Színház, 1969 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Epikus és drámai színház Brecht tudatosan arra törekszik, hogy a polgári színházzal szemben egy új típusú színházat alakítson ki. Sokan és sokszor idézik azt a táblázatot (Megjegyzések a Mahagonnyhoz, 1930) amelyben - a polgári színház kritikáját radikálisan általánosítva a polgári drámára is szembeállítja a színház „drámai” és „epikus” formáját. Ebből vonnak le messzemenő konzekvenciákat a modern színház „epikusságára”, „intellektualizmusára” vonatkozóan. Noha az „epikus” színház és az „intellektuális” színház kérdése szorosan összefügg egymással, mégsem fedi egymást a két problémakör, mivel az epikus jelleg elsősorban a dráma kompozíciójára vonatkozik, az intellektualizmus viszont az előadásmódra és a hatás jellegére. Cikkünk kérdésfeltevéséből adódik, hogy a szorosan vett „epikus színház” problémájával nem foglalkozhatunk. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a Brecht elméleti írásait teljesen kritikátlanul kezelő esztéták művei nyomán ezen a téren is tartós előítéletek születtek, amelyek árnyékában nem érthető meg az az új drámai kompozíció, melyet Brecht a Kurázsi mamábem vagy a Galileiben teremtett meg, s így nem csodálható, hogy a „modern” kompozíciók felületes azonosításával gyakran elmossák azt az alapvető művészi-világszemléleti különbséget, amely Brecht és az „epikus színház” Thornton Wilder-féle képviselői között fennáll; e formális elemzésekhez azután hozzábiggyesztenek különböző ideológiai-politikai distinkciókat tartalmazó megjegyzéseket stb.) Brecht a polgári átlagszínházban létrejövő felszínes hatást azonosítja a drámai mű hatásával általában, s - mint közvetlen érzelmi reakciót támadja. Ezzel elvitatja a dráma érzelmi megrendítő hatását, s ezt az abszolút tagadást azzal hangsúlyozza, hogy a katarzis-elmélet megalapítójával, Arisztotelésszel szemben kialakítja azt ún. „nem-arisztotelészi dramaturgiát”. A Brecht-értékelések többsége nagy forradalmi újításnak tartja a „nem-arisztotelészi dramaturgia” koncepcióját. Vizsgáljuk meg Brecht gondolatmenetét! Nem-arisztotelészi dramaturgia ? „A nem-arisztotelészi drámáktól elhatárolva - kezdi fejtegetéseit - arisztotelészinek nevezem azokat a drámákat, amelyekre a véleményünk szerint fő pontban érvényes a tragédiának az a meghatározása, amelyet Arisztotelész adott Poétikájában. Ez a fő pont nem a sokat vitatott dramaturgiai probléma, a hármas egység, hanem társadalmi érdekű kérdés. Mit tartott Arisztotelész a tragédia céljának? A katarzist, a néző megtisztítását félelemtől és részvéttől egy félelmet és részvétet kiváltó cselekmény által.” A tragédia hatása Brecht szerint is társadalmi érdekű kérdés. De Arisztotelész magyarázóinak nagy többségéhez hasonlóan ő is azonosítja a katarzis érzelmi alapját ennek tartalmával, az arisztotelészi katarzis par excellence társadalmi-etikai tartalmát (Lessing megfogalmazásában: „szenvedélyek átalakítása erényes készségekké”) a félelem és részvét érzelmeire korlátozza. A félreértés akkor válik súlyossá, amikor Brecht ezt az érzelmi folyamatot eltorzítja és beleéléssé degradálja: „Ez a megtisztulás - mondja - tulajdonképpen pszichikai aktus, mely azáltal következik be, hogy a néző beleéli magát a színész által utánzott cselekvő személybe.” Végül levonja a konzekvenciát: „Akkor beszélünk arisztotelészi dramaturgiáról, ha a dráma ezt a beleélést idézi elő, függetlenül attól, hogy az arisztotelészi szabályok használatáról van-e szó vagy sem”. A katarzis-elmélet eme interpretálása inkább közeledik Lipps pszichologista beleélésfelfogásához, amely éppen az átlagbefogadói magatartás elméleti igazolására született. Brecht tehát az esztétikai befogadásban abszolutizálja az érzelmi azonosulást. Nyilvánvaló azonban, hogy a distancia nélküli beleélés még a legprimitívebb befogadói magatartásban sem jöhet létre, hiszen a néző mindig tisztában van azzal, hogy nem a közvetlen mindennapi életéről, és ebben saját magáról, hanem mindig valami másról van szó. Ez az „én és más” viszony, a mindennapi szubjektivitás és a művészileg visszatükrözött, lényeggé sűrített objektív valóság összeütközése a katartikus élmény alapja. A Koldusopera differenciált érzelemkritikájával szemben az elmélet sommás érzelemmel