Színház, 1976 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1976-03-01 / 3. szám
Ennek az emigy meghatározott alaknak a darab cselekményében a többitől eltérően nincsen semminemű aktív funkciója. Minden jel szerint ez a legtöbb hazai élménnyel színezett alak, Csokonai legszemélyesebb önironikus vallomása a darabban. A hat évvel korábban még debreceni diákéveiben írt Tempefeiben a mélyről fakadó felkiáltás - „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon!” - az éhező költőben és a vele szemben álló megvásárolható Firkász személyében öltött testet. Itt most már nem könyvélményről van szó, hanem az élettel való találkozás, a csalódottság, a reményektől elhagyott tépettség, a kollégiumból kicsapott, Lillájától megfosztott, állásáért hasztalan instanciázó, szüntelen mecénásoknak udvarló költő, a betegségben kuruzslókkal találkozó Csokonai magatartása sűrűsödik groteszk torzképpé. Színészkedésre, mókákra, alakoskodásra hajlamos természete tör ki keserű kacagásban; a „kenyérért, borért, fekhelyért” alkalmatosságra verseket író költő kacag önmagán és a magyar parlag állapotán. Major Tamás ebben a féktelenül ripacskodó, komédiázó, vásári kikiáltó módján „névnapi köszöntőt - kupecpoézist ajánló, kezét-lábát hányó Kuruzsban hátborzongatóan éreztette ezt az öniróniát. A másik ilyen a cselekményben részt nem vevő, ám sokkal egysíkúbb szerepet szellemes karikatúrában túlhajtó, mulatságos alakítás Avar István harnyója. Ez az alak, mint ismeretes, azért került a darabba, hogy a Mantua elestével hivatalosan elrendelt hálaadó ünnepségek francia- és jakobinusellenes szólamait beékelhesse a darabba. Csokonai ezzel „jóvátette” azon bűnét, hogy egy előző színielőadás alkalmával a tiltott Rákóczi indulót énekeltette, amivel nemcsak saját szánalmasan sanyarú „kenyerét” veszélyeztette, hanem félő volt, hogy az osztrák hatóságok „széthányják” az iskolát. Ennek a franciaellenességnek expozíciója már korábban is megjelenik Törőcsik Mari groteszk, kacagtató haldoklási paródiájában: „Párkák, lidércek, fúriák! / Republikánus franciák! / Megtestesült kan angyalok! / Fogjatok el, mert meghalok.” Karnyó megjelenése közismerten a darab dramaturgiailag megoldatlan része. A hosszú útibeszámolóval leáll az eddig pergő cselekmény. Örültünk, hogy a rendezés nem kurtította meg, hanem ehelyett a végsőkig fejreállított paródiává formálva a franciákat ócsárló, a császáriakat éltető szólamokat szórakoztatóan megoldotta a jelenetet. Az „éltetéseket” a monoton, szenilis hanghordozás közepette ültő helyzetéből hirtelen vigyázzállásba felszökkenve, rongyokba bugyolált lábait ostoba tenyerestalpas dobogással katonásan összeverve adja elő derűt keltő komikummal Avar István. A rendezés ezúttal mindvégig megtalálta a helyzeteket burleszkszerűen jellemző és a színészek egyéniségének szabad teret engedő szellemes, egységes mozgásstílust. A paródiát záró deus ex machina Tündéreként megjelenő Gobbi Hilda pufók, szőke colpos, szárnymozgató, karácsonyfadíszítő angyalkája, majd pedig az egész társulat csillagszóró-gyújtogatása a csúfondáros kedvű forgatag méltó befejezése. Változó világ és változó ízlések remek példája ez a vég. A nyers, sokszor trágárságig természetes kollégiumi „mendikás” tónuson kívül Kazinczy még a darabok felépítését, éppen a hevenyészett befejezéseket is kifogásolja Csokonainál. (Nur muss ich gestehen, dass ich mit seinen deussen ex machina mich nie zufrieden stellen konnte” - írja egyik levelében.) Ma, amikor a XIX. századbeli „fentebb stíl”, a szentimentalizmus, a romantika és dagály már nemigen állnak meg színpadjainkon, Csokonai vaskosan eleven komédiái dacolnak az idővel, és természetesnek, nagyon is mainak érezzük a megoldhatatlant „megoldó”, abszurd, groteszk befejezést: a színpadon szerte heverő halottaknak, a lepuffantott illetve öngyilkos szeleburdiaknak, az álomporral felcserélt patkányméreggel öngyilkos Karnyónénak és a rómeói pózban tetszhalott felesége mellé ájuló Karnyónak „Sérti furti kurvanyátok” varázsigékkel való feltámasztását. A Karnyónénak századunkban és mindenekelőtt a felszabadulás óta kialakult a színpadi tradíciója, ugyanakkor Horváth János első méltatását követően tudományos elemzések sora boncolta sokoldalúan Csokonai sziporkázó kis játékát. A Nemzeti Színház előadásában már ott éreztük Pukánszkyné és Vargha Balázs idevágó kutatásainak, de talán Bécsy Tamás legújabb fejtegetéseinek nyomait is. Az előadás nem jelent éles szakítást a korábbi tradíciókkal, de ezeken túllépve a gyermetegen burleszk paródia tűzijátékában mélyebb tragikomikus hangokat vegyítő felfogással gazdagította a darabról eddig kialakult képet. Csányi Árpád díszletei, Schäffer Judit jelmezei és Dávid Gyula zenéje stílusosan szolgálták a művek szellemének felidézését. Adósságtörlesztés és hagyományaink előtti tisztelgés a Magyar Elektra és a Karnyóné előadása. Major Tamás és munkatársa, Bodnár Sándor izgalmas, új inspirációkkal teli „ébresztésével” eljött Bornemisza és „Vitéz Mihály” drámái számára a Nemzeti Színházban a „tapsos feltámasztó nap”. Bornemisza Péter: Magyar Elektra (Nemzeti Színház) Rendezte: Major Tamás. Díszlet: Csányi Árpád. Jelmez: Schäffer Judit. Zenei vezető: Simon Zoltán. Dramaturg: Benedek András. Szereplők: Avar István, Gelley Kornél, Máthé Erzsi, Törőcsik Mari, Moór Mariann, Gobbi Hilda, Szacsvay László, Major Tamás, Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak Szereplők: Avar István, Törőcsik Mari, Szacsvay László, Gelley Kornél, Felföldy László, Benedek Miklós, Major Tamás, Moór Mariann, Gobbi Hilda, Dimulasz Nikosz f. h. E számunk szerzői: BALÓ JÚLIA újságíró, a Film Színház Muzsika munkatársa BERKES ERZSÉBET újságíró, a Magyar Ifjúság munkatársa FÖLDES ANNA az irodalomtudományok kandidátusa, a Nők Lapja rovatvezetője KOLTAI TAMÁS újságíró, a SZÍNHÁZ munkatársa MÁNDI TERÉZ színháztörténész MÉSZÁROS TAMÁS újságíró, a Magyar Hírlap munkatársa NÁNAY ISTVÁN újságíró, a CSEPEL munkatársa PÁLYI ANDRÁS újságíró, a SZÍNHÁZ munkatársa PÓR ANNA irodalomtörténész, táncesztéta SZEREDÁS ANDRÁS a Pannónia Filmstúdió szinkrondramaturgja TARJÁN TAMÁS az ELTE XX. századi magyar irodalom tanszékének tanársegédje