Színes Vasárnap, 1997. március (4. évfolyam, 9-13. szám)

1997-03-02 / 9. szám

■színes [vasárnap Fokozott védelmet akarnak a polgárőrök Túrós újra aktív Túrós Andrást választotta veze­tőjévé az Országos Polgárőr Szövetség tegnapi küldöttgyű­lése, miután a korábbi elnök, Kopácsi Sándor tavaly decem­berben lemondott tisztségéről. A nap folyamán a pénzügyi bi­zottság elnökségét is megújí­tották, valamint alapszabály­módosító indítványokról tár­gyaltak a polgárőrök. Az ORFK épületében tartott tisztújító küldöttgyűlést már az elején incidens zavarta meg, amikor Kopácsi Sándor napi­rend előtt kért szót, amit a kül­döttek leszavaztak. Ezután a volt vezető látványosan kivo­nult a teremből. Az OPSZ elnökségének az el­múlt hónapok eseményeit érté­kelő beszámolóját követően Markos György alelnök kért szót megtámad­tatás címén. Szerinte Kopácsi Sándornak az utóbbi hetekben tett nyilatko­zatai, melyekben militarizmus­­sal, pártelkötelezettséggel vá­dolta Markost, csak egy öreg­ember sárdobálózása. Az alel­nök kijelentette, hogy a polgár­őröknek szükségük van olyan jogosítványokra, amelyek a je­lenleginél erősebb védelmet adnak a szövetségben tevé­kenykedőknek. Felszólalását tapsvihar fogadta. Folytatás: 3. oldal Túrós elnök és Markos alelnök teljes megértésben Kisbefektetők milliárdos kamatveszteségei Állja a rohamot a Postabank E sorok írásakor - szombaton délután - úgy tűnik, hogy az ost­romlott Postabank állja az aggódó betétesek rohamát. Hetven­­milliárd forint likvid pénze van a banknak, és viszonylag könnyen mobilizálható más forrásokkal is rendelkezik: a banki vezetők és a PM emberei abban bíznak, hogy - mivel a roham szombaton nem erősödött, egy-két helyen inkább valamelyest enyhült - a jövő hét elején csillapodhat a hisztéria, és nyolc-tíz nap alatt „lecsenghet” a csütörtökön kezdődött roham. A pénz kiszállítása - mint munkatársunkat a Magyar Nemzeti Bank illetékesei szom­baton tájékoztatták - folyama­tos volt, lehetővé tette a forint­­kifizetéseket. A valuta esetében az okozott nehézséget, hogy nem lehetett előre tudni, mi­lyen pénznemből mekkora az igény. Ennek lehet a következ­ménye, hogy információink szerint ma elsősorban a valu­takifizetésekre fektetik a hang­súlyt. A banki dolgozók és­ a postahivatalok alkalmazottai (szombaton 160 posta tartott nyitva) feszítetten, stresszhely­zetben dolgoztak a hét végén, a megszokotthoz képest tíz-tizen­­ötszörös forgalmat bonyolítot­tak le, miközben a fővárosban és vidéken több helyen a ké­szenléti rendőrség tartotta fenn a rendet a sorban állók között. A bank vezetői csütörtöktől kezdve tapasztalták a betéte­sek bizalmának megingását. Ezen a napon egymilliárd fo­rintnál kevesebbet, pénteken azonban mintegy tízmilliárdot vettek ki a fiókok. A csütörtöki mennydörgés már jelezte a kö­zeledő vihart, annak gyorsasá­ga és ereje azonban meglepte a bankvezetőket és a kormány­zatot. Medgyessy Péter pénz­ügyminisztert az ÉT üléséről hívta ki ez ügyben pénteken dél felé Horn Gyula kormányfő. A pénzügyi kormányzat képvi­selői és Princz Gábor, a bank elnök-vezérigazgatója egybe­hangzóan rémhírről nyilatkoz­tak, amelyet nem indokolnak a pénzintézet mutatói. Tarafás Imre, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnöke lapunknak kijelentette: sem­milyen alapja nincs annak a hírnek, hogy a banknál zava­rok támadtak volna. Folytatás: 3. oldal , a­­ Tavaszi napsütésben, pénzre várva (Rieb Attila felvétele) Mihály, a brókerkirály Hatalmas tömeg fogadta pénte­ken a Romániába visszatérő uralkodót, I. Mihály királyt és feleségét, Anna hercegnőt. Ha­sonló fogadtatásban részesül­tek, mint annak idején Mihály dédapja, I. Károly, aki