Színház, 1998 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1. szám
A Nemzeti Színház - fogalom, a nemzeti identitás egyik jelképe, nem mellékesen épület is. A budapesti Nemzeti Színháznak azonban soha nem volt állandó, saját otthona, hiszen 1837-ben épített hajlékát éppúgy ideiglenesnek szánták, mint az 1908-ban birtokba vett Népszínházat (az átmenetiség az első periódusban hetven, a másodikban csaknem hatvan évig tartott) vagy az 1966 óta a társulatnak otthont adó volt Magyar Színházat. Időről időre megfogalmazódott ugyan az igény, hogy az ország első színházának rangjához méltó háza legyen, de a vágyból soha nem lett valóság. Most azonban úgy tűnik, fordul a kocka, és reális esélye van annak, hogy felépül az új Nemzeti Színház. - Miniszter úr, mi indokolta, hogy éppen most, az ország nem könnyű gazdasági helyzetében szánta el magát a kormányzat e régóta húzódó terv megvalósítására? - A Nemzeti Színház méltó elhelyezésének ügye a magyar közvéleményt bizonyos időközönként, szinte szabályos rendszerességgel foglalkoztatja, aztán a felkeltett vagy felkorbácsolt érdeklődés különböző módon és gyorsasággal minden esetben elhal. Legutóbb a rendszerváltás előestéjén merült fel a Nemzeti Színház felépítésének gondolata, de aztán az események forgatagában a terv elfelejtődött. Néha nehezen kiszámítható, mi tesz egy témát újra aktuálissá, de ha a véletlen úgy hozza, hogy a Nemzeti Színház sorsa ismét a közfigyelem középpontjába kerül, akkor nekem mint kultúrpolitikusnak az a feladatom, mondhatni, kötelességem, hogy lehetőséget biztosítsak egy régóta megvalósulatlan, de jogos közösségi igény valóra váltásához. - S ezúttal valóban a véletlen vezetett a Nemzeti felépítésének újragondolásához? - Igen, ha véletlennek tekinthető, hogy született egy elképzelés, miszerint Budapest egyik legérdekesebb, de lassan leromló épületébe, a New York-palota belső udvarába színházat kellene telepíteni, s nem is akármilyet, hanem - talán az EMKE szomszédságától is ihletetten - éppen a Nemzetit. Aztán szakmai, építészeti érvek e terv ellen szóltak, de akkor már a téma fel volt dobva, és csak arra kellett vigyázni, hogy az érdeklődés ezúttal ne lanyhuljon. - Mit tettek ennek érdekében? - Mindenekelőtt tanulmányokat rendeltünk, hogy választ kapjunk arra, hol lenne legcélszerűbb elhelyezni az új Nemzeti Színházat. Lényegében négy helyszín körvonalazódott: az Erzsébet téren kívül a Közraktár utca, a Vörösmarty tér, a Vár, illetve a Budai Vigadó. Végül is ezek közül a legkézenfekvőbbnek több okból is az Erzsébet tér mutatkozott. Egyrészt nyílt, beépítetlen területen könnyebb a célnak leginkább megfelelő koncepciót megvalósítani. Másrészt városépítészeti szempontból ezzel a területtel amúgy is kezdeni kellett valamit, hiszen különböző bontások miatt a tér lezáratlanná, bizonytalan kontúrává vált. A legfontosabb azonban, hogy maga a telek eleve a Nemzeti Színház céljaira volt fenntartva, tehát elképzelhetetlen lett volna, hogy ezt a területet bármi más célra hasznosítsák, hiszen ez egyet jelentett volna egy nemzeti álom megsemmisítésével, annak deklarálásával, hogy végleg nem lesz Nemzeti Színház. Végül is e körülmények egybeesése okozta, hogy fel lehetett gyorsítani a folyamatokat, és politikai akarattá lehetett formálni a terveket. Segített ebben az is, hogy 1996-ban, a millecentenáriumi megemlékezések során kulturális intézményeink renoválására helyeződött a hangsúly, de új intézmények nem épültek. Ugyanakkor közelednek a kétezredik évi ünnepségek, és ez alkalom lehet arra, hogy a múlt századi millenniumi eseményekkel analóg módon ezúttal néhány jelentős kulturális intézmény jöjjön létre. Ilyennek ígérkezik a Nemzeti Színház is, amely persze nem egyedüli a sorban. Már 1996-ban megnyílt, és folyamatosan bővül a Várban a kortárs művészeti múzeum. Néhány év alatt rendbe hozva kiemelt nemzeti intézménnyé formáljuk a Károlyi-palotát, amely mint a Magyar Irodalom Háza múzeumi, könyvtári, történeti funk Is—NEKÜNK NINCS LAURENCE OLIVIER-NK BESZELGETES MAGYAR BÁLINTTAL (X YJxa\Oxfcy fevfJucU \ \ ^ y ' kW