Színház, 1978 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
fehér kendőt, amelyet szerelmük beteljesedésekor viselt, ugyanakkor öltözete amerikai. Ebben a kettősségben azonban megtörik a szándék, és kissé logikátlanná válik: a cserbenhagyott japán nő egyrészt megtagadja kapcsolatát Pinkerton hitével és életformájával, másrészt nosztalgikusan emlékezik és emlékeztetni akarja egykori szerelmesét is a múltra. Az előadásnak vitatható mozzanata a kissé túlhangsúlyozott keletiesség, ami ugyan benne van a zenében - tudjuk, hogy Puccini milyen alaposan tanulmányozta a japán muzsikát de a szituációk már nem kizárólag és pregnánsan keletiek. Az orientalizmus fölhasználása díszletben, mozgásban, játékban valamennyi Pillangókisasszony-előadás egyik problematikus pontja, és ennek csökkentése, a játék európaibbá tétele semmiképpen sem gyöngíti, sőt megerősíti az előadás hitelét. A két pécsi bemutató díszleteit, ugyancsak vendégként, Székely László tervezte; a Hindemith-opera borongós hangvételét a végtelenbe nyúló előcsarnokkal, kopár színpaddal, sötét tónusú díszletelemekkel hatásosan fejezte ki, a Lortzing-műben jól igazodott műsorszerkesztésnek és rendezésnek ahhoz a helyes elképzeléséhez, hogy az előbbi modern alkotást egy múlt századi bohósággal ellenpontozza. Ennek megfelelően rengeteg díszletelem mozog, játszik, szerepel az előadásban, és mindegyiknek megvan a jól kiszámított funkciója. A színpadon látható alkalmi színpad kusza összevisszasága, a menynyezetről égi mannaként leereszkedő asztal szellemes tervezői lelemény. A két operához - szintén vendégként - Vágó Nelly tervezte a jelmezeket; Hindemith szereplőinek bemutatásában szűkszavúságra és a család tagjainak bemutatására szorítkozott, néhány jellegzetes, az idő múlását is kifejező ruhadarabbal. Az operapróba kosztümjeiben azonban megjelennek már a szatíra kedves és mulatságos vonásai is, és itt mindenki megkapja a magáét gúnyban, kifigurázásban, vígjátéki ábrázolásban. A szegedi Borisz Godunov-előadás díszleteit és jelmezeit Gyarmathy Ágnes tervezte, nyilvánvalóan a rendezői koncepcióval egyetértésben. Ennek megfelelően a rendezéssel együtt vitatható az az elképzelés, hogy egy székesegyház vonalait sejtető építmény mindvégig a színen van, és valósággal a történet fölé magasodik. Ezzel ugyanis a színpad erőteljesen korlátozza a mű érvényét az egyházi hatalomra, amelyet egyébként ez a lépcsőfeljáratos, inkább a bajadékbeli vándorkocsira, mintsem székesegyházra emlékeztető házikó nem is elég meggyőzően hangsúlyoz. A tervezői tömörítés az előadásban egységbe vonja azt is, ami egymástól eltérő és ellentétes volna. Néhány jelmez, főként a nép öltözetének találó megfogalmazása mellett kevésbé sikerült a címszereplő kosztümjének terve. Borisz ruházata nem igazít el abban, hogy ki is tulajdonképpen ez az ember. A Pillangókisasszony debreceni előadásához ugyancsak vendég, Horváth László készítette a díszleteket; a debreceni színpadkép nemcsak bőbeszédű, hanem túlburjánzó is. Sok benne a növényzet, a dekoráció, amely mégsem kelti a dekorativitás hatását. Azokhoz a nagy drámai pillanatokhoz, amelyeket a rendező például a második és harmadik felvonásban hatásosan megteremt, nem nyújt elegendő segítséget ez a nem túlságosan tetszetős, kissé harsány színpad. Greguss Ildikó jelmezei az ellentétet hangsúlyozzák két életforma között: a modern szabású európai öltözetek a műnek ma is átélhető érzelmi töltésére utalnak, a japánok viseletei viszont azt a keleties koloritot domborítják ki, amelyből a valamivel kevesebb is elegendő volna. 4 Zenei megfogalmazásában is példamutató Hindemith és Lortzing operáinak előadása Pécsett, és ez mindenekelőtt Breitner Tamás vezetésének köszönhető. Hindemithnek távolról sem könynyű művét a zenekar és az énekesgárda Breitner Tamás vezénylete alatt világos értelmezésben adja elő, áttetsző egyszerűséggel, visszafogott zenei effektusokkal, szépen énekelt dallamívekkel. Nem a kritikusi bizonytalanság, hanem a szerepeknek rendkívüli tömörsége és szinte percre kimérten azonos ideje késztet arra, hogy külön elemzés nélkül felsoroljuk az operában kitűnően közreműködő énekesek nevét, Ágoston Editét, Piróka Éváét, Bolla Tiborét, Marczis Demeterét, Kovács Zoltánét, Kővári Anikóét, Eszéki Zsuzsáét, Németh Józsefét, Gyulai Editét, Albert Miklósét, valamint egy pantomimfigura tehetséges megfogalmazójaként a táncos Szabolics Éváét. Lortzing egyfelvonásosa több lehetőséget kínál az önálló játékra, egyedi típusok életre keltésére, és a recenzensnek is arra, hogy teljesítményüket külön méltassa. Kitűnően komédiázik a bennfentes szobalány-karmester szerepében Ágoston Edit, és figurája alkalmas arra, hogy szelíden utaljon mai színházi anomáliákra. Mulatságos álöltözetes szerepet hoz a színpadra egy házasodni vágyó gróf szerelmes unokaöccseként Kovács Zoltán, szolgájaként pedig Bolla Tibor. Berczeli Tibor a grófi család fejét, Kővári Anikó a feleségét, Eszéki Zsuzsa a lányukat karikírozza ki ügyes színészi fogásokkal, jelentékeny hang birtokában. A Borisz Godunovot fiatal karmester, Cser Miklós vezényelte az általam látott szegedi előadáson, és bár megfogta a hallgatóságot színpadérzékenységével, indokolhatóan gyors tempóival, a mű világos értelmezésével, látnivaló, hogy a dirigensnek, aki Pál Tamással fölváltva vezényli az előadásokat, még sok gyakorlatra van szüksége zenekar és színpad összhangjának megteremtése- Jelenet a debreceni Pillangókisasszonyból (Karnausz Tibor és Mohos Nagy Éva) 22