Színház, 1972 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
ház újrakeresztelésére. Az addig Városi Színház most, méltó módon, Katona József nevét vette fel. A Tanácsköztársaság ideje alatt Mariházy a proletárdiktatúra szellemében vezeti a színházat. 1919. május elsején ünnepi előadás keretében mutatják be Barta Lajos Tavaszi mámor c. egyfelvonásosát. Június 3-tól a színház mint szocializált üzem működött — új közönséggel, új helyárakkal. A párt- és szakszervezeti tagoknak kedvezményeket biztosítottak, a munkásnők számára ingyenes előadásokat szerveztek. A fehérterror felülkerekedésével Mariházy helyzete tarthatatlanná válik; röplapokon uszítanak ellene - távoznia kell Kecskemétről. A város színházi élete siváran telik a két világháború között. A mind szorítóbb gazdasági problémákkal szemben a színház egyre hígítottabb művészettel manipulál: fővárosi divatdarabok utánjátszásával, operettekkel, díszmagyaros színművekkel próbálja aktivizálni a közönséget. Ám a közönségnek az effajta művészetet egyébként igénylő része (nagygazdák és kereskedőréteg) is inkább társalkodás vagy szünetbeni tőzsdézés okán látogatja a színházat. A kulturáltabb, haladóbb szellemű réteg igényeit csak nagy ritkán elégíti ki a színház: Miklóssy Imre „filléres klasszikus előadásai” lehettek ilyen alkalmak. Mi történt mégis feljegyzésre méltó ebben az időszakban? 1920- ban a Belvárosi Színház vendégszerepei a városban a színészek között találjuk Bajor Gizit. 1921- ben megünneplik a színház fennállásának 25 éves jubileumát. Fölmerül egy Katona-múzeum létesítésének gondolata. 1924-ben Alapi Nándor Országos Kamara Színháza vendégszerepel Kecskeméten. Műsorukon a Rosmersholm, a Danáti György, a Gólyakalifa. Joós Ferenc Kecskemét színészetéről szóló, imponálóan gazdag tényanyagú könyvében (A vándor színészettől az állami színházig) így ír Alapi társulatának vendégjátékáról: „Előadásait együttesének színvonalas összjátéka jellemezte és ez különös összehasonlításokra nyújtott alkalmat a szerződéses igazgatók társulatainak sablonossá váló készületlenségével szemben ... A közönség haladó művészetre szomjas része . . . értékelni tudta a színpadról a padsorokba áramló szabadabb eszmék levegőjét.” 1934-ben a gazdasági válság közepette Miklóssy Imre klasszikus ciklusra hirdet bérletet. A közönség 22-110 fillérért láthatja a Lear király és a Szentivánéji álom előadásait. 1939-től országosan kamararendszerűvé alakul a vidéki színészet. 1944. június 16-ig Kecskeméten is cseretársulatok szerepelnek. A német megszállás és nyilas rémuralom közepette a városba érkezett Szokoly Gyula, az 1944-45-ös évad igazgatója, egy újfajta színház létrehozásának akkor naivnak tűnő hitével. A fölszabadult Kecskeméten 1945. március 14-én nyitja meg kapuit a színház. Szokoly nehéz körülmények között vezeti a színházat s 1947-ig tartó igazgatósága alatt nem sikerül színvonalas műsorrendet kialakítania. 1947-48-ban Szalay Károly az igazgató. Nagy eseménye a színháznak Sárközy György Dózsa c. drámájának ősbemutatója; szép kritikai és közönségsikert arat. A színház utolsó magánigazgatója 1948-49-ben Radó László volt. Ebben az időszakban jelennek meg a színpadon a szocialista szellemiségű magyar és szovjet drámák; a közönség aktív szervezésével, egy-egy bemutató széles körű megvitatásával élénkebbé, pezsgőbbé válik a város színházi élete. 1949-30: az államosított kecskeméti színház első évadja. Szép számú társulattal, haladó programmal kezdi új életét a színház. A népfront helyi lapja méltán írhatja 1950 januárjában: „Dolgozóink megszerették a színházat, bizonyítja ezt a látogatottság, amit az elmúlt években nem tapasztalhattunk. Új művészettel, új műsorral állt elő a színház, olyannal, ami szolgálja a kultúra terjesztését.” Valóban: a társulat rendszeresen jár falvakba, tanyaközpontokba a kultúra mécsesét gyújtani a munkásság és parasztság körében - s bérlői, állandó látogatói között egyre több a kétkezi munkás. A külföldi és a szovjet-orosz klasszikusok bemutatói mellett mind gyakrabban követik egymást az új magyar dráma jelentős alkotásainak bemutatói. „A vidéki színészet, az állam támogatásával, művészi színvonalának emelkedésével Kecskeméten is révbe jutott” - állapítja meg Joós Ferenc idézett könyvében. S a fejlődés bizonyosságául szolgálhat Ráday Imre cikke is, amelyet a színház 1953-as budapesti vendégszereplése alkalmából írt a Népújság szeptember 17-i számában: „A Hírös város főreáliskolájának harmadik osztályos tanulója voltam, amikor először láttam színházi előadást az ottani színház diákállójáról. Az első színházi élmény és a Katona József Színház nyújtotta mai élmény között oly nagy a távolság, hogy ezt évekkel nem, valóban csak korszakokkal lehet lemérni.” 1954 novemberében a piarista gimnázium dísztermét karamaszínházzá alakították át - amint az Irodalmi Újság beszámolt az eseményről: ez volt az ország első vidéki kamaraszínháza. 1958-tól napjainkig Radó Vilmos vezeti a színházat. Irányítása s a tehetséges rendezők munkája nyomán a színház büszkén tekinthet vissza az elmúlt tizenhárom évre. Különösen sokat tett ez időszakban a színház az új magyar drámáért. (Raffai Sarolta, Tímár Máté, Végh Antal, Galgóczi Erzsébet, Boldizsár Miklós, Szakonyi Károly darabjainak bemutatóira gondolunk.) 1971-ben megalakul a Stúdió színház, hogy korszerű színházi törekvések műhelye legyen . . . Gazdag, sokszínű, eredményes történet a Kecskeméti Katona József Színházé. Fejezetei szerves részét alkotják az egyetemes magyar színháztörténetnek mostani, 75 éves jubileuma az egész magyar szocialista színházművészet jelentős, szép ünnepe! KÖVETKEZŐ SZÁMAINK TARTALMÁBÓL Hámos György: Bátorítás történelmi drámája Boldizsár Iván: Bartók jelenléte Hermann István: Egy színpadi emlékmű a Tháliában Breuer János: Népművelés nem középiskolás fokon Földes Anna: Gondolkoztató agitáció a színpadon Koltai Tamás: Tűnődés a jelenlétről Sziládi János: Fényes szelek Barta András: A tüzes kandúr és Peer útja Telegdi Polgár István: A tények tisztelete Pályi András: Korszerűsítés vagy korszerűség? Köröspataki Kiss Sándor: Színházak Szlovákiában Siklósi Olga: Színházi esték Berlinben