Színház, 2004 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2004-06-01 / 6. szám

Színház ITERJÚ tékszemlélete a kezdetektől változatlan: a nyolcvanas években is ugyanazt képviselte, amit a kilencvenesekben vagy ma. Én sem egyik, sem másik kurzushoz soha nem dörgölőztem. — E kritika avagy ideológia mögött kemény érdekeket sejtek, magyarán: valaki a helyedre pályázik, tehát útban vagy. — Igen, akkoriban valóban volt, aki szeretett volna igazgató lenni, mert azt feltételezték, hogy a színházban nagyon sok lefölözhető pénz van. Nem akarják elhinni, hogy a fesztivál költségvetését elsősorban pályázatokon kell megszerezni, s az így összegyűlt pénz csak adott projektekre fordítható. — Végül is mi történt öt évvel ezelőtt? — 1995-ben lett színház a Zsámbéki Szombatok, 2000-ben lejárt a megbízatásom, tehát pályázatot írtak ki. Ekkor gondolták többen azt, hogy meg kéne szerezni a helyemet. Mivel az, aki a községből kiszemelte magának a posztot, nem felelt meg a kiírás feltételeinek, maga helyett strómant keresett. Az első fordulóban olyan szakmai bizottságot alakítanak, amelyben négy helyi személyiség mellett a Színházi Társaságot Ascher Tamás, a Színészkamarát pedig Tímár Éva képviselte. Az ő szakmai érveiket a többség lesöpörte. Melocco Miklós komolyan gondolta, hogy amikor Bicskei Gábor belekezden, ez jó kezdeményezés volt, de a fesztivál ma is egy amatőr izé, s ideje lenne híres nagy színészeket idehívni. Ascher hiába sorolta, hogy itt mennyi jelentős előadás születen, s a magyar színházi élet legkiválóbbjai közül ki mindenki lépett fel, ez senkit nem érdekelt. Néhány nap múlva egy kora reggeli időpontra kitűzött rendkívüli testületi ülésen akarták megszavaztatni a „szakmai” bizottság ajánlását, mely szerint nem én kapom meg a vezetői megbízatást. Mivel e döntés nem szerepelt az előzetes napirendi pontok között, eljárási hibákra hivatkozva sikerült érvényteleníttetni a szavazást. A falu megdöbbent, az emberek nem értették, hogy mi történik. A következő hivatalos testületi ülésre hatszáz aláírás gyűlt össze mellettem, ám ezt a polgármester nem vette figyelembe. Az ülésterem azonban megtelt a helyi lakosokkal, akik bíztak abban, hogy nem történhet változás. Várakozásukat a testületi döntés nem igazolta. Ám az egyik testületi tag bebizonyította, hogy eljárási szempontból ezúttal is törvénytelennek tekintendő a választás. Újra kiírták a pályázatot, egy pesti kerületi művelődési ház igazgatója lett az ellenjelöltem, s a szakértői bizottság elnökének a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola főigazgatóját választották, akiről azt feltételezték, hogy ellenem fog szavazni. Ő tizenkét oldalas elemzést írt, amelyben kimutatta, hogy az én pályázatom szakmai szempontból kiváló, a másik értékelhetetlen, de a testületi ülésen nem adtak lehetőséget e szakértői vélemény ismertetésére. A szavazás eredménye döntetlen lett, így megint meg kellett ismételni a pályázatot. A főigazgatót pedig e véleménye s egyéb, a testületnek nem tetsző megnyilatkozásai miatt azzal a váddal jelentették fel a székesfehérvári megyés püspöknél, hogy a baloldal uszályába került. A harmadik fordulóban egy színész és egy táncos-koreográfus pályázott velem szemben. Amikor ennek a testületi tárgyalása volt, a zsámbékiak ismét megtöltötték a termet, de már sokkal feszültebben ültek ott, s olyanok is megjelentek, akikről a képviselők épp a kiterjedt érdekszövetségek alapján nem feltételezték, hogy szembefordulnak velük. A három és fél órás vita során felszínre tört a gyűlölet, egyesek viszont belátták, hogy a falu közvéleménye ellenében nem tudják érvényesíteni akaratukat, így engem szavaztak meg, megbízatásom 2006. március 31-ig szól. — Ezután következett az a közjáték, hogy nincs szakirányú végzettséged. — Kulturális menedzseri egyetemi diplomám van, nem pedig a pályázatban előírt, tehát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett felsőfokú végzettségem. Csak mellékesen jegyzem meg: a színházvezetői