Színház, 2007 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11. szám

HAMVAI KORNÉL LEVELE Tompa Andrea Egy bal moralitás című, Szigliget c. színpadi adaptációs kritikájá­ban (SZÍNHÁZ, 2007. augusztus) a következőt állítja valótlanul: „Itt inkább csak egy történet vándorol afféle szabad, morális aggályok nélküli rablással.” Ezzel szemben az igazság az, hogy a Balmoral című bohózat átírásához szemé­lyesen a szerző Michael Frayntől hozzájárulást kértem és kaptam, az elkészült műről és a változtatásokról neki levélben beszámoltam, kérésére a magyar válto­zatot elküldtem. Az előadások után Michael Frayn szerzői jogdíjban részesül. Tompa Andrea nem vette a fáradságot, hogy az eredeti darabot elolvassa, sem pedig, hogy az adaptáció jogi háttere felől tájékozódjon - ahhoz viszont elegendő erkölcsi fölényt érzett magában, hogy engem gátlástalan lopással vádoljon meg. Meglepve ettől a színvonaltól nem vagyok, de úgy érzem, a színikritika megelé­gedhetne avval, hogy a színház és művelői iránti irtózatának hangot ad; a jó hír­név és becsület megsértéséig nem kellene elmennie. Hamvai Kornél VÁLASZ HAMVAI KORNÉLNAK Bár még soha nem keltem egyetlen cikkem védelmére sem szóban, sem írás­ban, bízván abban, hogy a cikk megvédi önmagát, a jogvita elkerülése végett Hamvai Kornélnak az alábbiakat válaszolom. Hamvai Kornélnak sem jó hírnevét megsérteni, sem becsületébe gázolni nem kívántam. Jogi értelemben vett lopással, más szellemi tulajdonának jogtalan bi­torlásával cikkemben nem vádoltam. Darabjával kapcsolatos bírálatom tisztán esz­tétikai vonatkozású. A „szabad rablás” fogalmát úgy használom, ahogy a poszt­modern irodalmi gyakorlat értelmezésében bárki teszi. Néhány hónappal koráb­ban írtam egy másik kortárs magyar darabról: „Az irodalom, a színház és általában a művészet ősi logikája szerint »veszi kölcsön a szerző a történetet«: a történet közkincs, adjuk-vesszük, lopjuk, átírjuk, kisajátítjuk, lízingeljük.” (SZÍNHÁZ, 2007. április) Egy kortárs magyar író, a cikkben is idézett Tasnádi István is ezt írja darabja színlapján: „A szerző szívesen kijelenti, hogy az alapötletet Nyikolaj Erd­­mantól lopta.” A szerzőség, a szellemi tulajdon és az eredetiség esztétikai kérdéseit a kortárs irodalomban nemrég e lap oldalain fejtegettem: ....az antik drámától kezdve so­sem voltak nagy történetek, sosem volt máshogy, mindenki kisajátított valamit, hogy milyen mértékben és hogyan, az már kulturális paradigma, kánon kérdése - írtam egy adaptáció-vitában; érvelésem így folytatódik: - ...Eredeti-e egyáltalán ma valami? Amikor Esterházy Péter lemásolja Ottlik Iskola a határon-ját, milyen művet hoz létre? Eredetit? Igen. Hamisítványt? Igen. Tehát ezek a kérdések sze­rintem a posztmodernt követő korszakban így már nem relevánsak. A szerzőség kérdése esztétikai szempontból szintén érdektelen. A magyar és a világszínpadon számtalan többszörös identitású művel találkozhatunk, egy sereg előadás szerzőiként vagy sok nevet sorolnak fel, vagy egyet sem, például azért, mert kollektív alkotás, vagy több ember közös munkája, esztétikai szempontból, a mű relevanciája szempontjából ez szintén érdektelen. Jogilag persze fontos.” (SZÍNHÁZ, 2006. július) Mint erre a Szigliget című darabról írt kritikában is utal­tam, az átírás általános gyakorlata a mai magyar színháznak. E kérdést a maga egészében­­ a művészi gyakorlatot és jogi vonatkozásait egyszerre­­ soha senki sem vizsgálta meg. Hogy a posztmodern átírási gyakorlat és a jogvédelem hogyan él együtt, milyen határai vannak az átírásnak, kinek meddig tart a saját szövege, és hol kezdődik a másiké, olyan kérdések, amelyeket a jog tulajdonosai, valamint a szerzők (fordítók, átírók) döntenek