Színház És Társaság, 1926 (10. évfolyam, 1-20. szám)

1926-01-30 / 1. szám

4 oldal Színház és Társaság *7 **» 9 '• 0 / 9fi® 00 9 erdélyi színészet jövője Írta: PERED Y G YÖRG Y A nagyváradi sajtó lélekharangot kongat a szinház fölött s egyúttal riadót fuj a közönséghez a szinház megmen­tésére. Az elmúlás veszedelme felhőzik általában az erdélyi színészet felett és csak egyetlen mentség van: az erdélyi magyarság öntudatra ébredése. A ma­gyarság nemtörődömsége és közömbös­sége juttatja csőd szélére a színházakat és nem fogadhatjuk el mentségnek azt, hogy gazdasági válság van Európa­­szerte, s ennek pusztító szelét érzik meg a mi színházaink is. Mert ugyan­akkor telve vannak a mozik, a kávé­­házak, a mulatók és hiába a színház­igazgatóknak minden törekvése, hogy a közönséget a legpazarabb kiállítású, úgyszólva látványosságszámba menő darabokkal csalják színfalaik közé, a közönség elszokott a színháztól és ami a legfájdalmasabb jelenség : a szülők elszoktatják gyermekeiket is, a legszo­­morúbb perspektívát nyújtva a magyar színészet jövendőjére. Az erdélyi színészet jövőjét két perspektívából kell vizsgálat alá ven­nünk : a színházak és a színészek szem­pontjából. Mindkettő meglehetős szomorú ké­pet nyújt. A színházak rosszul mennek. Marosvásárhely és Szatmár lelkes kö­zönsége már talált módot önmagában a színház megmentésére azzal az egy­szerű fogással, hogy színházba jár. Belátta, hogy ahol a színház bezár, ott meghalt a magyar nyelv és nem sok reménység van annak feltámasztására. A színpadot az állam nyomban lefog­lalja a román kultúra számára és egy új színház felépítése sokkal költsége­sebb, semhogy annak felépítésére me­részelne a reálisan látó gondolat. Mi lehet az oka annak, hogy kö­zönségünk valósággal elszokott a szín­háztól ? A tapasztalat azt mutatja, hogy még azok sem járnak színházba, nem bérelnek, akiknek módjuk lenne hozzá, akiknek meg kellene­ érezniök, hogy a ruha, amit viselnek, az állás, amit a tár­sadalomban elfoglalnak, a tekintély, melyet megkövetelnek polgártársaiktól és a jólét, melyet szerencsések élvezni a társadalmi konjunktúra utján — köte­l­­ességeket ró reájok. Amint a nemesség kötelezett a múltban, épen úgy kötelez ma a társadalmi állás s aki ennek nem tud megfelelni, nem érdemli meg, hogy kalapot emeljenek előtte. Ha Erdély művészete meghal, ez a kalaplendítés bizonyosan el is fog maradni. Nem a kiváló nagyváradi író és újságíró, lapunk munkatársa érdekes ciksorozatot kezdett­­mai számunkban „Az­­erdélyi színészet jövője“ címen Perédy György.

Next