Színház, 1980 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1980-11-01 / 11. szám

vánul meg Peter adakozókedve is: az ócska lötty helyébe két szelet húst, saját vacsoráját adja a csavargónak. „Csak beszél, de nem veszélyes.” Lá­zad, mert tudja, a konyhán kívül, a meg­élhetésen túl „van még valami”. A felnőtt Ahogy követi a lányt, vagy ahogy az utat porolja előtte, mintha legelső ösztönél­ményeire emlékezne - ez mégis felnőtt szenvedély. Ez a „megállapodás” élmé­nye : már nem megszerezni, hanem meg­tartani akar. És felrúgni minden kötelé­ket és körülményt, ami ebben megakadá­lyozza — még a maga megsebzése árán is. A végső nagy rombolás ennek az ér­zésnek szól: földúlja a konyhát, s ezzel béklyói szimbólumát rombolja szét. Amikor cigarettázva támaszkodik hát­tal az asztalnak, hasonlít a harmincéves színészre, aki akár kollégájának is mond­hatná: „Tudod, mikor nem ember az em­ber? Amikor szégyelli, hogy gyerek.” A színész újraéli szerepeit - a „sze­repének itt szociálpszichológiai jelen­tése is érdekes számunkra -, hogy meg­élhessük egy személyiség teljességét. (Hi­szen ez a feladat: az ember húzza maga után önmaga szánalmas-fenséges doku­mentumát.) Tulajdonképpen le kellene fényképez­ni ezeket a letisztult mozzanatokat, hogy végképp megmaradjanak, s az a néhány nagyon jó tekintet is. (Melyek egyébként a színész szerepértési pontjai lehetnek, amikor az élet a szereppel „végre-sze­­mez”.) Talán érdemes lenne fotókkal meg­örökíteni, de akkor is félő, hogy­­ akár képek, akár szavak sora legyen is - jóval kevesebb, mint az eleven élmény. NÁNAY ISTVÁN Karnyónétól Zsnidáig Sólyom Katalin szerepeiről A Tettye XVI. századi romjaihoz cirku­szi díszletek tapadnak, itt is, ott is BRI­QUET CIRCUS feliratok - nem kétsé­ges, a manézs világa elevenedik meg a pécsi Nyári Színház Leonyid Andrej­ev Aki a pofonokat kapja című musicalbe­mutatóján. De nehezen indul be az elő­adás. Invenciótlan zenére lagymatagon, unottan és ügyetlenül lejti nyitó táncát a kar, a szereplők énekes-táncos bemutat­kozása görcsös igyekezet csupán, ám fel­tűnik a tömegben egy fekete csizmás, fekete háromnegyedes, testhez simuló kabátos nő dús vörös hajzattal, kezében korbáccsal - s egyszeriben feszültség te­remtődik a színpadon. Arca merev, kiis­merhetetlen, titokzatos és szomorúságot sugárzó, mozgása, mint egy nemes vadé, még nem tudunk semmit róla, csak sejt­jük, hogy oroszlánszelídítő, és érezzük, ő az úr ebben a cirkuszban. Sólyom Katalin játssza Zinidát, a cirkuszigazgató idomár feleségét. Andrej­ev darabja a cirkusz világában játszódik, de nem cirkuszi történet. Az öltözők mindennapjait eleveníti meg, a minden környezetben egyaránt élő, ám a művészek közegében felfokozottabban kitárulkozó emberi viszonyokat boncol­gatja, nem kevés misztikummal és szen­­timentalizmussal. A darab szokvány há­romszögtörténetből tragikus négyszög­történetté alakul át. Besano, a zsoké és Consuella, a műlovarnő között szerelem szövődik, de Besanót Zinida is szereti - reménytelenül. Közéjük csöppen az is­meretlen bohóc, Aki, ő szintén Consuella bűvkörébe kerül, s iránta sem közömbös Zinida. Tehát két nő, a mindenki által szeretett Consuella és a reménytelenül szerető Zinida mint pólusok között fe­szül a drámai ív. Bagossy László rendezésében a melo­drámába forduló előadás kiérleletlen és széteső, a szereposztásból adódóan az erőviszonyok is felbomlanak. Az előadás valódi, fájdalmasan groteszk alaphangja csak Aki és Zinida jeleneteiben szólal meg. Vallai Péter és Sólyom Katalin pá­ros jeleneteikben a sokrétű szituációk majd’ minden árnyalatát eljátsszák, ezek­nek a jeleneteknek pregnáns ritmusa van. Cserhalmi György A konyhában (Iklády László felv.)

Next