Szinház, 1945 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1945-08-15 / 1. szám
Főszerkesztő: STAUD GÉZA Felelős szerkesztő: DEÁK ZOLTÁN Főmunkatársak: HÁY GYULA. TAMÁSI ÁRON I. ÉVFOLYAM, I. SZÁM ♦ 1945 AUGUSZTUS 15-TŐL 21-IG Végleg: lehullott a függöny egy korszak mögött. Villámlásés mennydörgés között zárult le az utolsó felvonás és romokba temette a világot. Anyagi javainkat, emlékeink tárnyait,érzéseink kulisszáit mind, mind elsöpörte a pusztulás, s akik megmaradtunk, itt állunk egyedül egy szál testi és lelki ruhában. Mögöttünk az üresség, előttünk az ismeretlenség. Valami volt, amiből nem maradt semmi, valami lesz, amiről nem tudunk semmit. És Indulnunk kell, az idő sürget. De mielőtt nekivágnánk az új világnak, tudatosan le kell számolnunk a múlttal, hogy ne botladozzunk az idő holt göröngyein, ne kössék lépéseinket az emlékek. Búcsúznunk kell. Nem lesz nehéz a búcsú. Nem ejtünk könnyet, nem szakad föl érzelmes sóhaj a szívünkből, még csak meg se rebben a szemünk, amikor még olyszer, utoljára, visszanézünk. Búcsúzunk az igazságalanság világától, az aljasság és nagyképűség életformáitól, a becstelenség és embertelenség rendszerétől, amely éhhalálra ítélt védtelen embereket, szemétredobta a tehetséget és megcsúfolta a művészetet. Az eltúlt korszak elposványosította színházi életünket. A művészek nagy részét lekergette a színpadról, elhurcoltatta vagiy megölette. A gyűlöletet támasztó propaganda szolgálatába álította a színházat, s így lefokozta művészi rangját. Műsorpolitikájával, sztárkultuszával és hálószobatitkokban vájkáló színházi sajtójával a kispolgári ízlés alantas ösztöneit szolgálta ki. Idegen elemekkel telítette művészi vérkeringésünket és a színjátszást a politikai prostitúció karjaiba kergette. , De elmúlt. Az egész rendszert elfújta a történelem. Az öntelt képzeletből született eszmetákolmányok összeomlottak, s maguk alá temették törpe óriásaikat. Nem nehéz búcsúzni tőlük. Ha visszanézünk rájuk, csak undort, megvetést és gyűlöletet érzünk. Eltaszítjuk magunktól és megtagadjuk őket. Nincs többé közünk hozzájuk: szabadok vagyunk. A múlttól elszakadtunk, de, sajnos, a jelen sem nyújt vigasztalóbb képet. Ha tudatosan megtagadjuk is a letűnt éveket, a lelkek mélyén tudattalan sötétségben tovább rezegnek a régi bűnök és az anyagilag megrendült ország erkölcsi zűrzavarában új fekélyeket tárnak fel. A színházak elvesztettek minden kapaszkodót, alapot és támasztékot és lélekzetvesztve igyekeznek a közönség kegyeit keresni. Nincs művészi Programm, műsorpolitika, színészi szempont és szociális érzés. A nagy moloch, a pénz, terpeszkedett rá a színházakra és megöli bennük a művészetet. A színházak bűne a közönség bűne is, ízléstelensége és kisigényűsége legalább annyira hozzájárul a művészi színvonal lesüllyedéséhez, mint a színházvezetők gazdasági öncélúsága. Az emberek kizárólag üres szórakozást keresnek és megfeledkeznek a művészetről. A múlt gyűlöletes, a jelen vigasztalan. Előbbre kell vetnünk a tekintetünket. Valahol messze napok és évek jönnek felénk, amelyeket nem ismerünk, de feléjük nyúlnak vágyaink. Talán abban a bizonytalan gomolyagban, a Jelen felé úszó időben, benne rejtőznek a becsületes munka lehetőségei, a művészi tehetség érvényesülésének feltételei és egy új, komolyabb, emberibb mondanivaló még soha meg nem fogalmazott tartalma. Köszöntjük a jövőt. Köszöntjük azt, ami még nincs, de aminek most kell lennie: a mély humánummal telített színházat, a kifejező eszközeit tökéletesen ismerő, közösségi érzéstől r megihletett színészt és a művészi alkotásra éhes, tiszta tekintetű, művelt közönséget. Köszöntjük és akarjuk. Nem változhatik meg egyszerre minden, ezt tudjuk. Csak lassan lehet lecsapolni a mocsarakat és csak hosszú munkával lehet kiirtani a gyomot. Nevelni kell az emberi lelkeket, meg kell mutatni nekik az új utat. Simogatással, vagy korbáccsal, de mindig szeretettel. " Ez a lap erre a feladatra vállalkozott. Irányítani akarja a színészt és vezetni akarja a közönséget. Nem kívánjuk szolgálni a sztárkultuszt. A sztár nem mindig művész, csak propagandával gazdaságilag kiértékelt színészegyéniség. Forgalmi értéke nincs arányban művészi értékével. Ennek a társadalmi kinövésnek ápolása nem lehet feladatunk. De igenis, kívánjuk szolgálni a nagy művészeket, akikben a legtökéletesebb formában jelentkezik a kifejezőerő. Azokat támogatjuk, akik Pethes Imre, Hegedűs Gyula, Vartdnyi Irén nyomdokaiba lépnek. És irányítani kívánjuk a fiatalokat, akik az Ismeretlen Jövő művészetének képviselői lesznek. A művészetet akarjuk szolgálni. De ugyanakkor a közönség felé is fordulunk. Meg kell fognunk a kezét és be kell vezetnünk az embereket a színházba, Az igazi színházba. Lassan ki fognak csírázni lelkében a magasabbrendű vágyak és tisztultabb akarások. Lassan rá fog ébredni arra, hogy a művészet több, mint szórakozás, és hogy művészet nélkül nem lehet élni. Színész és közönség találkozni fognak. Ezt a találkozást akarjuk elősegíteni. Ugyanaz az érzés dobogtassa meg a színész szivét a színpadon és a közönség szivét a nézőtéren. Olyan érzés, amely nemcsak elbizsergeti az idegeket, nemcsak kellemes hangulatot kelt, hanem emberebbé teszi az embert. Ha a színész és a közönség így találkoztak, akkor megszületett az új művészet. Ezt a titokzatos randevút akarjuk szolgálni, a nagy tömegek és a színművészet mély értelmű találkozását. ÍRTA: STAUD GÉZA