Színház, 2022 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2022-07-01 / 7-9. szám
ÉVADPORTRÉK 1 . született, megfelelve a héthatárban előszeretettel emlegetett népszínházi eszménynek. Több új bemutató is az igazgatói pályázatban lefektetett célkitűzések jegyében jött létre, mindenekelőtt a koprodukció a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal, a Szólít a szörny című, Vidovszky György rendezte ifjúsági előadás. Ennek minimum két jól látható, fontos hozama volt a Weöres Sándor Színház számára. Az egyik az, hogy a társulat legígéretesebb, legtehetségesebbnek tippelhető fiatal színésze, Major Erik olyan feladatot kapott, amihez más módon aligha jutott volna hozzá. Bábbal és bábszínészekkel játszhatott, megismerve technikákat és kollégákat. Meglehet, mutathatott volna Major Erika színészetéből többet is a halálos beteg édesanyját lassan, gyötrelmesen elvesztő kamasz fiú figurájában, ám Vidovszky György számos rendezői ötletet és eszközt vetett be, amivel talán kéretlenül is csökkentette a főszereplő terheit és a rá irányuló figyelmet. De hogy az alkotók eredményes munkát végeztek, azt visszaigazolja az Üveghegy-díj is, amelyet a Szólít a szörny mint legjobb ifjúsági előadás nyert el tavasszal a X. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén. Ez a szakmai elismerés bátorításként ráfért a színházra, már csak a Szólít a szörny nem zökkenőmentes indulása miatt is. A főpróbára pedagógusokat hívtak meg, s ők ódzkodtak a halált tematizáló darabtól, nem szívesen vállalkoztak arra, hogy osztályokat vigyenek rá közönségnek. (A gyermek- és ifjúsági színházak számára nem ismeretlen tapasztalat az, hogy olykor a felnőttek jelentik a leküzdendő akadályt.) Ugyancsak hangsúlyos eleme volt Szabó Tibor igazgatói pályázatának a színházi nevelést segítő előadások programja. Haladéktalanul neki is láttak. Az ajándék című művet színházi nevelési szakember, Liptai Ildikó írta és Horváth János Antal rendezte. Harmadikos általános iskolásokkal néztem az éppen hogy csak valamiféle otthon díszletet, amelyben Hajdú Péter István mint tizenegy éves kisfiú háziállatot szeretne, de a mamája (Decsi Edit) és irodalomtanár papája (Antal D. Csaba) nem engedik neki. Bonyodalom és világgá menés lett ebből. Amit láttunk, az színházként nem számottevő, a pedagógiai haszna pedig elég bizonytalan. Az események néhány pontján az előadás megállt, és a szereplők a csoportokra osztott gyereknézőkkel beszélgettek a konfliktusról, helyzetgyakorlatszerű játékra kérve őket. Látni véltem a kísérő pedagógus arcán a kétségbeesést a tanulók egy-egy megnyilvánulása miatt. Pedig alighanem arról van szó, hogy eldöntetlen, mit várunk ebben a helyzetben a gyerektől: a saját véleményét fejezze ki és képviselje, vagy illeszkedjen be a szerepjátékba. Az én nézőtársaim hajlamosak voltak erkölcstanóra helyett alkotófolyamatnak fogni fel a csoportmunkát. A produkció legfőbb érdemének azt tudtam be, hogy színházba szoktat. Bizonyára akadt az iskolások között, aki először járt itt. Megismerhette a házat, a ruhatárat, az aulát, a nézőteret. Élő színészt láthatott akció közben, és interakcióba is keveredhetett vele. Ez olyan hely, ahol játszanak! És néha velük lehet játszani. Sőt velük játszunk akkor is, amikor konkrétan nem. A középiskolás korosztálynak az Antigoné tantermi verziója készült. Az előadást követő beszélgetést vezető drámapedagógusok, Németh Andrea és Németh Gyöngyi alkották a kart, míg a színészek lendületesen és megkapón adták elő az antik tragédiát. Némedi Árpád és Szabó Róbert Endre szolgáltattak zenét hozzá, az előző részek tartalmát például rap formájában vezették elő a szereplők. Bálint Éva fekete bőrdzsekis Antigonéja úgy volt bajnoka