Színház, 1992 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
gával még arra is választ ad, amire Shelagh Delaney nem: miért veszi feleségül ez a bájgúnár az anyát, miért nem fiatalabb nők ruhája alatt turkál. Tóth József hasonlóképp elsőrendű lenne a hím- és nőnem közt tévelygő művészdiák figurájában, ám míg Derzsi dinamikus gesztusai és ritmizált hangoskodása megfelelnek a nagy terem követelményeinek, az ő leheletnyi mimikája, testtartásának finomságai és szinte külön életet élő bal kezének mozdulatai inkább televíziós közelképen érvényesülnének. A játékstílusok összefogottsága azért sem a legnagyobb erénye az előadásnak, mert a főiskolás Békési Kálid Artúr hangja és alakítása meg-megcsuklik, és uniformisa alatt nem egy rámenős, aztán olajra lépő sorkatona, hanem egy érzelmes amatőrszínházi versmondó szívét dobogtatja. Csak föltételezhetjük, hogy Hegyi Árpád Jutocsa instrukcióival sem állt ellentétben ez a puhább, olvadékonyabb játékmód, s persze az írónő is buzgón keverte össze festékes csöbröcskéjében az angyali és az ördögi tónusokat. Az anya-lánya konfliktus megjelenítése Tímár Évára és Vasvári Emesére hárul. Tímár itt-ott csak rutinból futtatja a szerepet, egyszerűen azért, mert az ő művészi gazdagságának például nem lenne szüksége az alkoholizmus motívumára. Ettől függetlenül is tudná — és legjobb jeleneteiben tudja — nem szeretni fölösleges, öregítő, az ócska múltra emlékeztető lánygyerek előadás kellős közepén föláll egy néző és szerényen kifogásolja, hogy Tony Whitcomb a színlap szerint a Hajmeresztő fodrászszalon tulajdonosa, jóllehet a történetből világosan kiderül, hogy csak bérli azt. Igazat adnak neki. Egy másik (szintén néző) betegesen ragaszkodik hozzá, hogy föltárcsázza Shubert szenátorok otthonát, ellenőrizendő Mrs. Shubertnek az édesanyjára vonatkozó állításait. Megengedik neki. A hívásra Morton, a sofőr jelentkezik, ám a középkorú úr, akinek föltett szándéka, hogy porrá zúzza az ellenszenves szenátorné alibijét, Mrs. Shubert anyukája helyett a sofőr édesanyukáját kéri („Az édesanyjával szeretnék beszélni!”), s egy profi A KRITIKAI TÜKÖR A két. A teljességet akkor éri el, amikor rebbenő pillantásokkal, a kapkodó, túlcsiholt öröm megnyilvánulásaival vallja be önmagának, hogy nem sokáig fog kelleni, már most is csak alig, dafke kell ennek a Derzsi-féle férjnek. A főiskolás Vasvári Emese érezhetően épp annyira élvezi a mutáló hangokat is megbocsátó közönség rokonszenvét, ahogy azt tulajdonképp a kis hősnő, a fölcsinált Jo is megérdemli. Az ideges komolyság és a szeszélyes infantilizmus végletei közti csapongás biztató tehetségről árulkodik, és a darabhoz képest szinte többlet, hogy Vasvári a felnőtté válás képtelenségét is megérzékíti. Anyagi és erkölcsi, érzelmi és kommunikációs árvaságtól sújtottan milliónyi fiatal és felnőtt torpanhat meg az igazi emberlét partja előtt. Molnár Ferenctől a Játék a kastélyban: az volt a „nyári Merlin”. Azt angolul játszották. S maradtak anglománok, amikor a budapesti Városháza színházába, nem is olyan váratlan fordulattal, behozták ezt a külvárosi drámát. A „téli Merlin” derverte darabot prolongál. Shelagh Delaney: Egy csepp méz (Merlin Színház; a váci Madách Imre Művelődési Központtal közös produkció) Fordította: Kovács Kristóf. Díszlet: Árvai György. Jelmez: Bozóky Mara. Rendezte: Hegyi Árpád Jutocsa. Szereplők: Vasvári Emese f. h., Tímár Éva, Derzsi János, Békési Kálid Artúr f. h., Tóth József. hát megszégyenítő amatőr