Színház, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-06-17 / 25. szám
rletek, sőt hónapok óta folyik a vita : van-y színházi válság, vagy nincs. Nyilatkoztak színházi szakemberek, igazgatók, hivatalos személyiségek, nyilatkoztak laikusok is, a közönség köréből való különböző társadalmi rétegekhez tartozó különböző kultúrigényű emberek. Csak még a vélt vagy tényleges válság által legközvetlenebbül érintett színészek nem vettek részt ebben a nagyszabású ankétban. Mi most átadjuk nekik a szót. Ha csakugyan van válság, talán mint súlyosan érdekelt felek, gyakorlati tanáccsal tudnak szolgálni az orvoslás módszereire nézve is. Nem tudok a válságról semmit. Mi legalább az operettben nem éreztük. De meg fogja találni a közönségét a dráma és a színmű is. A közönség élményeket keres a színházban s ha találja, egyre tömegesebben jelentkezik majd értük. Szerintem a színházi válság, amit olyan sokan emlegetnek, nincsen. Mint ahogy minden a mai világban a haladás szolgálatában áll, a színházaknak is kétségkívül ez a feladata. De mivel a színház kollektív mnka eredménye, két év alatt nehéz az írókat, az igazgatókat, a színészeket, a rendezőket s végül a közönséget is a haladás szolgálatába állítani. Félek, hogy ezek a közös nevezők, melyek a haladást nem egyformán érik el, okaia színházi „válságnak” és kerékkötői a haladásnak. Színházi válság ? Mindig volt és mindig lesz. A siker jó darab és szerencse dolga, amihez hozzátartozik a felértékelő kritika és a megértő közönség. Az idő mindig diadalmaskodik a válságon, mert ha kettő, három darab nem válik be, a következőnek esetleg átütő sikere lehet. Csüggedésre tehát sohasem lehet ok, siker is van, konjunktúra is van. De egyik sem számítható ki matematikai pontossággal. Úgy vélem, hogy amennyiben válságról beszélünk, nem lehet fölényesen beszélni róla, hanem szerencsés kézzel meg kell találni az alkalmas pillanatot, amikor a szerző, a színész, a közönség és a kritika nobilisan kezet fog és kiharcolja a sikert. Válság ? Hát már újra ott tartunk ? Mi nem vettük észre, mert ha lendületes darabot adtunk, az magával ragadta a közönséget is. Nem kell megijedni. Én optimista vagyok és nem hiszek a válságban. A közönség szereti könnyesre nevetni a szélneit, máskor boldog, hogy sírhat. A válság nem így kezdődik. A válság akkor tör ki, ha a nézőtéren ásítoznak és el is alszanak. Ilyen járvány egyelőre ,nem tört ki és a válság helyett fellendülést kell remélni. Én a válság elleni pártra szavazok, mert úgy érzem, hogy sem a színészekben, se a közönségben nincs válság, ügyes színházak válságba jutottak, de ki fognak mászni belőle. Hiszen béke van és kell az embereknek naponta két-három óra, amikor sírni vagy nevetni akarnak, vagy felejteni. Ezt pedig mindig megkapják a színházban ezután is. A színházi válság okát abban látom, hogy a közönség a nagy háború után mély közönybe süllyedt minden iránt. Súlyos válság kellős közepén állunk, eza válság egyéni és társadalmi. Ha egyéni problémái megoldódnak, akkor majd felenged benne az a nagy közöny is és akkor nem lesz színházi válság. Különben a Nemzetiben nincs is válság, közönség és színház megtalálja egymást. A színházi válsággal úgy ijesztik a művészt és a közönséget, mint ahogy a gyerekeket szokták a mumussal. Szerintem nincsen színházi válság —■ csak rossz darab van, rossz színészi együttes, rossz rendezés, rossz színházvezetés. A jó darabnak és a jó játéknak minden időben és mindenütt sikere van, sikere kell, hogy legyen. Ezt bizonyítja az is, hogy kánikulában, megdöntve a színigazgatók ősi nyári salátaelméletét, lehet sikerrel játszani, telt házak előtt, komoly irodalmi drámát is. Ez beigazolódott éppen akkor, amikor úton-útfélen, széltében-hosszában színházi válságról beszélnek. Olyan színházat kell csinálni, amely korszerű, fejlődésképes és ami a legfontosabb, az emberit mutatja meg az embernek. Színházi válság annyiban van, hogy az emberek még mindig őrzik a pszichózist. Készleteket gyűjtenek, vitaminokat raktároznak és erre költik pénzük jelentékeny részét. Ha belenyugodnának végre, hogy béke van és lesz liszt, cukor, zsír holnap is, sőt talán olcsóbban, mint ma, akkor mindjárt lenne pénz a színházra is. Mert kétségtelen, hogy szeretik a színházakat az emberek. Akarnak is járni, de. . . inkább lisztet vesznek feketén, pedig egy kiló árán egészen jó jegyet kapni bármelyik színházba. Nincs színházi válság, illetve mindig volt és mindig lesz. A gyógyszere egyszerű. Olyan darabot kell adni a közönségnek, ami tetszik neki. Beöthy László régen egyszer Londonban keresett új darabot. Bombasikerű angol operettet nem vett meg, mert úgy érezte, hogy Pesten megbukik, de egy ott letűnőben lévőt be mert mutatni és hatalmas sikerre vitte. Kasszadarab lett Pesten. Orr kell a színházhoz, meg persze tudás, szerencse és sok egyéb is. Ha válság van is, az új gazdasági helyzet fokozatos javulásával el fog múlni. Viszont örvendetes, hogy komoly művészi utánpótlás van és egyre több komoly tehetség férkőzik a közönség kegyeibe. Ez jel arra, hogy a fellendülésben bízni kell. Biztos javulást remélek augusztus elejétől, mert úgy látom, hogy a közönségnek ma fokozottabban kell a színház, mint valaha, legfeljebb nincs még rá pénze. Az is lesz, mnert lassanként minden lesz, ami nem volt vagy ami ma még nincs. A színész babonás. Egyszer az esőt, máskor a meleget okolja a balsikerért. Biztosan most is így van. ’Mégis el kell hessegetni a pesszimizmust, mert sok színházban egészen kirobbanó siker észlelhető és ez annak a bizonyítéka, hogy a közönség szereti, nem hagyja el a jó színházat. A színházi válságot úgy tekintem, mint a háború utórezgésének egyik természetes jelenségét. Mint minden más téren, úgy a színháznál is van válság. A kialakulás idejében élünk, amikor humánzanak a a jelenségek. Ie a nyugalom megerősödésével elmúlik a válság itt is, mint az egész vonalon. Ebben biztos vagyok, mint ahogyan biztos, hogy a borúra derű, következik. Greguss Zoltán Kiss Manyi: Latabár Kálmán: Lukács Margit: Mezey Mária: Ráday Imre: Sárdy János: Somló István.