Színház, 1994 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1994-02-01 / 2. szám
fölötti irónia hangnemében kísérli meg hangszerelni, de ezúttal — rendező és színész segedelmével — elcsúszik a karikatúra felé. Ezután gyorsan ismét halálra ítélik Bodort, csak azért, hogy a mély értelműnek szánt kalitkajelenet bent maradhasson a darabban, s hogy Rhédey Claudia grófnő is kiszabadíthassa kedvesét — a cselekmény egysége, a dramaturgiai következetesség áldozatul esik a jelenetbe suvasztandó üzenetnek. Sík Ferenc elmulasztja kihasználni a kevés valódi játéklehetőséget nyújtó jelenetek egyikét: a grófnő előadja, hogy az előttük álló fogoly nem Bodor Péter, aki elesett, hanem az ikertestvére, Lajos, aki tehát ártatlan. A magisztrátus urai azonban üres arccal szavalnak, egyszerűen nem derül ki, hogy jó barátok, és egy húron pendülnek a nővel, mit sem sejtő jó szándékúak, akiket fokozatosan nyer meg az asszony a maga ügyének, vagy ellenségek, akiket ki kell játszani. A rendező hagyja, hogy Varga Mária—most és a továbbiakban — szép orgánumára támaszkod ■ KRITIKAI TÜKÖR ■ ra, lelkes átszellemültséggel, ám mögöttes tartalmak nélkül zengesse a rá osztott sorokat a női főszerepben. S Koncz Gábor is végképp elvéti az irányt: ettől kezdve rutinos mackós kivagyiságát nyújtja, westernfilmbe illő hetyke világmegvetést játszik a székely szabadsághős morális tartása helyett. Kevéssé artikulált, fókuszukat nem lelő, túlburjánzó jelenetek vánszorognak csigalassúsággal, népzenére — lehetetlen minden egyes mozzanatot elemezni. A magisztrátus és Bodor ismétlődő konfliktusai egyrészt mondvacsináltak, másrészt nem eredményeznek dramaturgiai előrelépést. Nevetségesen kisstílű ok a vitára, hogy az ezermester Vénusz-szobor helyett miért nem Árpád-szobrot tesz zenélő kútja tetejére, és hiba, mivel így aránytévesztetté válik a rákövetkező nagyszabású felzúdulás a hazafiúi áldozatvállalás fontosságáról és természetéről. A magisztrátus csakis együttesen, testületként jelenik meg, a dráma és az előadás alapján a tagok mint színpadi figurák szinte azonosíthatatlanok, akármelyikük szólal meg, érdemben ugyanazt mondja, nézeteikben, magatartásukban mindvégig nem történik elmozdulás, tehát unalmasak. Nyársat nyelten állva mennydörögnek, vagy lehajtott fejjel ülve búslakodnak rendületlenül — amikor nem nótáznak. Az ál-Petőfi magyartanár felbukkanása — és kizáratása — s az egész jelenet indokolatlan, a Bodor-vonalat nem mozdítja elő, a magisztrátus tagjairól pedig az összes többi részben kiderül, hogy gyávák. A szerző, ismét csak a dramaturgiától függetlenül, szükségesnek tartotta, hogy ily módon fejezze ki nemzeti nagyjaink megtagadása fölötti bánatát. Sík Ferencnek pedig alkalmat adott arra, hogy az egyetlenegyszer színre hozott, szintén teljességgel azonosíthatatlan és funkciótlan magisztrátusfeleségek kórusával előadassa a Befordultam a konyhára kezdetű Petőfi-műdalt, s a honleányok táncra perdülhessenek. Fülöp Zsigmond ál-Petőfiként is, mint a többi jelenetében, kántáló hangon, üres pátoszszál szóval. Bodor és Claudia a való élet megoldhatatlan konfliktusai elől a magánélet kellemességeibe menekül — a szerző ezt egy képtelen, erőszakolt Daphnisz és Chloé-szcénával igyekszik, nyilván ismét jelképesen, felmutatni. A rendező meg sem kísérelte meggátolni, hogy Koncz Gábor önmaga és a játszott figura karikatúrájává váljék az aranysaruban és görög tunikában, Varga Mária nemkülönben csillogó plisszé esztrádénekesnői fellépőruhájában (Papp Judit olcsó anyagokból elütő stílusú, csúnya jelmezeket tervezett.) A szerző a gondos előkészítés munkáját a direktebb hatással igyekezett pótolni, amikor Bodor és Claudia szeretkezése közben küld be új szereplőt a színpadra. Makk József tüzérezredes, akinek az a feladata, hogy rávegye Bodort a hamis bankópréselésre, Sík Ferenc rendezésében egyenesen beesik melléjük az ágyba. A titkos gépezet fontoskodó rituáléja — a szobor fejének elfordítása, küszöbön toppantás — után az égből hulló bankókkal és a pénzesőben megjelenő katonákkal a szerző megint csak a homályos-érzelmes jelképiség eszközéhez nyúl, hogy elmossa a dramaturgiai láncszemek hiányát: ki jelentette fel őket, mikor, s miért? (Azt, hogy miért tűnik el a szobor hirtelen a zsinórpadlás terébe, ne firtassuk.) Hasonlóképp homályos értelmű maga a címadó motívum is. Először az első börtönjelenetben említik, hogy Bodor Péter ugató madara, melyet a börtönben faragott juharfából, eltűnt. Később alibi a madár Bodor egyik harcos hazafiúi kirohanásához: a magiszterek élcelődésére eldübörgi, hogy börtönbe zártakor kinn ugattak a kutyák és vonultak a vadludak, ezért készített egy ugató madarat, mely, ha jól értem, a nagy gazság és igazságtalanság láttán csahol. Valódi, jelentést sűrítő jelképpé nem válhat a madár, mert a színműben nincs drámai funkciója. Az utolsó részben a bankóhamisítással kapcsolatos bizonyítást — koncepciós vagy valódi — eljárás megírása helyett Sütő András előhozatja a ma Varga Mária (Rhédey Claudia) és Koncz Gábor (Bodor Péter) (Németh Juli felvételei)