Színház, 1982 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1982-08-01 / 8. szám

Egressy Béni (1814-1851) kassai pálya­kezdése és rövid kolozsvári vendégsze­replése után, 1835 tavaszán szerződött le a mai Várszínházhoz, és első színlapos szereplése a „Szabad királyi nemes Buda fővárosa színházában a Nemzeti Játék­színben” május 23-án, szombaton volt, St. Just­ Boilden kétfelvonásos dal­játéká­ban, a Párisi Jánosban, és az év végéig összesen huszonhárom új darabban, huszonhárom új alakítással lépett közön­ség elé. Nem nagy szerepek ezek, de valamennyi egy-egy kerék a gépezetben, hogy folyamatosan, zavartalanul működ­hessen. Daljáték és próza, vígjáték és dráma, sőt a Kollin és Róma című mulat­ságos balettben mint táncos — egy kassai táncjelenete után - másodszor mutat­hatta meg, hogy ezen a területen is használható. A Félbeszakadt hangverseny című vígjá­tékkal elérkezik 25. jubiláns várszínházi szerepeinek alakításához, de hol van ez még a reá váró többitől. Abban az időben ugyanis a színházak nem voltak olyan szerencsés helyzetben - mint napjainkban -, hogy néhány új bemuta­tóval és az előző évek néhány siker­darabjával megoldhatták műsorgondjai­kat. Még nagyon alacsony volt a szín­házi közönség létszáma, a kövezetlen és meredek lejtésű utak pedig, melyek a színházhoz vezettek, esőben, sárban, téli fagyban, síkos időben még a budaiak számára is nehezen voltak megközelíthe­tők, nem beszélve a pesti polgárságról, akiknek még a Duna is keresztezte útju­kat, és viharos, zajlási időszakban élet­­veszélyes volt a ladikkal való átkelés. Jól szemlélteti a helyzetet az 1836-os év, amikor kettőszázharminckét új dara­bot mutat be a Várszínház, melyből hat­vanhat új darabban jut szerep Egressy Bé­nire. Ebben a gazdag repertoárban bősé­gesen adódik lehetőség bizonyításra, és ő bizonyít is. Az Arany király című darab­ban két személyt, a Három század és a Pumpád Vagabundusban három-három személyt alakít, és ebben az esztendőben már beindul vele egy olyan patinás darab is, melynek egyik személyét élete végéig az ő nevével tüntetik fel a színlapok. Az pedig Weber: Bűvös vadász című dal­játéka, amelyben Ottokár csehországi herceget alakítja. Ám ebben az évben mutatkozik be élete legnagyobb szerepé­ben is, amikor Rossini, Sevillai borbélyá­ban háromszor alakítja Figarót, és mind­három alkalommal kiemelten jelenik meg neve a színlapokon. Ugyancsak ebben az évben újabb megtiszteltetés éri. Egressy Béni, a huszonkét éves fiatalember, a Déryné részére rendezett jutalomjáték műsorának első részében Hérold: Marie című daljátékából az ünnepelt Dérynével pár dalt énekel, majd a második részben Hérold: Zampa című daljátéka 3. felvo­násának fináléját énekelheti ugyancsak Dérynével. A naptár lapjai azonban peregnek to­vább, átlépünk az 1837-es évbe, és már­cius 19-én a József főherceg névnapjá­ra rendezett Esti mulatság című ünnepi műsorban a Sevillai borbélyból Figaró ma­gándalát énekli, majd Mehul­ József és testvérei című darabjából Udvarhelyivel és Szathmáry Karolinával a hármasdalt adják elő. Ebben az évben még újabb tizenhét darab bővíti szereprepertoárját, a Celina című drámával századik szerepét ünnepli, majd Gaál József: A király Ludason című vígjátékában, százhatodik szerepé­vel pontot tesz várszínházi működésére, mert közben elkészül az új színház a pesti oldalon, és elkezdődnek a próbák a közelgő augusztus 22-i kapunyitás­hoz. KELÉNYI ISTVÁN Színháztörténet a cethat hátán Az elsüllyedt világok mindig érdeklik a történelem búvárlait: felszínre lehet-e hozni maradványukat, s ezekből rekonst­­ruálható-e a hajdani (az elmerült Cet hátán) teremtett-virágzott - jelen esetben színházi - élet. A régi magyar dráma föl­támasztására is született már több kísér­let, címhasználatunk is az egyiket, Hubay Színház a cethal hátán asszociációját érzé­klli tovább, vagyis azt a törekvést, hogy a régi magyar drámatermésből egy-egy műnek feltámasztása lehetséges, de mel­lette még inkább szükséges a régen ját­szott színjátékok előadásmódjának, ho­gyanjának életre keltése! Ennek a buzgó szándéknak sikeres (és főként alapvető) eredménye Kerényi Ferenc színháztörté­­nész-kandidátus munkája, A régi magyar színpadon (1790-1849). A színháztörténész mikrobiológiai bú­várkodással színjáték tipológiai alapról indul, mely jelzi a dráma és színjáték (az irodalom és a játszott színház) kettőssé­géből a megkülönböztetés szándékát, a disztinkcióteremtés hangsúlyozását. Vagyis szemben a drámatörténeti gyakor­lattal (kritikusok, esztéták, történészek gyakran­, irodalmár-szemlélettel írnak a színházról), Kerényi az élő színházba ügyel, még akkor is, ha ez az „élő” a régmúlt­ban élt a magyar színpadon. Nem a meg­jelent (csekély számú) irodalmi műveket vizsgálja, hanem a megmaradt „játszott” művek alapján következtet, rekonstruálja a régi magyar színpadot. Székely György munkája nyomán (A színjátéktípusok ku­tatásának módszeréről, Bp., 1961) - mely a játszás helyének, alkalmának és befoga­dó rétegének, a közönségnek vizsgálatá­val - komplexitásra törekszik. S a szín­játéktípusok hatásmechanizmusára is fi­gyel, sőt a visszahatás tényezőire is. Mert nemcsak az érdekes, mit, hanem hogyan és kinek, mikor játszottak hajdanán­? Az irodalmár megközelítés mindig leszű­kít, az írói művet misztifikálja, holott a színház esetében a többi összetevő is ízlésmutató, esztétikum-magyarázat. Ugyanis a mindenkori közönség érdek­lődése határozta meg mindig is a színház létét, s akár a közönség „szórakozás”­­igényének kiszolgálása (lásd Shakes- 47

Next