el, ez nem tartozik a kritikusra. Másrészt a Hamvai Kornél által nehezményezett mondatban a „morális aggá­lyok nélkül” fordulat megint csak tartalmi, esztétikai kérdésre vonatkozik. Mint írásom címe is jelzi, az elemzés a moralitás kérdése körül forog: azt állítom, hogy Hamvai Kornél darabjában úgy nyúl az általa választott korhoz és problémakör­höz, hogy nem vizsgálja a morális tétjét, mivel bohózatot ír. Azt, hogy „morális ag­gályok nélkül” nyúl az eredeti darabhoz, ebben az értelemben írtam. Abban Hamvai Kornélnak igaza van, hogy a Frayn-darabot nem olvastam, nem keltette fel az érdeklődésemet. Hogy mennyire nem török, eddig sem törtem Hamvai Kornél drámaírói jó hír­nevének megsértésére, bizonyságul álljon itt az is (ami a magyar olvasó előtt is­meretlen), hogy két idegen nyelvű (angol és szlovák) kötetben is közreműködtem szerkesztőként és válogatóként, amelyekben Hamvai Kornél eredeti darabjai je­lentek meg, továbbá egy angol nyelvű tanulmánykötetben eddigi drámaírói mun­kásságát mutattuk be. Tompa Andrea XL. évfolyam 11. 2007. november 6. SUMMARY At the beginning, three contributions are centred on the outstanding company Chalk Cercle. Balázs Perényi extols its Hamlet, Balázs Urbán analyzes PestiEsti (appr. Budapest Evening Program), a series of exercises by András Vinnai and Krisztián Peer, while Ferenc Tarr de­scribes the workshop for young people held at Komárom by Árpád Schilling, the company's leader. Critics Tamás Tarján, Szabolcs Székely, Andrea Rádai, Glória Halász and Tímea Papp saw for us Hungarian Rondo by Mihály Komis (Pest Theatre), The Arm­chair by András Vinnai and Viktor Bodó (Nyíregyháza), Shakespeare’s All’s Well That Ends Well (Comedy Theatre), Mur­derous Attempt by Virág Erdős (Nyíregy­háza) and Herons by Simon Stephens (Colibri Theatre). Subsequently we meet Andrea Stuber in conversation with actor-director Berta­lan Bagó, arts director of the Zalaeger­szeg theatre, and Ildikó Lőkös who talked to the Hungarian designers participating at the Prague Quadriennale, great meet­ing point of world design and to author András Forgách, member of the jury. The following study by French expert Laure de Verdalle presents and examines the changes of structural and artistic aspects in the theatre of the former Ger­man Democratic Republic after the re­unification. Our column on contemporary danc­ing starts with three reviews. Krisztina Horeczky saw The Tempest, a variant on Shakespeare’s play by Andrea Ladányi and her company; Virág Vida shares her impressions on XX^ Century, a prog­ram of the Szeged Contemporary Ballet headed by Tamás Juronics and Csaba Kutszegi reports on the eight offerings of young contemporary choreographs at the Erkel Theatre. The latter also talked to choreograph Gábor Mihályi, arts di­rector of the Hungarian State Folk Com­pany. This time the column on theatre his­tory offers some seminal writings of the great French director Jacques Copeau, with commentaries by Hungarian direc­tor Géza Bodolay. We also publish a study on a little-known chapter of our theatre history: László Lőrinc introduces an exhibition at the Bajor Gizi Museum by presenting the puppet theatre Arc-en- Ciel of Géza Blattner, a highly regarded company that emerged in Paris in 1929. Two contributions by Tamás Koltai make out our column on world theatre; our editor points out the audacious re­vivals of some popular operas at Salzburg and Bayreuth, and appreciates another event of the Salzburg Festspiele: Moliére A Passion, Luk Perceval’s masterful compilation of four of Moliere's plays, with Thomas Thieme in the leading role. Playtext of the month is On This Side of Marriage and Beyond by János Háy.

Next