Színház, 1980 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1980-11-01 / 11. szám
vánul meg Peter adakozókedve is: az ócska lötty helyébe két szelet húst, saját vacsoráját adja a csavargónak. „Csak beszél, de nem veszélyes.” Lázad, mert tudja, a konyhán kívül, a megélhetésen túl „van még valami”. A felnőtt Ahogy követi a lányt, vagy ahogy az utat porolja előtte, mintha legelső ösztönélményeire emlékezne - ez mégis felnőtt szenvedély. Ez a „megállapodás” élménye : már nem megszerezni, hanem megtartani akar. És felrúgni minden köteléket és körülményt, ami ebben megakadályozza — még a maga megsebzése árán is. A végső nagy rombolás ennek az érzésnek szól: földúlja a konyhát, s ezzel béklyói szimbólumát rombolja szét. Amikor cigarettázva támaszkodik háttal az asztalnak, hasonlít a harmincéves színészre, aki akár kollégájának is mondhatná: „Tudod, mikor nem ember az ember? Amikor szégyelli, hogy gyerek.” A színész újraéli szerepeit - a „szerepének itt szociálpszichológiai jelentése is érdekes számunkra -, hogy megélhessük egy személyiség teljességét. (Hiszen ez a feladat: az ember húzza maga után önmaga szánalmas-fenséges dokumentumát.) Tulajdonképpen le kellene fényképezni ezeket a letisztult mozzanatokat, hogy végképp megmaradjanak, s az a néhány nagyon jó tekintet is. (Melyek egyébként a színész szerepértési pontjai lehetnek, amikor az élet a szereppel „végre-szemez”.) Talán érdemes lenne fotókkal megörökíteni, de akkor is félő, hogy akár képek, akár szavak sora legyen is - jóval kevesebb, mint az eleven élmény. NÁNAY ISTVÁN Karnyónétól Zsnidáig Sólyom Katalin szerepeiről A Tettye XVI. századi romjaihoz cirkuszi díszletek tapadnak, itt is, ott is BRIQUET CIRCUS feliratok - nem kétséges, a manézs világa elevenedik meg a pécsi Nyári Színház Leonyid Andrejev Aki a pofonokat kapja című musicalbemutatóján. De nehezen indul be az előadás. Invenciótlan zenére lagymatagon, unottan és ügyetlenül lejti nyitó táncát a kar, a szereplők énekes-táncos bemutatkozása görcsös igyekezet csupán, ám feltűnik a tömegben egy fekete csizmás, fekete háromnegyedes, testhez simuló kabátos nő dús vörös hajzattal, kezében korbáccsal - s egyszeriben feszültség teremtődik a színpadon. Arca merev, kiismerhetetlen, titokzatos és szomorúságot sugárzó, mozgása, mint egy nemes vadé, még nem tudunk semmit róla, csak sejtjük, hogy oroszlánszelídítő, és érezzük, ő az úr ebben a cirkuszban. Sólyom Katalin játssza Zinidát, a cirkuszigazgató idomár feleségét. Andrejev darabja a cirkusz világában játszódik, de nem cirkuszi történet. Az öltözők mindennapjait eleveníti meg, a minden környezetben egyaránt élő, ám a művészek közegében felfokozottabban kitárulkozó emberi viszonyokat boncolgatja, nem kevés misztikummal és szentimentalizmussal. A darab szokvány háromszögtörténetből tragikus négyszögtörténetté alakul át. Besano, a zsoké és Consuella, a műlovarnő között szerelem szövődik, de Besanót Zinida is szereti - reménytelenül. Közéjük csöppen az ismeretlen bohóc, Aki, ő szintén Consuella bűvkörébe kerül, s iránta sem közömbös Zinida. Tehát két nő, a mindenki által szeretett Consuella és a reménytelenül szerető Zinida mint pólusok között feszül a drámai ív. Bagossy László rendezésében a melodrámába forduló előadás kiérleletlen és széteső, a szereposztásból adódóan az erőviszonyok is felbomlanak. Az előadás valódi, fájdalmasan groteszk alaphangja csak Aki és Zinida jeleneteiben szólal meg. Vallai Péter és Sólyom Katalin páros jeleneteikben a sokrétű szituációk majd’ minden árnyalatát eljátsszák, ezeknek a jeleneteknek pregnáns ritmusa van. Cserhalmi György A konyhában (Iklády László felv.)