a Ho­­henzoller-Siegermaringen-ház első képviselőjeként 1866-ban érkezett Bukarestbe. Az elmúlt másfél évszázadban aztán a német uralkodóház tagjai je­lentősen felforgatták Románia történelmét. Az említett I. Károlyt 1881. május 10-én emelték hívei az egyesült Moldva és Havasföld trónjára, s első román király­ként haláláig (1914) ott is ma­radt. Mivel fia nem született, Ferdinánd, az unokaöccse kö­vette őt a királyi székben. Az if­jú király aztán az I. világhábo­rú közepén a Német Birodalom (és rokona, II. Vilmos német császár) ellen fordítja a román sereget, s ezzel közrejátszik az Osztrák-magyar Monarchia összeomlásában. Folytatás: 12. oldal Kitartóak Hajdú-Bihar megyében tegnap már csak Berettyóújfalu belte­rületén állított torlaszt néhány kitartó gazda. A tüntetők több tucat mezőgazdasági vontató­val, 10 lovas kocsival és 12 személygépkocsival lassították a forgalmat a 47-es számú fő­­közlekedési úton. A menet dél­után 2 óráig tartotta lezárva az egyik sávot. (Részletek az 5. oldalon) Itt van újra, megkezdődött... Egy újpesti három óbudai között. A labdarúgó-bajnokság tavaszi nyitányáról tudósításunk a 15. oldalon A CIA munkatársa is beismerésre készül FBI-ügynök volt az orosz kém A kezdeti tagadás után beis­merte bűnösségét az ameri­kai Szövetségi Nyomozó Hi­vatal (FBI) magas rangú, ve­teránnak számító ügynöke, akit azzal vádolnak, hogy éveken át az orosz kémszol­gálatnak dolgozott. Az ügyészséggel kötött jogtech­nikai alku értelmében Earl Edwin Pitts vállalta, hogy rész­letesen beszámol tevékenysé­géről, cserébe viszont nem ter­jesztenek be ellene további vádpontokat, és az ítéletnél is esetleg elnézőbbek lesznek ve­le szemben. Ugyancsak bű­nösségének beismerésére ké­szül Harold James Nicholson, a Központi Hírszerző Hivatal (CLA) volt vezető beosztású al­kalmazottja, aki szintén Oroszország javára kémkedett. Earl Edwin Pitts a második ügynök az FBI nyolcvankilenc éves történetében, akit azzal vádolnak, hogy létfontosságú nemzetbiztonsági információ­kat szolgáltatott ki külföldi kémszervezetnek. A negyven­­három éves férfit december közepén tartóztatták le tizen­hat hónapos megfigyelés után. Az ügyészség tizenkét pontos vádirata szerint 1987 és 1992 között titkosnak minősített okmányokat és bizalmas in­formációkat adott át az oro­szoknak 224 000 dolláros el­lenszolgáltatás fejében. A tavaly novemberben lebu­kott CIA-ügynök az amerikai hírszerző hivatal eddigi legma­gasabb rangú alkalmazottja, akit kettős kémtevékenységgel vádolnak. A bizonyítékok sze­rint a negyvenhat éves férfi 1994 júniusa és 1996 novem­bere között rendkívül „érzé­keny és bizalmas” adatokat szolgáltatott ki az oroszoknak százhúszezer dolláros anyagi ellentételezés fejében. Harold James Nicholson 1982 óta állt a hivatal alkalmazásában, és a tizenhat év alatt ragyogó karriert futott be. Ötször dol­gozott külföldön: manilai, to­kiói és bangkoki megbízatása után 1990-92-ben a romániai CIA-rezidentúrát vezette, leg­utóbb pedig Kuala Lumpur­ban tevékenykedett. Hazatéré­se után oktatóként működött a CIA titkosított, virginiai ki­képzőbázisán, idén júliusban pedig kinevezték a szervezet kémelhárítási részlegvezetőjé­nek. Tolvajhajsza A közterületeken a nyílt és gyakori rendőri jelen­lét fokozza a lebukás ve­szélyét (4. oldal) Borszerű ital Egy-egy literen harminc forint is lehet a hamisító haszna (7. oldal) Nem diplomata Varga Zoltán úgy tartja, hogy nem mindig az ele­fánt a hibás (9. oldal) Nessie fészke A partőrségi alkalmazott szerint megvan a szörny lakóhelye (10. oldal) Cserebere Forgóajtó a zene és a humor között (11. oldal) Lottószámok Hatos lottó: 6, 9, 14, 33, 40, 44 Pótszám: 19

Next