Színház, 1974 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1974-08-01 / 8. szám
világszínház MOLNÁR GÁL PÉTER A megittasult Sarah Sarah, a megittasult és őrjöngő, nem más, mint Sarah Bernhardt (1844-1923), a nagy tragika, a századforduló Szent Szörnyetege, Sardou hősnőinek hírneveshírhedett megelevenítője, az ünnepelt és körülrajongott magánszínésznő, aki odahagyva a Comédie Frangaise-t magántársulatot alapít önmagából, bejárja szerepdarabjaival a világot, nadrágszerepet formál Hamletből, rábírja Wilde Oszkárt, hogy francia nyelven megírja számára a Salomét, reichstadti hercegként két felvonás között beoson még beteg kisunokája ágyához, hogy a lázas Lysyane fölé hajoljon, majd visszasiessen az ifjú herceg lelkes alakjába. Színigazgató. Színháztulajdonos. Maurice fiának nevével takarózó színidirektor. Még életében nevét viseli az egyik legnagyobb párizsi színház. Elfáradhatatlan sikervadász. Az elsők egyike, aki felfedezi a reklám és a hírverés sikertermelő fontosságát. Fiát hercegi családba nősíti. Nagymama korában is szerelmi botrányai akadnak. Szalonjában leopárdokat, oroszlánokat tart. Koporsóban alszik. Tervszerűen terjesztett pletykáival a színházi üzlet pénztermelését és az érdeklődés hisztériás fölcsigázását állítja elő. Színészvigéc, aki maradék tehetségének és nőiségének varázsát árusítja ki világszerte. És első a színészek között, aki fölismeri a film jelentőségét - a színészi játék megörökítése tekintetében: a Film d’Art nevezetű vállalkozásban eljátssza leghíresebb szerepeit: a Hamlet vívójelenetét, a Kaméliás hölgyet, ily módon kétes és kényes halhatatlanságot biztosítva önmagának, hiszen máig ellenőrizhető filmen rettenetes színészi stílusa. Legendák hősnője a színpadi hősnő, akinek lábát 1914-ben amputálták, de ez nem zavarta abban, hogy tovább játssza turnéin a Sasfiókot, és maradék lábával fölugorva színpadra tett karosszékére hörögje a lázas verseket. Nemcsak Sardou szabta alkatára, hangjára - amit még Hugo Victor nevezett el aranyhangnak a szerepeket, de rendelt és kapott szerepdarabokat Rostand-tól is, közöttük a híres Sasfiókot. Igaz, a Comédie-ben eljátszotta a klasszikus repertoárnak szinte egészét, nagy sikereit mégis ezekben a modernnek nevezett, dekadens rémdrámákban aratta. Sarah Bernhardt nevéhez fűződik azonban Musset Lorenzacciójának első színre vitele is. Szobrokat mintázott. Festett, nem csupán modellt ült divatos festőknek. És hogy semmit ki ne hagyjon, ami szóbeszédet kavar körötte: írt is. Emlékiratai valóban sikeresek. De írt színdarabokat is. Az elsőt A vallomás (L’aveu) címmel. 1888. március 27-én adták elő az Odéonban, Sarah rendezésében. A premier napján jegyüzérek 400 frankot kérnek egy páholyért és 140-et egy zártszékért. És most adjuk át a szót Justh Zsigmondnak, aki Sarah bizalmasa, vitapartnere, csodálója, krónikása, udvaronca, udvarlója egy személyben és A vallomás főpróbáján negyedmagával ülhet a nézőtéren. Miként meséli el Justh naplójában a darab tartalmát? „Egy tiszt boldog házasságban él nejével, egy kis gyermekük van, ki a darab kezdetén elég komolyan beteg, szerelmi jelenet férj és feleség között, a feleség egyedül maradva keserű szemrehányásokat csinál magának, hogy el nem mondta