Színház, 1994 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1994-02-01 / 2. szám

fölötti irónia hangnemében kísérli meg hangsze­relni, de ezúttal — rendező és színész segedel­mével — elcsúszik a karikatúra felé. Ez­után gyorsan ismét halálra ítélik Bodort, csak azért, hogy a mély értelműnek szánt kalitkajelenet bent maradhasson a darabban, s hogy Rhédey Clau­dia grófnő is kiszabadíthassa kedvesét — a cse­lekmény egysége, a dramaturgiai következetes­ség áldozatul esik a jelenetbe suvasztandó üze­netnek. Sík Ferenc elmulasztja kihasználni a ke­vés valódi játéklehetőséget nyújtó jelenetek egyikét: a grófnő előadja, hogy az előttük álló fo­goly nem Bodor Péter, aki elesett, hanem az iker­testvére, Lajos, aki tehát ártatlan. A magisztrátus urai azonban üres arccal szavalnak, egyszerűen nem derül ki, hogy jó barátok, és egy húron pen­­dülnek a nővel, mit sem sejtő jó szándékúak, aki­ket fokozatosan nyer meg az asszony a maga ügyének, vagy ellenségek, akiket ki kell játszani. A rendező hagyja, hogy Varga Mária—most és a továbbiakban — szép orgánumára támaszkod­ ■ KRITIKAI TÜKÖR ■ ra, lelkes átszellemültséggel, ám mögöttes tar­talmak nélkül zengesse a rá osztott sorokat a női főszerepben. S Koncz Gábor is végképp elvéti az irányt: ettől kezdve rutinos mackós kivagyiságát nyújtja, westernfilmbe illő hetyke világmegvetést játszik a székely szabadsághős morális tartása helyett. Kevéssé artikulált, fókuszukat nem lelő, túl­burjánzó jelenetek vánszorognak csigalassú­sággal, népzenére — lehetetlen minden egyes mozzanatot elemezni. A magisztrátus és Bodor ismétlődő konfliktusai egyrészt mondvacsinál­tak, másrészt nem eredményeznek dramaturgiai előrelépést. Nevetségesen kisstílű ok a vitára, hogy az ezermester Vénusz-szobor helyett miért nem Árpád-szobrot tesz zenélő kútja tetejére, és hiba, mivel így aránytévesztetté válik a rákövet­kező nagyszabású felzúdulás a hazafiúi áldozat­­vállalás fontosságáról és természetéről. A ma­gisztrátus csakis együttesen, testületként jelenik meg, a dráma és az előadás alapján a tagok mint színpadi figurák szinte azonosíthatatlanok, akár­melyikük szólal meg, érdemben ugyanazt mond­ja, nézeteikben, magatartásukban mindvégig nem történik elmozdulás, tehát unalmasak. Nyársat nyelten állva mennydörögnek, vagy le­hajtott fejjel ülve búslakodnak rendületlenül — amikor nem nótáznak. Az ál-Petőfi magyartanár felbukkanása — és kizáratása — s az egész jelenet indokolatlan, a Bodor-vonalat nem mozdítja elő, a magisztrátus tagjairól pedig az összes többi részben kiderül, hogy gyávák. A szerző, ismét csak a dramaturgi­ától függetlenül, szükségesnek tartotta, hogy ily módon fejezze ki nemzeti nagyjaink megtagadá­sa fölötti bánatát. Sík Ferencnek pedig alkalmat adott arra, hogy az egyetlenegyszer színre ho­zott, szintén teljességgel azonosíthatatlan és funkciótlan magisztrátusfeleségek kórusával előadassa a Befordultam a konyhára kezdetű Petőfi-műdalt, s a honleányok táncra perdülhes­senek. Fülöp Zsigmond ál-Petőfiként is, mint a többi jelenetében, kántáló hangon, üres pátosz­­szál szóval. Bodor és Claudia a való élet megoldhatatlan konfliktusai elől a magánélet kellemességeibe menekül — a szerző ezt egy képtelen, erőszakolt Daphnisz és Chloé-szcénával igyekszik, nyilván ismét jelképesen, felmutatni. A rendező meg sem kísérelte meggátolni, hogy Koncz Gábor ön­maga és a játszott figura karikatúrájává váljék az aranysaruban és görög tunikában, Varga Mária nemkülönben csillogó plisszé esztrádénekesnői fellépőruhájában (Papp Judit olcsó anyagokból elütő stílusú, csúnya jelmezeket tervezett.) A szerző a gondos előkészítés munkáját a direk­­tebb hatással igyekezett pótolni, amikor Bodor és Claudia szeretkezése közben küld be új sze­replőt a színpadra. Makk József tüzérezredes, akinek az a feladata, hogy rávegye Bodort a ha­mis bankópréselésre, Sík Ferenc rendezésében egyenesen beesik melléjük az ágyba. A titkos gépezet fontoskodó rituáléja — a szobor fejének elfordítása, küszöbön toppantás — után az égből hulló bankókkal és a pénzesőben megjelenő ka­tonákkal a szerző megint csak a homályos-érzel­mes jelképiség eszközéhez nyúl, hogy elmossa a dramaturgiai láncszemek hiányát: ki jelentette fel őket, mikor, s miért? (Azt, hogy miért tűnik el a szobor hirtelen a zsinórpadlás terébe, ne firtas­suk.) Hasonlóképp homályos értelmű maga a cím­adó motívum is. Először az első börtönjelenet­ben említik, hogy Bodor Péter ugató madara, melyet a börtönben faragott juharfából, eltűnt. Később alibi a madár Bodor egyik harcos haza­fiúi kirohanásához: a magiszterek élcelődésére eldübörgi, hogy börtönbe zártakor kinn ugattak a kutyák és vonultak a vadludak, ezért készített egy ugató madarat, mely, ha jól értem, a nagy gazság és igazságtalanság láttán csahol. Valódi, jelentést sűrítő jelképpé nem válhat a madár, mert a színműben nincs drámai funkciója. Az utolsó részben a bankóhamisítással kapcsolatos bizonyítást — koncepciós vagy valódi — eljárás megírása helyett Sütő András előhozatja a ma­ Varga Mária (Rhédey Claudia) és Koncz Gábor (Bodor Péter) (Németh Juli felvételei)

Next