Színház, 2018 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2018-02-01 / 1. szám

2SZÍNI# BÁB ÉS SZÍNPAD NÁLATOK MEG LEHET CSINÁLNI, NÁLUNK NEM Kolozsi Angélával, Kuthy Ágnessel, Tengely Gáborral és Veres Andrással Papp Tímea beszélgetett Négy alkotó, akiknek jelentős szerepe volt a magyar bábművészet 2000-es évek­ben zajló megújításában. Kinőtték a „fiatal tehetség" skatulyát, ők ma a derékhad és a mainstream­ bábszínházak arculatát, művészi irányát határozzák meg, dol­goznak szerte az országban, tanítanak. Máshonnan indult pályáik íve közel pár­huzamos, útjaik időnként metszik egymást. Egyszerre gyakorlatiasak, realisták, reménykedők, de hurráoptimizmus nincs bennük. - A szakmában nagyjából egyszerre, körülbelül egy évti­zede indultatok. Mennyire tekintett rátok másképp az akkori középgeneráció? Összezártak, vagy inkább nyitottak felétek? Voltak elvárások veletek szemben? Volt annak nehézsége, hogy alapvetően más megközelítésű (báb)színházkultúrákból érkez­tetek haza? Kuthy Ágnes, Meczner János, Gosztonyi János és Len­gyel Pál biztatására mentem Berlinbe, és reméltem, hogy új szellemiség érkezik velem haza, ami érdekes lehet. Kint óriá­si mestereket láthattam és ismerhettem meg: bábos vonalról Frank Spehnlét, Ilka Schönbeint, a színházi oldalról Michael Thalheimert, Robert Wilsont, Frank Castorfot. Itthon nem volt rendező-utánpótlás, vártak minket, kíváncsiak voltak ránk. A kezdet nehéz volt. A német bábosoknál nem az ok­okozati, egyben lineáris történetmesélés és a hiteles, realista figurák megalkotása a lényeg. A képzésben nagyobb hang­súlyt kap, hogy minél mélyebb rétegeit kifürkésszék annak, mit tud az anyag, és ez milyen asszociatív érzelmi képet, vi­­zualitást indít el a bábosban, és ebből születik az előadás, a filozófiája. Hazajöttem, és az egyik első próbafolyamatomban, a Man címűben a budapesti színművészeti­ől frissen kikerült Gábor is benne volt színészként. Folyamatosan a miértekre kérdezett rá. Nem tudtam felelni neki. Aztán még nagyon sok miértre nem tudtam felelni. Sztanyiszlavszkij fogadott itthon, és neki nem tudott a bontakozó brechti lelkem válaszolni. Veres András: A Kolibri Színház stúdiója után Csató Ka­tával és Micsa Mónikával nagyjából magánakcióban mentünk el Lengyelországba. Amikor hazajöttünk, nem éreztem elvá­rást, vagy azt, hogy másképp tekintenének ránk. Talán azért, mert igazából nem ismertem az itthoni bábos közeget, és ők sem tudtak rólunk. Nem importálni akartam a tanultakat, ha­nem megnézni, abból mi használható, mi integrálható ebbe a színházkultúrába. Amikor befejeztük az akadémiát, két igaz­gató volt, Kovács Géza és Meczner János, akik szinte látat­lanban lehetőséget adtak. Az első nehézségek számomra sze­rintem nem abból adódtak, hogy Lengyelországból jöttünk, hanem abból, hogy egy frissen végzett rendező tapasztalat­lan. A miértekkel nekem nem volt problémám, mert a lengyel Ami közös bennük: az ország szinte mindegyik hivatá­sos bábszínházában és több független társulattal dol­goztak már, készítettek gyerek- és felnőttelőadásokat, tanítottak/tanítanak a Színház- és Filmművészeti Egye­temen, előadásaik itthon és külföldön jelentős szakmai díjakat nyertek. Kolozsi Angéla szabadúszó színész, író, rendező. A Budapest Bábszínház bábszínészképző stúdiójában tanult, volt a Ciróka és a Griff Bábszínház tagja, dolgo­zott a Tintaló Társulással. A Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakán végzett. Blattner Gé­­za-díjas, Kuthy Ágnes a Ciróka Bábszínház főrendezője. A Ko­libri Színház és a Budapest Bábszínház stúdiójának el­végzése után Berlinben, az Ernst Busch Színművészeti Főiskolán tanult bábrendezést, később színháztörté­netet. Tengely Gábor a Vaskakas Bábszínház főrendezője. A Kolibri Színház stúdiójából indult, a Színház- és Film­­művészeti Egyetemen szerzett bábszínész diplomát. 2012 óta már csak rendez. Az SZFE-n 2017-ben végzett bábszínészosztály egyik osztályfőnöke volt. Blattner Géza-díjas. Veres András a Mesebolt Bábszínház művészeti ta­nácsadója. A lengyelországi Bialystok színházi akadé­miáján végzett bábszínészként és bábrendezőként. Rendszeresen dolgozik lengyelországi bábszínházak­ban is. Gyakran ő maga alkalmazza színpadra az iro­dalmi alapanyagot saját előadásaihoz, de más alkotók előadásaihoz is készít adaptációkat, ír szövegkönyve­ket. Blattner Géza-díjas­ színház nem annyira formai, mint inkább színészközpontú. Inkább azzal kellett küzdenem, hogy „minden le legyen írva a szövegben”, ami egy Wyspianski-szövegnél, egy Kantor- vagy egy Grotowski-előadásnál adott, asszociáció, érzelmekre épí­tő expresszivitás, sajátos szöveglogika és szimbólumszerű lé­tezés, azt tapasztaltam hiányként.­­ Ti pedig azok voltatok, akik a miértekre akartak választ.

Next