Szinház, 1945 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1945-08-15 / 1. szám

Főszerkesztő: STAUD GÉZA­­ Felelős szerkesztő: DEÁK ZOLTÁN Főmunkatársak: HÁY GYULA. TAMÁSI ÁRON I. ÉVFOLYAM, I. SZÁM ♦ 1945 AUG­USZTUS 15-TŐL 21-IG Végleg: lehullott a függöny egy korszak mögött. Villámlás­­és mennydörgés között zárult le az utolsó felvonás és romokba temette a világot. Anyagi javainkat, emlékeink tárn­yait,­­érzéseink kulisszáit mind, mind elsöpörte a pusztulás, s akik megmaradtunk, itt állunk eg­yedül egy szál testi és lelki ruhában. Mögöttünk az üresség, előttünk az ismeretlenség. Valami volt, amiből nem maradt semmi, valami lesz, amiről nem tudunk semmit. És Indulnunk kell, az idő sürget. De mielőtt nekivágnánk az új világnak, tudatosan le kell számolnunk a múlttal, hogy ne botladozzunk az idő holt gö­röngyein, ne kössék lépéseinket az emlékek. Búcsúznunk kell. Nem lesz nehéz a búcsú. Nem ejtünk könnyet, nem sza­kad föl érzelmes sóhaj a szívünkből, még csak meg se rebben a szemünk, amikor még ol­yszer, utoljára, visszanézünk. Búcsúzunk az igazság­­alanság világától, az aljasság és nag­y­­képűség életformáitól, a becstelenség és embertelenség rend­szerétől, amely éhhalálra ítélt védtelen embereket, szemétre­­dobta a tehetséget és megcsúfolta a művészetet. Az elt­últ korszak elposványosította színházi életünket. A művészek nagy részét lekergette a színpadról, elhurcoltatta vagiy megölette. A g­yűlöletet támasztó propaganda szolgála­tába álította a színházat, s így lefokozta művészi rangját. Műsorpolitikájával, sztárkultuszával és hálószobatitkokban vájkáló színházi sajtójával a kispolgári ízlés alantas ösztö­neit szolgálta ki. Idegen elemekkel telítette művészi vérke­ringésünket és a színjátszást a politikai prostitúció karjaiba kergette. , De elmúlt. Az egész rendszert elfújta a történelem. Az ön­telt képzeletből született eszmetákolmányok összeomlottak, s maguk alá temették törpe óriásaikat. Nem nehéz búcsúzni tőlük. Ha visszanézünk rájuk, csak undort, megvetést és gyű­löletet érzünk. Eltaszítjuk magunktól és megtagadjuk őket. Nincs többé közünk hozzájuk: szabadok vagyunk. A múlttól elszakadtunk, de, sajnos, a jelen sem nyújt vigasztalóbb képet. Ha tudatosan megtagadjuk is a letűnt éveket, a lelkek mélyén tudattalan sötétségben tovább rezeg­nek a régi bűnök és az anyagilag megrendült ország erkölcsi zűrzavarában új fekélyeket tárnak fel. A színházak elvesz­tettek minden kapaszkodót, alapot és támasztékot és lélekzet­­vesztve igyekeznek a közönség kegyeit keresni. Nincs művészi Programm, műsorpolitika, színészi szempont és szociális érzés. A nagy moloch, a pénz, terpeszkedett rá a színházakra és megöli bennük a művészetet. A színházak bűne a közönség bűne is, ízléstelensége és kisigényűsége legalább annyira hozzájárul a művészi szín­vonal lesüllyedéséhez, mint a színházvezetők gazdasági ön­­célúsága. Az emberek kizárólag üres szórakozást keresnek és megfeledkeznek a művészetről. A múlt gyűlöletes, a jelen vigasztalan. Előbbre kell vet­nünk a tekintetünket. Valahol messze napok és évek jönnek felénk, amelyeket nem ismerünk, de feléjük nyúlnak vá­gyaink. Talán abban a bizonytalan go­­molyagban, a Jelen felé úszó időben, benne rejtőznek a becsületes munka le­hetőségei, a művészi tehetség érvénye­sülésének feltételei és egy új, komo­lyabb, emberibb mondanivaló még soha meg nem fogalmazott tartalma. Köszöntjük a jövőt. Köszöntjük azt, ami még nincs, de aminek most kell lennie: a mély humánummal telített szín­házat, a kifejező eszközeit tökéletesen ismerő, közösségi érzés­től r megihletett színészt és a művészi alkotásra éhes, tiszta tekintetű, művelt közönséget. Köszöntjük és akarjuk. Nem változhatik meg egyszerre minden, ezt tudjuk. Csak lassan lehet lecsapolni a mocsarakat és csak hosszú munká­val lehet kiirtani a gyomot. Nevelni kell az emberi lelkeket, meg kell mutatni nekik az új utat. Simogatással, vagy kor­báccsal, de mindig szeretettel. " Ez a lap erre a feladatra vállalkozott. Irányítani akarja a színészt és vezetni akarja a közönséget. Nem kívánjuk szolgálni a sztár­kultuszt. A sztár nem mindig művész, csak propagandával gazdaságilag kiértékelt színészegyéniség. Forgalmi értéke nincs arányban művészi értékével. Ennek a társadalmi kinövésnek ápolása nem lehet feladatunk. De igenis, kívánjuk szolgálni a nagy művészeket, akikben a legtökéletesebb formában jelentkezik a kifejező­­erő. Azokat támogatjuk, akik Pethes Imre, Hegedűs Gyula, Vartdnyi Irén nyomdokaiba lépnek. És irányítani kívánjuk a fiatalokat, akik az Ismeretlen Jövő művészetének képviselői lesznek. A művészetet akarjuk szolgálni. De ugyanakkor a közönség felé is fordulunk. Meg kell fognunk a kezét és be kell vezetnünk az embereket a szín­házba, Az igazi színházba. Lassan ki fognak csírázni lelké­ben a magasabbrendű vágyak és tisztultabb akarások. Lassan rá fog ébredni arra, hogy a művészet több, mint szórakozás, és hogy művészet nélkül nem lehet élni. Színész és közönség találkozni fognak. Ezt a találkozást akarjuk elősegíteni. Ugyanaz az érzés dobog­tassa meg a szí­nész szivét a színpadon és a közönség szivét a nézőtéren. Olyan érzés, amely nemcsak elbizsergeti az idegeket, nem­csak kellemes hangulatot kelt, hanem emberebbé teszi az embert. Ha a színész és a közönség így találkoztak, akkor megszületett az új művészet. Ezt a titokzatos randevút akarjuk szolgálni, a nagy töme­gek és a színművészet mély értelmű találkozását. ÍRTA: STAUD GÉZA

Next