Színház, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-06-17 / 25. szám
Lukács Margit és Szörényi Éva a korszerű Madáchról A centennáriumi év első ünnepi gongütése Az ember tragédiájának bemutatása: ítész a Nemzeti Színházban. A tragédia nagy igényű rendezése egy tucat eredeti díszlettel dokumentálja majd az ünnepi alkalmait.. Alegérdekesebb újdonság azonban az,hogy kettős szereposztásbankészülnek a bemutatóra. Az egyikben Évát Lukács Mangiit, Ádámot Básthi Lajos, Lucifert Balázs Samu alakítja. Amásikban Éva: Szörényi Éva, Ádá: Ladányi Ferenc, Lucifer: Majori Tamás. A hírek szerint a tragédia a jövő évben a nagyobb vidéki színpadokra, is ellátogat, sőt az ünnepi év alkalmából állítólag néhány külföldi városban is bemutatják. Ilyen nagyarányú készülődés mellett indokolt -e a kettős szereposztás, mert Madách remekműve olyan nagy feladatot ró a három főszereplőre, amit ,,en suite“ előadásban egy-egy színész nem bírhatna el. A 'két Évával beszélgettünk a 'készülődés izgalmairól s a kettős szereposztás érdekességéről. — Véleményem szerint — mondja Szörényi Éva — az Éva-figura játszásánál, arra kell vetni a súlyt, hogy azon a kereten túl, amit Éva, mint az örök nő megtestesítője jelenít, minden színben új, más, egyéni profilt adjunk alakjának. Ilyen módon voltaiképpen Éva szerepe nem is egy szerep, hanem egy tucat egymással ellentétes, egymásnak gyakran ellentmondó szerep foglalata. — Valóban, —helyeseli Lukács Margit, az Évas szerep egy állandóan vibráló hideg-meleg váltóláz, melynek hullámaiban gyakran igen nehéz fennmaradni, uralkodni a víz szeszélyein. A párisi szintben például az egyik pillanatban Éva még hódolító marquise, hogy a másik pillanatban már úgy emelkedjék fel a tömegbilli, minit lazító és rohamra buzdító forradalmárnál. — Ennek a változó arcú szerepnek megmutatása az új előadás legjellegzetesebb Éva-problémája, teszi hozzá Szörényi. Szörényi Éva vetjük közbe, ebben a szerepben voltaképpen saját bűneiért bűnhődik meg. — Hogyan! — Nemrégiben, eljátszotta Práter Erzsikét, Madách felőségét a Madách című filmben. Ennek a nyugtalan, hírhedtté vált 'asszonynak az életére válaszol Madách a Tragédia Évafigurájában. Keserű csalódásait', kaskodásait, 'kínzó kétségeit önti más és más figurába a Tragédia egyes színeiben. Hanem, mondják meg, ez a parádés, nagyszerű szerep — jó szerep a szónak ismert, színházi értelmében.? — Furcsás, de azt kell mondanom — feléli Lukács Margit, — hogy Éva egyike a „leghálátlanabb“ szerepeknek. Mikor már-már belemelegedne az ember egy-egy figurába, mikor élni kezdene a színpadon s szinte járna, önálló életre kelnie a figura, amit megformál a színésznő, egyszerre tat Lucifer s a skép a semmibe tűrniük, hogy a másik percíven Éva újra más alakot öltsön,. — Valójában, tehát — véli Szörényi Éva, — itt egy különleges szerep-exponálási technikát kell alkalmazni, nem szorítkozhatunk a szokott eszközökre. Itt egyetlen szempillantás alatt be kell szuggerálni a közönségbe azúj figura arculatát, nem érünk t rá hosszadalmas és aprólékos rajzra. — Így — mondjuk — tehát, az Éva-figurák voltaképpen bizonyosstilizálást szenvedhetiy, egyes vonásai káhangsúlyozódnak, mint a karrikatúrán, másokat el kell hallgatni, elnémítani, hogy a képet ne zavarják. — Igen — feleli Lukács Margit, — de a modtern Éva-filákítás problémája éppen ide torkollik. Távol kelll ugyanis tartani , magunkat attól az Iskolás Évat-sablontól, mely deklamáló, verset szavaló hősnőt csinál Évából, valami hamis és a mű szándékai ellen való változatlan, egységes zománccal vonva be a tizennégy szín egymástól olyamtoyitra különböző Éva-figuráját. Mondhatom, nagyon nehéz mesterség ez, egyszer már próbáltam. A Madách-versekről általában