pályázatok visszatérő ellentmondásának tartom, hogy egy kulturális intézmény vezetéséhez nem menedzseri, hanem művészvégzettséget írnak elő. E követelmény alól azonban a művelődési miniszter felmentést adhat, ha a kinevezők ezt kérik. A minisztériumnál szimpatizáltak mindazzal, amit csinálok, 2000-ben például az önkormányzat kérésére készített minisztériumi szakvélemény munkánkat felsőfokú jelzők tömegével minősítette. A falu országgyűlési képviselője, Selmeczi Gabriella pedig a 2000. augusztus 20-án Zsámbékon tartott beszédében külön kitért arra, hogy meg kell őrizni azt az eredményt és értéket, amit a Zsámbéki Szombatok képvisel; példának a magyar és román közreműködőkkel született Bánk bánt említette. -Akkor miért nem kaptál mentesítést? — Nem tudom. Március végén kineveztek, június elején érkezett a fax: a miniszter nevében ugyanaz az államtitkár, aki színházunkról az előbb említett pozitív véleményt adta, nem járul hozzá a mentesítéshez. Az azonban kiderült, hogy a polgármester felmentést kérő leveléből hiányzott a kötelezően előírt indoklás, azaz nem felelt meg a jogszabálynak. Ugyanakkor a miniszternek nem kell indokolnia döntését, ebből tehát kétszeresen is az a következtetés adódott, hogy megint új pályázat lesz. — De azóta sem írtak ki új pályázatot. — Valóban. A ciklus végén új polgármester jött, mert az előbbit erélytelensége miatt félreállították. A testület összetétele még egyszínűbbé lett: a tizenkét tagú testületből a polgármesterrel együtt tizenegyen a Szövetség Zsámbékért Polgári Kör képviselői. Az ellenem irányuló gyűlöletük kézzelfogható, s eltávolíttatásom természetesen ismét napirendre került. Rájöttek azonban, hogy ez nem olyan egyszerű, ezért most nem közvetlenül engem akarnak kirúgni, hanem az intézmény megreformálását tűzték ki célul. 2003 novemberében határozatot hoztak, hogy január 1-jétől négy részre a művelődési ház, színházi kht., Tourinform és Helytörténeti Múzeum — kell osztani. — Mibe kerülne ez az átszervezés? — Ezt kérdeztem én is. Hiszen ha a színházat leválasztják a művelődési intézményről, és kht.-vá alakítják, az az önkormányzat számára azt jelenti, hogy nemcsak a szervezetet kell fönntartania, de szerződéses formában meghatározott összeggel a szakmai működést is finanszíroznia kell. Ezt nem vették tudomásul, de később azért számolni kezdtek, hogy döntésük mi mindennel járna — például négy vezető pótlékkal növelt bérét kellene biztosítani —, így az idén februárban új határozat született arról, hogy március 31-i határidővel két részleget alakítanak ki: a művelődési házból, a Tourinformból és a múzeumból álló egységes intézmény mellett százszázalékos önkormányzati tulajdonú kht.-ként működtetnék a színházat. — Beszélgetésünkkor március 11-e rég elmúlt. — És bizony. Tizenöt napon belül kellett válaszolnom, hogy elfogadom-e a javaslatot, ehelyett csak azt kérdeztem, hogy a jelenlegi szűkös költségvetésből honnan lesz erre pénz, kérdésemre azonban nem kaptam választ. Zsámbéknak kellene biztosítani a minimális létszámú menedzsment — az előírások alapján minimum öt személy (igazgató, gazdasági igazgató, pénztáros, könyvelő és egy munkatárs) — bérét, egy irodának és infrastruktúrájának költségeit, illetve közhasznúsági szerződést kell kötnie, amelyben rögzítve van a szakmai működés finanszírozásában vállalt részarány. — Emellett eddigi feladatkörével megmarad a művelődési ház is... — Amit eddig a művelődési házra és színházra együtt fordított a község, az az új konstrukcióban egyedül a művelődési házé lenne, tehát a színház működtetése költségvetési többletterhet jelentene. — Ez körülbelül mennyi lenne? — Minimálisan tíz-tizenkét millió forint. — Mennyiből gazdálkodtál a tavalyi szezonban? — Az uniós pályázaton elnyert összeggel együtt közel hetvenmillió volt a bevételem. De ezt csak programokra használhattam fel, mert a pályázati előírások szigorúan kikötik, hogy főállásúak bérére, illetve rezsire nem költhetem, s ezt a Számvevőszék állandóan ellenőrzi.