Színes Vasárnap, 1997. március (4. évfolyam, 9-13. szám)
1997-03-16 / 11. szám
8 SZÍNES VASÁRNAP Államtitkár, akinek már a gimiben is volt labdája Két megjegyzés, rögtön elöljáróban. Az egyik: senki ne számítson protokolláris beszélgetésre, elvégre dr. Harcsár István államtitkárral, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökével nemcsak kor-, hanem sporttársak is voltunk. Ő pingpongozott, én úsztam, és „annak idején” a Császár uszoda, a legendás Csaszi több volt egyszerű sportlétesítménynél: oda járt mindenki! A másik: viszonylag kevés szó esik majd ezen az oldalon a sportról, a pénzhiányról s az ezzel járó szorító gondokról, meg azokról a reményekről, esélyekről, amelyek talán egyszer oldani fogják ezt a görcsöt. Ezzel együtt azért Harcsár István „következik”, aki ma az első számú állami sportvezető. ♦ Pár hónapja jártam ebben a Hold utcai, első emeleti sarokszobában utoljára, akkor még Gallov Rezsőnél... Nincs túl sok változás. Talán ez a szobor... Semmi okom nem volt a bútorcserére, ha erre gondolsz. Ami meg a szobrot illeti, az éppenséggel elődöm egyik utolsó elnöki gesztusának eredménye: tudod, a híres kézilabdaedzőnek, Török Bódognak a fia készítette. Ezüstgerely-díjas, a művész sajnos meghalt, az OTSH pedig megvette az alkotását. (Itt és most átmenetileg „kisiklott” az épp hogy elindult diskurzus: megérkezett a fotós, mondta, hogy kicsit késni fog. Harcsár veszi a lapot, rólam mintha elfeledkezne, úgy idéz fel egy emléket.) Tudjátok, a fotózás számomra majdnem szent dolog. Nem mintha értenék hozzá, de a feleségem, aki könyvszerkesztő és tipográfus, egy olyan művel debütált a szakmában, ami a színes fotózásról szólt... ♦ Folytathatjuk? De ha már a fotózásról beszélünk, nem zavar, ha közben fényképeznek? ♦ Nem, dehogy. Az elmúlt hetekben azt vettem észre magamon, hogy egy dolog zavar: a mikrofon. Főleg, ha az orrom alá dugják. De már azt is kezdem megszokni. ♦ Jó, hogy mondod, más változást tényleg nem vettél észre magadon, amióta, ha jól számolom épp tíz hete, sportvezető vagy? Most hülyéskedsz?! Meg kellett volna változnom? Mit kéne észrevegyek? ♦ Mondjuk azt, hogy szereppé vált az új beosztásod. ♦ Nem tagadom, vannak már működő automatizmusok, de nem ez a jellemző. Ha tudni akarod, akkor bevallom: az első két hét iszonyatosan nehéz volt. Aztán tudod, mi segített? Még az előző munkahelyemen, a környezetvédelmi minisztériumban ismerkedtem meg - na, jobb későn, mint soha - a számítógépes technikával. Rá kellett jönnöm, hogy ha magam csinálom az anyagaimat, gyorsabban elkészülök, és talán jobbak is lesznek. Itt is így voltam, meg kellett ismerkedjek mindennel, s minél több feladatot magamnak kellett elvégeznem. Ez persze nem okozott gondot, mindenki tudja rólam, hogy munkamániás vagyok. ♦ Gondolom, eleinte megrohantak a látogatók is. ♦ Hajajj! Mindenki úgy vélte, hogy minél előbb fontos a kapcsolatfelvétel. ♦ Már megbocsáss, de ez majdnem úgy hangzott, mintha virágnyelven azt mondtad volna: mindenki úgy vélte, hogy minél előbb jön, annál hamarabb kap pénzt... 