önelégültségével veszi tudomásul, hogy a drága mama már vagy hat esztendeje halott. Ő azt hiszi, hogy Mrs. Shubert mamájáról van szó, tehát Mrs. Shubertnek „annyi”. Mi tudjuk, hogy a sofőré, és vadul röhögünk. (Hiába, kegyetlen állatfajta a miénk!) A szegény önkéntes rendőr meg a helyére kászálódik, és közben nem ért semmit, így folyik, folydogál a Hajmeresztő című bűnügyi társasjáték a Radnóti Miklós Színházban. Ha jól jön ki a lépés, hatalmasakat lehet rajta mulatni. Tegyem hozzá, nem csupán egymás hülyeségén. A megírt dialógusokban is van poén. (Keresztkérdés: És mi történt azután, hogy lehúzta a vécét? Válasz: A vécétartály szépen, lassan megtelt...) A dolog ugyanis úgy működik, hogy eljátszanak nekünk egy történetet egészen addig a pontig, amikor is a több mint bájos fodrászlány, Barbara Demarco fölfedezi a világhírű zongoraművésznő vérben ázó tetemét. Ekkor előpattan Victor Rossetti nyomozó, és ellentmondást nem törően fölszólít minket, hogy segítsünk az eseményeket rekonstruálni. Tényleg nem lehet neki ellenállni. Hosszasan rekonstruálunk. Mindezt — ellentétben a Krimiben tudós című össznépivel — a legkisebb pénzjutalom reménye nélkül. Önkéntes alapon. Közben szünet, aztán újra rekonstruálunk, és azután jöhet a befejezés, amelyet — krimiről lévén szó, — nemigen illik részletezni. Úgy tíz esztendeje valahol Amerikában Paul Portner elment vadászni, lőtt magának egy történetet, megírta. Bruce Jordan a saját ötlete alapján színre vitte, a közönség meg megette. Mért ne ette volna? A színlap kétórás felhőtlent sejtet, majd beváltja. Azt adja, amit ígér, illetve még annál is többet. Megkövesedett színházi konvenció foszlik semmivé azáltal, hogy a néző kedve szerint beleszólhat az orra előtt zajló történetbe. Mi több: egyenesen kérik rá, hogy szóljon bele. Az ötlet első hallásra is életképes. Hazai importőrjének, a színházigazgató Bálint Andrásnak, aki a rendezés feladatát is magára vállalta, már nem is maradt olyan sok teendője. Először is találnia kellett egy humoránál lévő showmant, aki képes úgy levezényelni az egészet, hogy közben kicsiklandozza a nézőkből a játék befejezéséhez szükséges információkat. Nos, a Radnótiban kitartóan vendégeskedő Kern András Victor Rossetti rendőrnyomozó szerepében tökéletesen alkalmas erre a feladatkörre. Akkor is, amikor csatornatisztító álruhában borotváltatja magát, és akkor is, amikor már civilbe öltözve Mi van ?! felkiáltással csap le egy bátortalanul motyogó nézőre, pillanatra sem esve ki a laza modorú, ám éles eszű főszimat figurájából. Jó partnere ebben a Mike Thomas nevezetű alnyomozót játszó Széles László, aki nem egyszerűen az általánoshülye rendőrt mutatja, hanem hozzáad egy kis egyéniséget, amitől Mike Thomas még kellőképp bárgyú marad, de ott pulzál benne az ifjú rendőrnemzedékek fejlődőképessége. Nem tört bele Bálint bicskája, stílusosabban szólva fodrászállója, további feladataiba sem. Színészei egytől egyig hétpróbás karakterformálók, ezt a — minimum — hét próbát a rögtönzések közben állják ki, a közönség részéről őket ért inzultusok (értsd: gyanúsítgatások) következtében. Takács Katalin démonian ostoba Mrs. Schubertja olyan ártatlanul tudja a szemeit méregetni, hogy egy szavát sem hisszük el, Kerekes Éva Barbarájának az összes férfinéző a nyuszikámja, ráadásul olyan fölkorbácsoló erotikával nyuszikázza őket, hogy az ember képes a lehető legrosszabbat is feltételezni róla. Vonz-A KÁLLAI KATALIN TESSÉK SZAVAZNI! PAUL PORTNER: HAJMERESZTŐ