Színház, 1992 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1992-04-01 / 4. szám

gával még arra is választ ad, amire Shelagh De­laney nem: miért veszi feleségül ez a bájgúnár az anyát, miért nem fiatalabb nők ruhája alatt turkál. Tóth József hasonlóképp elsőrendű lenne a hím- és nőnem közt tévelygő művészdiák figurá­jában, ám míg Derzsi dinamikus gesztusai és rit­­mizált hangoskodása megfelelnek a nagy terem követelményeinek, az ő leheletnyi mimikája, testtartásának finomságai és szinte külön életet élő bal kezének mozdulatai inkább televíziós közelképen érvényesülnének. A játékstílusok összefogottsága azért sem a legnagyobb erénye az előadásnak, mert a főiskolás Békési Kálid Ar­túr hangja és alakítása meg-megcsuklik, és uni­formisa alatt nem egy rámenős, aztán olajra lépő sorkatona, hanem egy érzelmes amatőrszínházi versmondó szívét dobogtatja. Csak föltételez­hetjük, hogy Hegyi Árpád Jutocsa instrukcióival sem állt ellentétben ez a puhább, olvadékonyabb játékmód, s persze az írónő is buzgón keverte össze festékes csöbröcskéjében az angyali és az ördögi tónusokat. Az anya-lánya konfliktus megjelenítése Tímár Évára és Vasvári Emesére hárul. Tímár itt-ott csak rutinból futtatja a szerepet, egyszerűen azért, mert az ő művészi gazdagságának pél­dául nem lenne szüksége az alkoholizmus motí­vumára. Ettől függetlenül is tudná — és legjobb jeleneteiben tudja — nem szeretni fölösleges, öregítő, az ócska múltra emlékeztető lánygyere­k előadás kellős közepén föláll egy néző és szerényen kifogásolja, hogy Tony Whitcomb a színlap szerint a Hajmeresztő fodrászszalon tulajdonosa, jóllehet a tör­ténetből világosan kiderül, hogy csak bérli azt. Igazat adnak neki. Egy másik (szintén néző) betegesen ragaszkodik hozzá, hogy föltárcsázza Shubert szenátorok otthonát, ellen­őrizendő Mrs. Shubertnek az édesanyjára vo­natkozó állításait. Megengedik neki. A hívásra Morton, a sofőr jelentkezik, ám a középkorú úr, akinek föltett szándéka, hogy porrá zúzza az el­lenszenves szenátorné alibijét, Mrs. Shubert anyukája helyett a sofőr édesanyukáját kéri („Az édesanyjával szeretnék beszélni!”), s egy profi­ A KRITIKAI TÜKÖR A két. A teljességet akkor éri el, amikor rebbenő pil­lantásokkal, a kapkodó, túlcsiholt öröm megnyil­vánulásaival vallja be önmagának, hogy nem so­káig fog kelleni, már most is csak alig, dafke kell ennek a Derzsi-féle férjnek. A főiskolás Vasvári Emese érezhetően épp annyira élvezi a mutáló hangokat is megbocsátó közönség rokonszenvét, ahogy azt tulajdonképp a kis hősnő, a fölcsinált Jo is megérdemli. Az ide­ges komolyság és a szeszélyes infantilizmus végletei közti csapongás biztató tehetségről árulkodik, és a darabhoz képest szinte többlet, hogy Vasvári a felnőtté válás képtelenségét is megérzékíti. Anyagi és erkölcsi, érzelmi és kom­munikációs árvaságtól sújtottan milliónyi fiatal és felnőtt torpanhat meg az igazi emberlét partja előtt. Molnár Ferenctől a Játék a kastélyban: az volt a „nyári Merlin”. Azt angolul játszották. S marad­tak anglománok, amikor a budapesti Városháza színházába, nem is olyan váratlan fordulattal, behozták ezt a külvárosi drámát. A „téli Merlin” derverte darabot prolongál. Shelagh Delaney: Egy csepp méz (Merlin Színház; a váci Madách Imre Művelődési Központtal közös pro­dukció) Fordította: Kovács Kristóf. Díszlet: Árvai György. Jel­mez: Bozóky Mara. Rendezte: Hegyi Árpád Jutocsa. Szereplők: Vasvári Emese f. h., Tímár Éva, Derzsi Já­nos, Békési Kálid Artúr f. h., Tóth József. hát megszégyenítő amatőr