4. Persze! Pénzről is szó volt. Ez ma a legfontosabb téma a magyar sportban. Ezért aztán számomra maximálisan érthető, hogy amennyiben átlagot számolok, akkor minden beszélgetésnek körülbelül a nyolcadik percében már a pénznél tartottunk. ♦ És tudtál legalább ígérni? Nem ígéreteket várt tőlem senki. Nézd, az állami támogatás véges, valamennyi rászoruló abszolút megelégedésére, ha józanul gondolkodunk, senki nem számíthat. ♦ Mondtad, hogy munkamániás vagy... 5 Hát ez nem egy nyolcórás munka, az biztos! Talán úgy igen, hogy nyolctól nyolcig dolgozom általában, de mostanában még hamarabb szoktam bejönni. ♦ De akkor mikor teniszezel? Azt csak nem hagynád ki! ♦ Szerencsére korán kelő vagyok, és azok az állandó hajnali partnereim is. Háromnegyed hatkor már melegítünk. ♦ Kik? ♦ Engedd meg, hogy ne tartsak névsorolvasást. Párost játszunk, stabil a felállás. ♦ Végül is... Hogy reggel hattól hétig ki kivel teniszezik, az valóban magánügy. De annyit elárulhatnál: legalább nyerésben vagy? « Utálok veszíteni. A három partnerem is utál. És abban is nagyon hasonlítunk egymásra, hogy ezzel együtt elviseljük, ha az ellenfél jobb és szerencsésebb volt. Mert mindig a jobbnak csorog le a hálóról a labda. ♦ És aztán, amikor vége, megy a zrikálás... ♦ Nincs zrikálás, az ebben a körben nem szokás. A legszebb poénokat azonban egy kávé mellett alaposan kiértékeljük. ♦ Tehát maradt a hajnali tenisz... ♦ Meg a szerda esti, meg a vasárnap délutáni. Utóbbi kedvéért hajlandó vagyok önmegtartóztató lenni a családi ebédnél is. ♦ A partnerek ezekben a „szokatlan” napszakokban netán ugyanazok? ♦ Nem, nem! Miután épp neked nyilatkozott ez ügyben egyszer Györgyi Kálmán, őt egyáltalán nem kell titokban tartanom. A kilencvenes évek eleje óta tart a párharcunk, meglehetősen kiegyenlített eredménnyel. Ő a tenyeresem dicsérte, szerintem neki, már csak fizikai adottságánál fogva is, a szervái egyenesen káprázatosak. ♦ Említetted a vasárnapi családi ebédeket. Kik ülik körül az asztalt? Erről jut eszembe: a te, úgymond, hátteredről senki nem tud semmit. * Ennek oka van. Soha nem voltunk túlzottan társaságba járók, ha úgy tetszik, visszavonultunk a könyveink közé. Na, látod, a könyvek... Azok nekünk nagyon fontosak. Feleségem csinálja „őket”. Egykor a lipcsei könyvművészeti főiskolán végzett, tényleg könyvművész lett, bár a papírja szerint okleveles könyvkonstruktőr. Azt hiszem, az jellemző rá, ami talán ma már nem is érdem: egész életében összesen két munkahelye volt. A mostani a második. Az első a Műszaki Könyvkiadó volt, ahonnan, huszonhat év után, úgy küldték el, hogy egyszer pénteken kettőkor behívták, s szóltak: hétfőn már nem kell bejönnie. Kerültem eddig is, meg kerülhetek ezután is hasonló helyzetbe, mert magam is vezető vagyok, de ilyesmire én képtelen lennék! Mit gondoltak? Azt, hogy ott a hétvége, szombaton és vasárnap meg lehet emészteni egy kirúgást?! Na, nem sokáig volt állás nélkül: még a függő ügyeit intézte, amikor a Balassi Kiadóhoz hívták, azóta is ott dolgozik. Különleges, egyedi könyveket tervez, legutóbb Rónai-Tass András honfoglalásról szóló művének megjelenését készítette elő. ♦ Árad belőled a könyvszeretet. Lehet, hogy te is jó tipográfus lennél? ♦ Elég jó lennék, az biztos. ♦ És a feleséged? Ő milyen sportvezető lenne? ♦ Ha arra gondolsz, hogy hazaviszem-e a hivatali gondjaimat, akkor azt kell mondjam: nem, nem lenne jó sportvezető. ♦ Térjünk vissza a vasárnapi ebédhez. Gyerekek? ♦ Judit lányom 24 éves lesz, egykor jól pingpongozott ő is, de nem bírta a térde. Most fejezi be a bölcsészkaron a személyügyi-szervezési szakot, de... Na, látod, ez is intimitásnak tűnhet, mégsem titkolom: egészen biztosan Györgyi Kálmán személye szolgáltat számára vonzó példát, mert feltett szándéka, hogy tovább tanul, jogász szeretne lenni. A fiam, Balázs, aki huszonkét éves, a középiskolát programozó szakon végezte, felsőfokú szakmai végzettsége van üzletkötésből, de... Amolyan világpolgár. Szorgalmas, becsületes, ami a kereskedelemben nem éppen divatos, mégis képes volt egy közeli kis nonstop ABC-ben állandó éjszakai műszakot vállalni. Most a szállodaipar felé kacsingat. ♦ Még egy utolsó kérdés az ebédről: gyakran esztek halat? 