az a közhit, hogy nehézkesek és színtelenek. Csak aki mondja, hangosan, a közönség előtt, az érzi, mennyire erőteljes, magávalragadó és rabulejtő ennek a szövegnek az áradása. — Ez nagyon érdekes szempont — vetjük közibe, — mert ily módon kiderül, hogy a Tragédia sokkal szinpadszerűbb, mint hitték s egyáltalán nem könyv-dráma ? — Ilyen megfogalmazásban ez nem áfil — folytatja Lukács Margit, — hiszen éppen azt akarom mondani, hogy a Madáclyszöveg annyira erőst konok és kemény, annyira ünnepélyes, de kitamásló, hogy a ma i reálisabb színházi mérték szerint nehéz elmondani, nehéz a versekből kitörni, mögöttük az élet melegét, a köznapi értelmet kiéreztetni. Pedig, amint ma már Shakespearet mai nyelven adjuk elő, a Tragédiával is így telltennünk, ha a mai közönséget a költő bűvöletébe akarjuk igézni. . — Na lám, ezzel el is érkeztünk a legérdelkesebb ponthoz. Hogyan alakult a mű a mai korban! Milyen korszerű elemek mutatkoznak majd meg az új Tragédia arcán? Szörényi Éva, élénken tiltakozik: —Semmi körülmények között nem lehet itt korszerűsítésrőlbeszélni. A remekműveik szövege, jelentősége, érdeke nem csorbítható azzal, hogy a korhoz idomítjuk őket. Nem ma játszódnak, nem ma írták őket, hamisításinak éreznek minden olyan kísérletet, amely korszerűsíteni kívánná Madáchot, — Valahogyan — replika» Lukács Margit, — mégis így kell tennünk. Ha nem is a Tragédiát magát kell idomítanunk a mai korhoz, de az eddigi előadási stílust, módszereket kell megváltoztattnunk. Vannak ugyanis részei a Tragédiának, amiket éppen, korszerűségi szempontból eddig másként játszottak, mint ahogyan a madáchi elgondolás sugallja. Itt főként a forradalmi színre gondolok, mely a múltban sokszor valami hipokrita elkendőzés és mésébeszélés áldozatalett. — Igen — helyeslőnk, — itt sok érdekes rendezői ötletnek lehet szabad tere. De ha jól meggondoljuk, e tekintetben a rendező feladata nemcsak színpadi természetű, hanem a drámával szemben is bizonyos meggondolásnak késztet. Az ember tragédiájában ugyanis a forradalmi színben a két,arisztokrata kivégzése s a körülöttük hullámzó utca szenvedélye más viszonyban állt egymással, mint amilyet, a mai 'közhangulat és politikai' helyzet mutat. Madách az arisztokraták elejét, 'krémjét mutatja be, némi sajnálkozássall, e két kivégzettben.' s velük szembe a tisztázatlan, nagyrészt jogtalan és romboló forradalmi szenvedéllyt állítja. Ma már más ,a szemlélét link a Nagy forradalom szerepeiről’. Viszont, nyíltkérdés marad, hogy ilyen körülmények között is irodalmi tekintetben jogos-e egy korszerűsítő kozmetika Madáchon? A két Éva elmélázva a témán, szinte egyhangún s egyszeri- vonja le a következtetést: — Végeredményben a probléma nemilyen éltes, mint ahogy itt megfogalmaztuk. Az a helyzeti, hogy a maiközönség előtt a madáchi szövegnek a maga válltozatlanságában is más jelentése lesz, mint a régibbkorok közönsége előtt. Más ma a színházi nézőtér akusztikája, más a szavak jelentősége és ralerje. Az a korszerűsítés, amiről szó van, csupán a világítás, klar-effektusok, és zenei aláfestés kérdése s nem szöveg-i revizióé. Ily módon semmit justizmord nem esik az irodalomtörténeten, de fr korszerűség követelményei is sértetlenek maradnak. — Végeredményben úgy látjuk, a művésznők között akkora az egyetértés, hogymiind a két Éva hajszálra egyforma lesz. Hol itt akkor az érdekesség? Mindketten határozottan tiltakoznak . — Erről szó sincs. Mindenki másként lát meg egy szerepeit s részleteiben annyi szint, egyéni zamatot és új problémát hozhat, amennyit alkar. A rendezésnek sem lehet feladata teljesen összehangolni a két szereposztást. A színházi előadás mindenképpen gazdagszik ezz© a többszínűséggel. Ebben maradunk. Papp Antal