Szinház, 1945 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1945-08-15 / 1. szám
SZÍNHÁZI LEVÉL 1. A Pódium új műsora A kisebb és legtöbbnyire félresikerült színházi vállalkozások között kétségtelenül a Pódium az egyetlen, amely megfelelő hanggal és ranggal rendelkezik. Eddigi műsoraiban — s ebben a legújabban is — tisztán felismerhető a szándék: követni a Békeffi László által kijelölt utat s ennek elérésére a jelenlegi társigazgatóság, úgy véljük, mozgósítani szeretné Budapest valamennyi kabarékróját, főleg a politikai szatíra vitrioltiitás, hétpróbásan nyelvöltögető matadorait — ha volnának ilyenek ... Mert e pillanatban alig van ennek a — valljuk be — nem könnyű műfajnak méltó művelője irodalmi berkeinkben és nagyon is túlteng a kabaréfronton az agyalágyultan bárgyú tréfák, szélütötten dadogó jelenetek, agyficamra utaló szóviccek, bicskanyitogatóan hülye bluettek és a szellemtől elrugaszkodott, egyértelmű mocsokságok patentírozottan züllött és tébolydás dáridója. Ami kevés termés mutatkozik az épkézláb kabaré-műfajban, azt többnyire itt kapja a közönség a Pódium műsoraiban, fűszerezve egy-két olyan magánszámmal, amelyek önmagukban is biztosítják a már fentebb emlegetett kivételes rangot. Az új műsor egyébkéntRégi rossz Budapest; ez a gyűjtődmes pontosan arra a sikerre tarthat számot, mint az előbbiek, sőt egy-két részében különleges figyelmet is érdemel. Elsősorban Ascher Oszkár szereplésére gondolunk, aki előadja Zilahy Lajosnak egy lélekfelállítóan izgalmas, nagyon is aktuális politikai írását. Zilahy gyóntató és ítélő szavai Ascher Oszkár előadásában felfokozott izzást kapnak s a produkció túl is nő a színház és játék megszokott keretein. Ascher előadja Molnár Ferencnek egy dialógusát is a kalap szimbólumáról, pontosabban a kalap és a házasság hasonlatáról, ez is kitűnő jól is érezhető az a sajátságos opollos tüzelés, ami annyira jellemzője ennek a versektől s általában tiszta irodalomtól megszállott sápadt és aszkétaszerű fiatalembernek, Fellegi Teri a régi és az eljövendő Budapestről énekel, a régi millenáris Pest divatjának megfelelő csipkés, tumörös, sonkaujjas kosztümben, az obuigát csipkenapernyővel és az érzékenyebblelkek számára háttérben a kivilágított Vár és Dunapart szivfajdító panorámájával. Habos sárga nárciszfigurájával és verhetetlen sanzonkájával , a műsor másik tartópillére. A tréfák és jelenetek közül az „Úriasszonyok espressója”, a ,Jségi gyár”, a szókimondóan bátor „Talált gyerek" című politikai tréfa és főleg „A város peremén" című szcenírozott József Attila-vers tetszett, viszont a ,"Béke a Balatonnál" című agyhűdött szellemeskedést elhagytuk volna. Pompás a kis villámtréfa az államtitkárról, aki rádióbeszédben ígéri a tökéletes közellátást, a feketepiac letörését, fát, sőt télire fát is, csakhogy nem helyezkedik el jól a mikrofon előtt és kissé oldalt beszél, mire a rádiószpiker figyelmezteti, ,Államtitkár úr, ne a levegőbe tessék beszélni, de a mikrofonba..." A szereplők között olyan öregágyúk vonulnak fel, mint Pethes Sándor, Baross Géza és Komlós Vilmos, akik mellett a fanyar Lengyel Oszire, Haraszti Micire, Kertay Lilire, az, őzorrocskájú Kutas Honára, no és a„Pódium winiatűr primadonnája" címet és rangot viselő Bárczy Katára emlékszünk viszsza. Utóbbi ifjú hölgy karcsú derekának beszédes játékával és Gainsboroughilluziókat felidéző szőkeségével, rangocskájának látható tudatával sürögforog a színpadon — e leányból még nagy lesz, akárki meglássa... Még Kellér Dezsőt, úgyis mint háziszerzőt s úgyis mint konferansziét kell megdicsérnünk, különösen ez utóbbi minőségéért; éppen eléggé hősies feladat Békeffy Lászlót helyettesíteni. Levél ár: Szabó Jucihoz — dr. Szabó Juciról A tollat nem szívesen rágja az ember, még a mai nehéz világban sem elfogadható táplálék ez, éjszakákon át álom helyett tépelődni ugyancsak kellemetlen tevékenység. Én is így kínlódtam. Így kell kínlódnom még most is, mert írás közben minden gyöngédségem fellázad bennem; nem szívesen mondom meg egy hölgynek, hogy ő megvénült. Márpedig hiába kertelek, kénytelen vagyok bevallani, hogy a szép, a szellemes, a tudós doktorkisasszony, dr. Szabó Judi, Fodor László egykor diadalmas színpadi hősnője megrokkant. Nem akarok én „az idő vasfogdról" értekezni, de annyi bizonyos, hogy az „időszerű” témák leggyorsabban vénülnek meg az idővel. Ma már nem hat rám a szenzáició erejével, ha egy orvoskisasszony szép és kecses, ma már üres sablon, hogy a Pesten mulatozó, kártyázó, léháskodó hetyke földbirtokos belebódul a nőnemű háziorvosba. Persze, a témák és a művek hervadásával is úgy vagyunk, hogy írója válogatja. Az írón múlik, hogy saját kora fölé tudja-e emelni azt, ami korszerű, időfölöttivé növeli-e azt, ami időszerű. Shakespeare és Moliére szerették színpadra vinni a saját koruk problémáit és ezek a problémák háromszáz esztendő alatt sem vesztettek az érdekességükből, az ifjú életerejükből. Csakhogy ehhez Shakespeare-nek, vagy Moliére-nek kell ám lenni és Fodor László, odaát Amerikában, bizonyára nem veszi rossz néven, ha minden tiszteletünk ellenére is megállapítjuk, hogy ő nem Shakespeare és nem 13 Moliére. A maga idejében talán legerősebb tulajdonsága a színpad műszaki virtuózitása volt. De a darabcsinálás fifikája sokat fejlődött azóta, sokat fej- Deák Zoltán Fallagi, s sanzon-bajnokaő Bárczy Kató, a Pódium „miniatőrprimadonnája" Kata* Ilona Aachar Oszkir „A váró* páromén"