4 Hát az, hogy húsz évig vezettem a Halértet, nem múlhat el nyomtalanul! Ráadásul szeretjük is a halat. Filézve, panírozva... Azt szoktam mondani, hogy az egészséges táplálkozást illetően a gyerekeink prototípusnak számítanak. Minden kisgyerekes szülőt, most már üzleti érdek nélkül, csak rá tudok beszélni, hogy szoktassa fiát, lányát a halra. ♦ Váltsunk témát, azt hiszem, maximálisan elégedett lehetsz azzal, ahogyan a sajtó s azon keresztül a közvélemény fogadott. Te is így látod? ♦ Igen, így. Semmi okom nem lehet panaszra. Persze igyekszem is az újságírók, riporterek rendelkezésére állni, nagy hangsúlyt fektetek például arra, hogy mindenkit visszahívjak. ♦ Mindent elolvasol, amit rólad írnak? ♦ Igen, igyekszem. Egyébként is azzal kezdődik a napom, hogy átnézem az újságokat. ♦ Mindet? ♦ Igen, lehetőleg mindet. ♦ Amikor a Halért vezérigazgatója voltál, akkor is olvastad mindennap, mondjuk, a Nemzeti Sportot? Hát, ha nem is mindennap... De talán fontosabb, hogy magához a sporthoz gyermekkorom óta folyamatosan kötődöm. ♦ Lehet, hogy sportcsaládból származol? Nem, dehogy. Apám sajtfőző volt, az ömlesztett sajtok első mestere. Ha nagyon röviden kellene egy nagyon jellemzőt mondanom vele kapcsolatban, akkor azt mondanám, hogy a küzdeni tudást tőle tanultam. ♦ Hogy lettél válogatott meg magyar bajnok asztaliteniszező? ! Úgy, hogy a hetedik kerületben laktunk, a Damjanich utcai házunk első emeletén volt egy DISZ-terem, ahol lehetett pingpongozni meg gombfocizni. Utóbbiban Medveczky Ádám volt a legnagyobb ellenfelem... De még mielőtt elkezdődött volna a pingpongos karrierem, fociztam is a Kinizsiben. Ott és akkor, ahol és amikor Albert meg Varga... Alberttel egy gimnáziumba is jártunk, a Madáchba. ♦ Madách! Mennyi híres ember járt oda?! ♦ Na ne! Talán hallottál valamit? ♦ Miért? Kellett volna? ♦ Képzeld el, gyanútlanul kimegyek a múlt héten Csepelre, tudod, a kettős bajnoki futballmeccsre, ahol éppen a hajdani csepeli sportvezetőt, a nyolcvanöt éves Koltai Pista bácsit is köszöntötték, és jön a fia, Robi. Ő is madáchos volt. Amikor meglát, a maga jól ismert stílusában, szinte köszönés helyett a mellemnek szegezi: „Na, Harcsi, semmi nem történik véletlenül az életben! Emlékszel, amikor a gimiben a tiéd volt a focilabda és ezért te állíthattad össze a csapatot? Most is ugyanezt csinálod, nem?” ♦ Mi mást várhat az ember egy Koltai Robitól? ♦ Ráadásul még ugratott is, hogy nem látta a képem meg a nevem a Madách híres dicsőségtábláján. ♦ Mintha ez elgondolkoztatna: miért nem vagy rajta? Felkerülsz rá valaha? ? Most erre mit mondjak? Persze hogy jó lenne rá felkerülni! Albert, meg Koltai Robi, meg a többiek mellé... De ha egy Fazakas Szabolcs vagy egy Babarczy Laci nincs rajta, mit akarhatok én a néhány magyar bajnokságommal meg a négy diplomámmal? Talán egyszer... ♦ Apropó, sportállamtitkárként mennyi időre tervezel? ♦ Ezzel a kérdéssel magamtól is szembesülnöm kellett. ♦ És mit válaszoltál magadnak? ♦ Nos, az elődöm, Gallov Rezső, aki a rendszerváltás utáni első sporthivatali elnök volt, innen ment nyugdíjba. Miért ne lehetnék ebben is a második? _ K / Serényi Péter (Rieb Attila felvétele)