Színház, 2018 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2018-02-01 / 1. szám
2SZÍNI# BÁB ÉS SZÍNPAD NÁLATOK MEG LEHET CSINÁLNI, NÁLUNK NEM Kolozsi Angélával, Kuthy Ágnessel, Tengely Gáborral és Veres Andrással Papp Tímea beszélgetett Négy alkotó, akiknek jelentős szerepe volt a magyar bábművészet 2000-es években zajló megújításában. Kinőtték a „fiatal tehetség" skatulyát, ők ma a derékhad és a mainstream bábszínházak arculatát, művészi irányát határozzák meg, dolgoznak szerte az országban, tanítanak. Máshonnan indult pályáik íve közel párhuzamos, útjaik időnként metszik egymást. Egyszerre gyakorlatiasak, realisták, reménykedők, de hurráoptimizmus nincs bennük. - A szakmában nagyjából egyszerre, körülbelül egy évtizede indultatok. Mennyire tekintett rátok másképp az akkori középgeneráció? Összezártak, vagy inkább nyitottak felétek? Voltak elvárások veletek szemben? Volt annak nehézsége, hogy alapvetően más megközelítésű (báb)színházkultúrákból érkeztetek haza? Kuthy Ágnes, Meczner János, Gosztonyi János és Lengyel Pál biztatására mentem Berlinbe, és reméltem, hogy új szellemiség érkezik velem haza, ami érdekes lehet. Kint óriási mestereket láthattam és ismerhettem meg: bábos vonalról Frank Spehnlét, Ilka Schönbeint, a színházi oldalról Michael Thalheimert, Robert Wilsont, Frank Castorfot. Itthon nem volt rendező-utánpótlás, vártak minket, kíváncsiak voltak ránk. A kezdet nehéz volt. A német bábosoknál nem az okokozati, egyben lineáris történetmesélés és a hiteles, realista figurák megalkotása a lényeg. A képzésben nagyobb hangsúlyt kap, hogy minél mélyebb rétegeit kifürkésszék annak, mit tud az anyag, és ez milyen asszociatív érzelmi képet, vizualitást indít el a bábosban, és ebből születik az előadás, a filozófiája. Hazajöttem, és az egyik első próbafolyamatomban, a Man címűben a budapesti színművészetiől frissen kikerült Gábor is benne volt színészként. Folyamatosan a miértekre kérdezett rá. Nem tudtam felelni neki. Aztán még nagyon sok miértre nem tudtam felelni. Sztanyiszlavszkij fogadott itthon, és neki nem tudott a bontakozó brechti lelkem válaszolni. Veres András: A Kolibri Színház stúdiója után Csató Katával és Micsa Mónikával nagyjából magánakcióban mentünk el Lengyelországba. Amikor hazajöttünk, nem éreztem elvárást, vagy azt, hogy másképp tekintenének ránk. Talán azért, mert igazából nem ismertem az itthoni bábos közeget, és ők sem tudtak rólunk. Nem importálni akartam a tanultakat, hanem megnézni, abból mi használható, mi integrálható ebbe a színházkultúrába. Amikor befejeztük az akadémiát, két igazgató volt, Kovács Géza és Meczner János, akik szinte látatlanban lehetőséget adtak. Az első nehézségek számomra szerintem nem abból adódtak, hogy Lengyelországból jöttünk, hanem abból, hogy egy frissen végzett rendező tapasztalatlan. A miértekkel nekem nem volt problémám, mert a lengyel Ami közös bennük: az ország szinte mindegyik hivatásos bábszínházában és több független társulattal dolgoztak már, készítettek gyerek- és felnőttelőadásokat, tanítottak/tanítanak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, előadásaik itthon és külföldön jelentős szakmai díjakat nyertek. Kolozsi Angéla szabadúszó színész, író, rendező. A Budapest Bábszínház bábszínészképző stúdiójában tanult, volt a Ciróka és a Griff Bábszínház tagja, dolgozott a Tintaló Társulással. A Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakán végzett. Blattner Géza-díjas, Kuthy Ágnes a Ciróka Bábszínház főrendezője. A Kolibri Színház és a Budapest Bábszínház stúdiójának elvégzése után Berlinben, az Ernst Busch Színművészeti Főiskolán tanult bábrendezést, később színháztörténetet. Tengely Gábor a Vaskakas Bábszínház főrendezője. A Kolibri Színház stúdiójából indult, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett bábszínész diplomát. 2012 óta már csak rendez. Az SZFE-n 2017-ben végzett bábszínészosztály egyik osztályfőnöke volt. Blattner Géza-díjas. Veres András a Mesebolt Bábszínház művészeti tanácsadója. A lengyelországi Bialystok színházi akadémiáján végzett bábszínészként és bábrendezőként. Rendszeresen dolgozik lengyelországi bábszínházakban is. Gyakran ő maga alkalmazza színpadra az irodalmi alapanyagot saját előadásaihoz, de más alkotók előadásaihoz is készít adaptációkat, ír szövegkönyveket. Blattner Géza-díjas színház nem annyira formai, mint inkább színészközpontú. Inkább azzal kellett küzdenem, hogy „minden le legyen írva a szövegben”, ami egy Wyspianski-szövegnél, egy Kantor- vagy egy Grotowski-előadásnál adott, asszociáció, érzelmekre építő expresszivitás, sajátos szöveglogika és szimbólumszerű létezés, azt tapasztaltam hiányként. Ti pedig azok voltatok, akik a miértekre akartak választ.