételi aránya, de szemrevételezéssel megbecsültük: talán nem tévedünk, ha 100-100 milliót saccolunk. Talán ha egyetlenegy szántódi képviselőt „pozitívan bediszkrimináltak” volna az önkormányzó testületbe, akkor minden másképp alakul. . ■^/(ndrassew ^ A révnél Földvár felé, félúton Karabinszky Gyulával A süllyedő ladikon Major Gyula, Zamárdi polgármestere A táblaháború egyik darabja (Fotók: Benkő Imre) 4 Néha összeszámolom a szerencséimet. Biztos azért, hogy jobban érezzem magam. Hogy mégis, mindennek ellenére valami elégedettség töltsön el. Az utóbbi pár napban például ott lehettem, amikor Jehudi Menuhin vezényelt a Zeneakadémián. Vannak öregek, akik lassan áttetszőkké lesznek. A szépség csak nem bennük, körülöttük, de rajtuk is dereng. Ahogy Menuhint néztem, nem lepődtem volna meg, egyszer csak megszólal valami hang, nem nagyon erős, de szépen lassan betölti az egész teret, a Mester egyre halványabb lesz, és elmúlik, átszellemül ott a szemünk láttára. Talán a zene teszi ezekkel a rémisztően okos és gyönyörű öregekkel, talán valami másféle tudás, ugyanolyan, mint a zene. Mondjuk, a rend tudása. Akkora szerencsém volt, hogy Balogh János akadémikussal is beszélgethettem a múlt héten. Negyedóra alatt öt ponton megváltoztatta a világnézetemet. Nyolcvanéves volt, amikor először számítógéphez ült, most nyolcvannégy, és azért hálás az életnek, hogy megélte a multimédia megszületését. Azt mondta, az újságírók jól teszik, ha a tudósokkal kötnek üzletet, mert azok százszorosan visszafizetnek mindent ebben az egyre unalmasabb világban. Azt mondta, már jobban szeret első osztályosok közé járni, mert az egyetemi oktatás hatása túlságosan lassú ahhoz képest, amekkora bajban van az emberiség. Azt mondta, ökológiai szempontból a demokrácia katasztrófát jelent az emberiség számára, hiszen a politikusok négyévekben gondolkoznak, és uralkodásuk második esztendejében már bénák, semmibe nem kezdenek, mert félnek, elvesztik a következő választásokat. Amikor kikísért, egyetemista gyerekek ültek egy szobában, Balogh professzor rájuk mutatott, és azt mondta: nagyon sok tisztességes kölyök van köztük annak dacára, amilyen világban nevelkednek. Beszélgethettem Thassy Jenővel, aki kiváló, bár Magyarországon inkább csak lábjegyzetekből ismert író. Az előzőekhez képest ifjú még, hetvenhat éves. Hacsak nem öregíti az embert az, ha az anyja hasában éli át az apja és négyéves testvére legyilkolását. Most végre magyarul megjelent hatalmas önéletrajzának egy része. Arról beszélgettünk, hogy egy ilyen életkezdet után természetes-e, hogy írónak készülő katonatiszt létére embereket ment, ellenálló lesz, aztán rendőrtiszt. Meg az is természetes, hogy negyvenhatban menekülnie kellett, minden bizonnyal azért, mert az akkori urak jól tudták, hogy az ellenállás mesterség, és aki egyszer megtanulta, az bármikor megint rákaphat. Már nem találkozhatom Erdős Pállal, a zseniális matematikussal, aki most halt meg nyolcvanhárom évesen. Igen keveset értettem a tanításaiból, sőt néha még azt se fogtam föl, hogy mit kellene megértenem, de mindent, ami vele vagy róla készült, elolvastam. Mert nemcsak matematikusnak volt zseniális. Csak pár mondatot Staar Gyula interjújából, az Élet és Tudományból: „...mi is az a könyv? Csupán egy vicc, nem kell komolyan venni. Azt szoktam mondani, Istennek van egy transzfinit könyve, amelyben minden tétel és a legjobb bizonyítások is benne foglaltatnak. Hozzá szoktam tenni: ha nem hiszel Istenben, a Könyvben hinned kell! És néha még azt is: talán az Isten maga a Könyv." Aztán beszélgettem még Lukáts Andorral, Jordán Tamással, Biszak Sándorral, az elektronikus Biblia egyik megteremtőjével... de ők mind nagyon fiatalok. Elolvastam egy regényt, Háy Jánostól a Dzsigerdilent (avagy: A szív gyönyörűsége). Két drámát: Jerofejevtől a Walpurgis-ért (avagy a kővendég léptei, Baka István fordította) Dürrenmattól a Csendestársat (nincs „avagy”, viszont Kertész Imre fordításában). Ez azért nem mindegy, mert az ember igyekezzen Kertész Imre minden sorát elolvasni, akkor is, ha „csak" fordított. Ilyen szerencsém van nekem. És néha elgondolkodom: mindezt annak köszönhetem, hogy le tudok néhány sort írni, folyamatosan és úgy, hogy akadnak, akik végig is olvassák. És ezért megtisztelnek, hajlandók szóba állni velem. De ezek az emberek mindenkivel szóba állnak. Lord Menuhin, amikor int a kölyöknek, hogy belekezdhet Mendelssohn hegedűversenyébe, Balogh professzor, amikor az egyetemi dolgozószobáját neki készített kölyökrajzokkal rakja tele, Thassy Jenő az Amerika Hangján szólít... de miért nem ezek az leghangosabbak? Biztos azért, mert túl jó a modoruk, valahogy úgy nevelték őket meg magukat, hogy csak szép csöndesen, mert úgy is nagyon jó. Csak csöndesen, mert még nem volt olyan, hogy a hangos ne lett volna hamis is. Aztán, ha valakinek olyan szerencséje van, hogy behallgat a mocskos zajba és mégis őket hallja meg, akkor velük szellemülhet. Ha meg nem, akkor nem. Érte kár, nem azokért, akikről nem tudhat semmit. Van az a játék, hogy ha kezet fogok veled, a te nagyapád pedig kezet fogott mondjuk Radnóti Miklóssal, akkor az unokám is kezet fogott Radnótival. Bárcsak, ha én egy este a Zeneakadémián Menuhint hallgatok, az meglátszana egyszer, sokára, valakin. Andrassew Iván Vasárnapla, szellemülve ZÍNES VASÁRNAP 11