Szinház és Mozi, 1955. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1955-05-27 / 21. szám

ÉLETEM TÖRTÉNETE visszaemlékezés sok­szor hamis. Régi nagy események az idő távlatá­ban parányinak tűnnek, ap­ró, kedves mozzanatokról, szép élményekről könnyen megfeledkezünk. Így az em­beri élet története bizony néha szegényes, túlságosan egyszerű lesz. Úgy gondo­lom, ez vonatkozik saját pá­lyafutásomra is. Érettségi után beiratkoz­tam a Színművészeti Aka­démiára, amelyet a háborús évek kezdetén, 1940-ben vé­geztem el. Néhány hónap múlva filmszerepekre hív­tak meg: Szigligeti »Ci­­gány«-ában játszottam fő­szerepet, majd később más produkciókban kisebb-na­­gyobb alakításokkal vettem részt. Azonban alig indul­tam el a pályán, behívtak katonának. 1944 novembe­rében megszöktem, mint­­a »Budapesti tavasz«-ban — amelyben az én naplóm egyes részleteit, gondolatait is felhasználták — s Má­­riássy Félixszel, a film ren­dezőjével együtt bujkál­tunk. A felszabadulás után kez­dődött tulajdonképpen az igazi életem. A Nemzeti Színházhoz kerültem, s első szerepem Ottó volt a »Bánk bán«-ban. Néhány hét múl­va az akkori Művész Szín­ház vendégszereplésre kért fel. Cocteau »Rettenetes szülők« című darabjában játszottam. Sikerem volt, talán életem első nagy si­kere. A Nemzetiben egyre jelentősebb szerepeket kap­tam, Shaw-darabokban, a »Tanner John«-ban, a »Szent J­ohanná«-ban, a »Szerelmi házasság«-ban, majd Shakespeare és Schil­ler műveiben léptem szín­padra. Minden egyes szere­pem előbbre vitt, segített kibontakoztatni képességei­met, lépcsőt jelentett fejlő­désemben. Nagyon sokat kö­szönhetek Bajor Gizinek, Rátkai Mártonnak, Sorr­ay­­Artúrnak, a többi kollegá­nak, s a kiváló rendezők­nek. Nagy iskola volt szá­momra a Nemzeti Színház. 1952-ben egy magyar kül­döttséggel a Szovjetunióban jártam. Élményeim nagy­­szerűségét talán azzal tu­dom a legjobban kifejezni, ha elmondom: a moszkvai Művész Színházban láttam életem legjobb előadásait. Csehov és Osztrovszkij drá­máinak tökéletes megjele­nítését sohasem fogom el­felejteni. 1953-ban Kossuth­­díjjal tüntettek ki a »Fe­ledhetetlen 1919« című da­­rabban a Sztálin alakításo­mért, amely legemlékezete­sebb szerepeim közé tarto­zik. Egy év múlva a Madách Színházhoz szerződtem, s ma is tagja vagyok. Új »munkahelyemen« Rómeó­val kezdtem. Úgy érzem, ez a szerepem jelenleg pályám csúcspontja — s ezzel azt hi­szem, mindent elmondtam. Jelenleg a Madách Kamara­színházban Seribe »Egy po­hár víz« és Halász Péter »Vihar után« című darabjá­ban lépek fel estéről estére. Színházi munkám mellett a felszabadulás után foly­tattam a filmezést. A »Va­lahol Európában”-nal kezd­tem, majd a »Mágnás Mis­ka« címszerepe, a »Különös házasság«, az »Erkel«, az »Állami áruház« követke­zett s végül a »Budapesti tavasz« zárja be a sort. Sze­retem a filmet, s úgy gon­dolom, volt már néhány jó alakításom a vásznon is. En­nek ellenére azt hiszem, hogy az igazi nagy filmsze­repemet még nem kaptam meg. Erre nagyon várok. Szabad időmet feleségem­mel, Ruttkay Évával és kis­lányommal töltöm, sokat ol­vasok és régi szenvedélyem­nek, a képzőművészetnek hódolok.

Next