Színház, 1975 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
jón valami izgalmasan újat. Kipróbálja, hogyan fejezhetik ki a történelem egy adott szakaszának szereplői kortársként a maguk személyes véleményét, a kórus tagjaiként pedig az utókor ítéletének lehetséges variációit. S hogyan válhat ez a szerkesztési bravúr az egyes figurákon, szerepeken keresztül a történelmi összefüggések barométerévé. Legeslegújabb drámáját Illyés nyilatkozataiban számadásnak, összefoglalásnak emlegeti. Anélkül, hogy ezzel vitatkozni mernék, hadd kezdjem a beszámolót szívem szerint azzal, hogy Illyés Gyula legújabb, megvalósult kísérletét köszöntsem. Fausti adó, madáchi kísérlet Ezt a kulcsot is a szerző kínálja a nézőnek. Méghozzá a pécsi színház műsorfüzetében, ahol Illyés Gyula arról ír, hogy „Alig volt pályakezdő író, aki nem nézett volna bele abba a félelmetes tükörbe, mit is ért a műve az emberiség szemszögéből? Mit ér egyáltalán az egyén erőfeszítése az emberi végzetben? Milyen is az a Végzet? Így születtek a különböző korok és irodalmak Faustjai, amelyek sorában Goethéé is csak egy volt a sok közül. Értelmes-e, érdemes-e az emberi lét? - felelősen erre bizony csak alapos tapasztalatok birtokában, vagyis akármiféle pályának a végefelé van módunk felelni. Viszont a feleletben ekkor már ítélet is van. Ha nincs értelem és érdem, akkor ezért az egy életért is kár volt; ha pedig van, akkor ide legalább még egy létet, hogy a tapasztalatot méltón hasznosíthassuk - köszönetül az eddigiekért. Innen a darab címe, hogy Dupla vagy semmi.” A lét értelmének felvetésére és megközelítésére a történelemben élő ezer alakú és mégis általános Ember - Ádám, Faust vagy Peer Gynt - drámája kínálja az egyik lehetőséget. Illyés ezzel szemben a másikat, a belülről megélt és megszenvedett művészdrámát választja. „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” - kérdi Vörösmarty. Illyés, saját létére szűkítve ugyanezt a kérdést, azt veti fel, hogy mit tett egyetlen művész az emberiségért. Ment-e, mehetett-e előbbre a közösség a művész alkotásának, emberi példamutatásának, tanításának segítségével? A tetteket vizsgálja ebben a művében s nem az alkotásokat, nem is a szándékot. Hanem a művészet tanításának, érvényének társadalmi megvalósulását. Az írástudó felelősségeként - a gyakorlati, közvetlen hatást. (Amit kritikában, polémiában éveken át annyiszor túlbecsültünk, de legalább olyan mértékben le is becsültünk!) Illyés színpadán a művészlét értelmét a közösségnek adott segítség, az emberek érdekét szolgáló, rossz ösztöneiket kordában tartó, jobb érzékeiket ébresztgető tanítás adja, illetve adná meg. A téma - egy, a próbájával együtt kiteljesedő, számon kért ars poetica - inkább filozófiai vagy költői ösztönzést adhat, mint színpadit. Ezt a feltételezést a Faustok és Az ember tragédiája is inkább erősítik, mint cáfolják. Ugyanakkor, születhetett volna személyes ihletésű, mai környezetben játszódó, modern művészdráma is Illyés műhelyében. Ám megkockáztatom a feltevést, hogy ha Illyés ilyen módon egyéni drámáját kívánja egyetemessé tágítani, lírikusként Illyés Gyula: Dupla vagy semmi (Pécsi Nemzeti Színház), Viola (Szilvássy Annamária), Máté (Vallai Péter), Eszter (Petényi Ilona) és János (Holt István) 2