önelégültségével ve­szi tudomásul, hogy a drága mama már vagy hat esztendeje halott. Ő azt hiszi, hogy Mrs. Shubert mamájáról van szó, tehát Mrs. Shubertnek „annyi”. Mi tudjuk, hogy a sofőré, és vadul röhögünk. (Hiába, kegyetlen állatfajta a miénk!) A szegény önkéntes rendőr meg a helyére ká­szálódik, és közben nem ért semmit, így folyik, folydogál a Hajmeresztő című bűn­ügyi társasjáték a Radnóti Miklós Színházban. Ha jól jön ki a lépés, hatalmasakat lehet rajta mu­latni. Tegyem hozzá, nem csupán egymás hü­lyeségén. A megírt dialógusokban is van poén. (Keresztkérdés: És mi történt azután, hogy le­húzta a vécét? Válasz: A vécétartály szépen, lassan megtelt...) A dolog ugyanis úgy működik, hogy eljátszanak nekünk egy történetet egészen addig a pontig, amikor is a több mint bájos fod­rászlány, Barbara Demarco fölfedezi a világhírű zongoraművésznő vérben ázó tetemét. Ekkor előpattan Victor Rossetti nyomozó, és ellent­mondást nem törően fölszólít minket, hogy segít­sünk az eseményeket rekonstruálni. Tényleg nem lehet neki ellenállni. Hosszasan rekonstruá­lunk. Mindezt — ellentétben a Krimiben tudós cí­mű össznépivel — a legkisebb pénzjutalom re­ménye nélkül. Önkéntes alapon. Közben szünet, aztán újra rekonstruálunk, és azután jöhet a be­fejezés, amelyet — krimiről lévén szó, — nemi­gen illik részletezni. Úgy tíz esztendeje valahol Amerikában Paul Portner elment vadászni, lőtt magának egy törté­netet, megírta. Bruce Jordan a saját ötlete alap­ján színre vitte, a közönség meg megette. Mért ne ette volna? A színlap kétórás felhőtlent sejtet, majd beváltja. Azt adja, amit ígér, illetve még an­nál is többet. Megkövesedett színházi konvenció foszlik semmivé azáltal, hogy a néző kedve sze­rint beleszólhat az orra előtt zajló történetbe. Mi több: egyenesen kérik rá, hogy szóljon bele. Az ötlet első hallásra is életképes. Hazai importőrjé­nek, a színházigazgató Bálint Andrásnak, aki a rendezés feladatát is magára vállalta, már nem is maradt olyan sok teendője. Először is találnia kellett egy humoránál lévő showmant, aki képes úgy levezényelni az egészet, hogy közben ki­csiklandozza a nézőkből a játék befejezéséhez szükséges információkat. Nos, a Radnótiban ki­tartóan vendégeskedő Kern András Victor Ros­setti rendőrnyomozó szerepében tökéletesen al­kalmas erre a feladatkörre. Akkor is, amikor csa­tornatisztító álruhában borotváltatja magát, és akkor is, amikor már civilbe öltözve Mi van ?! fel­kiáltással csap le egy bátortalanul motyogó né­zőre, pillanatra sem esve ki a laza modorú, ám éles eszű főszimat figurájából. Jó partnere eb­ben a Mike Thomas nevezetű alnyomozót játszó Széles László, aki nem egyszerűen az általános­hülye rendőrt mutatja, hanem hozzáad egy kis egyéniséget, amitől Mike Thomas még kellőképp bárgyú marad, de ott pulzál benne az ifjú rendőr­nemzedékek fejlődőképessége. Nem tört bele Bálint bicskája, stílusosabban szólva fodrászállója, további feladataiba sem. Színészei egytől egyig hétpróbás karakterfor­málók, ezt a — minimum — hét próbát a rögtönzések közben állják ki, a közönség részé­ről őket ért inzultusok (értsd: gyanúsítgatások) következtében. Takács Katalin démonian osto­ba Mrs. Schubertja olyan ártatlanul tudja a sze­meit méregetni, hogy egy szavát sem hisszük el, Kerekes Éva Barbarájának az összes férfinéző a nyuszikámja, ráadásul olyan fölkorbácsoló eroti­kával nyuszikázza őket, hogy az ember képes a lehető legrosszabbat is feltételezni róla. Vonz-A KÁLLAI KATALIN TESSÉK SZAVAZNI! PAUL PORTNER: HAJMERESZTŐ

Next