férjének azt, hogy gyermeke nem az övé, bár mindig szerette őt — s csak egy pillanatnyi gyengeség eredménye a bébi. E percben a bébit ápoló irgalmas nővér rémülten rohan be, hogy a gyermek állapota rosszabbra fordult, s orvosért kell szaladnia. Az anya kétségbeesése, a gyermek bölcsője mellett jajgatni kezd, s hangosan, fel-felcsukló jajgatásban elsírja erkölcsi szenvedését, s az Isten ujját látja gyermeke bajában a büntető Isten ujját, a férj e percben belép, s hallja a kétségbeesett nő vallomását. A férj meg akarja ölni, de előbb meg akarja szeretőjének nevét tudni. Az anya nem vall, most becsukja az ajtót, s azt mondja, addig nem ereszti be az orvost a gyermekhez, míg be nem vallja szeretőjének nevét. Az asszony tördeli kezét, az orvos kiáltoz az ajtó előtt: »maison est fou dans cette maison de ferrier la porté quand le médecin arrive?« (Hát micsoda bolondokháza ez, hogy bezárják az ajtót, amikor megjön az orvos?) Végre az asszony engedve, így kiált fel: ouvrez la porté à son pere. (Nyissák ki az ajtót az apjának.) Az orvos nem is figyelve rájuk berohan a gyermekhez. Explicatio, eile était attaquée entre deux portes — eile était faible. (Magyarázat: sarokba szorították, rosszul lett.) A férj félig-meddig megérti a helyzetet, s miután a gyermek meghal, a bűnösnek megbocsájt.” Szükséges Justh szavait kölcsönbe venni a meséhez, különben mai keletű gúnyt érezne az olvasó a szavakból. A bűnös asszonyt Sisos kisasszony játszotta, a férjet Paul Mounet (a nagy Mounet-Sully öccse). * Pierre Spivakoff merész gondolattal az elmúlt évben színre vitte a Studio des Champs-Élysées parányi színpadán a darabot A színháztól a becsület mezejéig (Du Theatre au champ d’honneur) című másik, Sarah írta egyfelvonásossal. A Studio des Champs-Élysées az ötödik emeleten van. A kamaraterem falait csillogó aranyporral kevert festékkel alakították át az Art Nouveau modorában. Szabatosabban: az Art Nouveaunak ma karikatúraszerű, eltúlzott modorában. Elnyújtott fejű és nyakú, gótikusan extatikus figurák merednek ránk a falakra festett idegesen szecessziós cirkalmakból, és mindenfelől egy erőteljes arcú, határozottan férfias csontozatú asszony nyerges orral és hatalmas, rúzsvéres ajkakkal. Hatalmas, aranytól fuldokló mályvaruhás alak a zsúfolt, lógó kulisszákkal megtömött parányi színpadon. Széttárja karjait. Dús gyöngysorok fityegnek szárnyakként a karokról. Megfordul. Arcát a ruha redői eltakarják, mert égnek mereszti kezeit. S amikor végre diadalmasan szembenéz közönségével, ott áll egy férfi. Pierre Spivakoff játssza Sarah mindkét szerepét. Nem az átöltözés színpadi sikamlós vígsága, sem annak pótkebleket igazgató kétes humora hat. Spivakoff egy férfias nőt ábrázol. Egy olyan színésznőt, aki életkorát tekintve meglehetősen túljutott görcsösen őrizett szerepkörén, és akit némileg jogosan tekintettek múmiának is, travesztitának is. Mintha az elszánt ibsenizmusában Sarah-t módfelett utáló Bernard Shaw kritikája elevenedne meg, az, ahol leírja Sarah londoni vendégszereplését: „Sarah Bernhardtban megvan a kellemes, érett asszony bája, aki elkényeztetett és szeszélyes, de ha nagyon jól bánnak vele, akkor a felhőkön áttörő napfény mosolyával fizet. Ruhái és gyémántjai, ha 44