az igazságnak és a morálnak, hogy közben nem állt távol tőle némi csábos, fiatalos léhaság. Horváth Ákos öltönyös-nyakkendős Kreónja érzékletesen hozta egy szigorú iskolaigazgató rigorózusságát. De amikor a fia halálhírét kapta, akkor szépen kövült meg az arca. Az előadást követő diáktanácskozáson többen azt a véleményt képviselték, hogy Kreón jó király betartja a törvényt. Innen nézve ez a színházi értelemben érvényes és értékes előadás vajon siker vagy kudarc? Az évad kötelező feladatának tekinthetjük virtigli szórakoztató előadások kiállítását. Két ilyen született, az egyik az Ájlávjú című „jókedvű musical-revü”. Egy gazdaságos, kamara méretű, négyszereplős Broadway-musical, amely Nagy-Bakonyi Boglárka, Nagy Cili, Hajdú Péter István és Antal D. Csaba jóvoltából hiánytalanul betöltötte a nagyszínpadot. (Plusz az el nem hanyagolható muzsikusok.) A színrevitelt jegyző Harangi Mária rendezte már a darabot a Centrál Színházban, kikristályosodhatott benne, hogyan kell egyszerűen, flottul, pörgősen színpadra tenni. Sima pamutpólókra festett-írt különböző jelmezekkel, gyors öltözésekkel, vetítésekkel, változatos jelenetekkel, néhány kirobbanó kettőssel vagy magánszámmal érte el az általános jókedvet kiváltó sikert. A produkció színvonalas, arányos, jó ízlésű, a színészek egyenletesen, összeillőn szakszerűek és energikusak. Ennél döcögősebbnek bizonyult a Márkus Emília teremben bemutatott Shakespeare a mellényzsebben, amelyet a társulat színésze, Kelemen Zoltán állított össze és rendezett meg. Karinthy Frigyes, Nóti Károly, Békeffi László, Rejtő Jenő műveit, Lehár Ferenc, Zerkovitz Béla, Orlay Jenő, Ábrahám Pál, Seress Rezső, Horváth Jenő, Doleskó Béla zenéit és Harsányi Zsolt, Szilágyi László, Orlay Jenő, Harmath Imre, Szenes Iván munkáit használta fel, s a kabaréjeleneteket és a dalokat hozzávetőleg a színház tárgyköre mentén szerkesztette egybe. Az előadás kissé ódivatúan hatott, nem kellemetlenül. Közben ambicionálta volna azt is, hogy mindazt, amit említ, a mára fordítsa le, aktuális társadalmi problémákra reflektáljon, de ez már nemigen jött össze. Pedig a Kecsa Mari Csaba tervezte díszlet annyiban igazán ígéretesnek látszott, hogy a színházigazgatói irodában olyan plakátok lógtak a falon, mint például a nemzeti dohányboltok emblémáját idéző „Réz Albin: Nem röpül a turul, rendező: Marosszéki Kerek Ernő”. Maguk a kabaréjelenetek azonban pontosan abban a hagyományos stílben játszódtak, amelyben Szerémi Zoltán nagy gyakorlattal gyárt le egy kissé szórakozott színidirektort vagy, mondjuk, Orosz Róbert tüchtigen, aprólékosan kidolgozott komikummal ruházza fel a tehetségtelen drámaírót, akit nehéz lerázni. Végül is a legemlékezetesebbként talán Bálint Éva színésznői toalettje maradt meg bennem - Csonka Szilvia jelmezterve alapján -, amelynek fehér szoknyáját rengeteg nagy, színes gomb díszítette. Itt kell megjegyezni, hogy a közönségcsalogató előadások csak mérsékelten váltották be a hozzájuk fűzött jegyvásárlási reményeket. Az Ájlávjú jól teljesített, át is viszi a színház a következő évadra, míg a Shakespeare a mellényzsebben a vártnál talán hamarabb kifutott. Általában véve is komoly gond, hogy a járványidőszak alaposan megrostálta a bérletvásárlókat. A 2021/22-es szezonra erősen csökkent a bérletesek száma. Ez azt is jelenti, hogy míg a legjobb időkben 20-25 előadást lehetett játszani az új bemutatókból, addig ez most csupán 12-15. Mert az olyasmi ritka, mint A Pál utcai fiúk, amit 2020-ban rendezett Réthly Attila (az akkor még Máté Gábor- Székely Kriszta-osztály számos fiúnövendékével), és még mindig műsoron van. Tavasszal eljutott az 50. előadásig - voltaképp ez volt az egyetlen alkalom az idei szombathelyi szín 27