Színház, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-11-18 / 47. szám
Telefoninterjú Polgár Tiborral — Halló, Holbár Tibor? (Gratulálunk! Hallottukhoszy főszerződőst a Ma-Kyar Színházhoz. — Köszönöm a trratulációt, de érvénytelen. Nem szer elődtem a Magyarhozannak ellenére, hogy a lapok megírták, Caulsan a „Lili“ átdolgozását és néhány szám komponálánál vállaltam. — Mennyiben szorul átdolgozásra a híres operett ? — Sokban. A muzsika a mai fül számára már poros. Sok számon már nem is lehetett segíteni, ezért kellett újakat szerezni. — Hány szám lesz az operettben? — Körülbelül tizennyolc. — Ebből mennyi a régi és mennyi a saját szerzeményt — öt számot tudtam az eredetiből átalakítva felhasználni. A többi a sajátom. — Ezek szerint Volgár Tibornak jár majd a siker nagyobbik része. — Erről talán ne beszéljünk... Nagyon boldog leszek, ha sikere lesz az előadásnak. — És a további operetteknél? — Hát ha szükség lenn, rám és felkérnek, örömmel fogom vállalni. — Viszonthallásra a prvnerei. A M M Magyar Színházban serényen folynak a Lili próbái. Hogy az 1860 és 100.) közt. Játszódó darab levegőjével és hátterével a szereplők tisztában legyenek, az igazgatóság dr. Kósa Margittal kortörténeti és kulturális összefoglalót aszázadvégi évekről és ezt mint „kötelező olvasmányt“, kiosztotta a szereplők között. Az darab vezető szerepelt Major Giszi, Sárdy ,Ténes és Kejes Teri J.Ussál. •A párisi Nágel kiadó féjt újabb magyar munkatársakkal bővült, Károlyi István és Ágoston Gerly dramaturgok személyében. A vállalat rövidesen filmet is fog forgatni Hamza Ákos rendezésében. Virág, — Kil Mivicm, Szent István körút 5. ( —) A hét legérdekesebb zennei eseménye a Székesfővárosi Zenekar szombati hangversenye lesz. Csajkovszkii zongoraversenyét Fejér György, a népszerű zongoraművész játssza. Fejér a könnyű zeneterén elért sikerei után most új oldaláról mutatkozik be a közönségnek.Szép Ernő :„Emberizag" című könyve, mint a nyilas idők rémségeinek egyik dokumentuma, a kortársi irodalom egyik legremekebb alkotása volt. A könyv most jelent meg német nyelven Bécsben „Drei Wochen in 1944“ címmel. A kötetet szép kiállításban a ,,Panorama" könyv*kiadóvállalat hozta ki. • • SZŐNYI LENKE NEW-YORKBAN E héten levél érkezett Szőnyi Lenkétől. A hétoldalas levél tele van boldogllval és meselégedéssel. „New Yorkhoz közel. Saint Louis-ban lakunk, rajyocó villában, „nagyon csinos" férjemmel — írja, — az élet itt elképzelhetetlenül gyönyörű. Nappal, míg férjem dolgozik, hizlaszonykodom és este nagyokat lumpolunk. A héten kedvet vendégeink voltak. Mrs. Joseph E. Curley (Salamon Ctöpi). Gondolhatják, mennyire örültem a viszontlátásnak. Ctöpi rém csinos és szintén nagyon boldog“. Érdekes dolgot közöl Szőnyi Lenke az amerikai filmekről„A mozik két nagy filmet, híradót és két-három trükkfilmet mutatnak be egy műsorban. Az emberek napokon át állnak torba, hogy jegyhez jussanak. A mozik déli tizenkettőtől éjszaka kettőig egyfolytában táuzanak. A napokban Rákosi Tibortól kaptam levelet, New Yorkban vendégszerepel. Jávor Pali búcsúfellépéseit hirdetik a lapok. Hallottam a róla szóló pesti pletykákról. Meg kell állapítanom, egy szó sem igaz belőlük. Jávor Palinak óriási sikere van idekint". Szőnyi Lenke férjével, Robert A. Billinge-szel villájuk kertjében Az Ibuez-regyecker négy sikerrel szerepelt e Zeneakedémién llei(Hiuí( Kluni, sikerü romániai turusja utÁn Budapesten !« feitűnt kulturált énekhangjával tiul.Sztouri MurUildr . As József Attila verseket szavalt a Marakhid felavatAsAnak nidai ünnepségAn Ön is szebb és fiatalosabb lesz, ha naponta TOKALON KRÉMET használ. „BIOCfeL" nevű készítményt ártalmaz mely mélyen behatol a bőrsejtekbe és csodálatosan táplálja, fiatalossá teszi az arcbőrt. 50 ÉVES NŐ MA MÁR 30 ÉVESNEK LÁTSZHATIK. És végül Szőnyi Lenke beszámol az új amerikai divatról: „ A szoknyaharc véglegesen eldőlt. A hosszú szoknya kötelező. A már Pesten is népszerű Nylon-harisnyát itt különböző élénk színekben hordják. Fekete, zöld, kék, lila és ki tudja milyen színű nylonharisnyában szaladgálnak a nők. Nappal sarok nélküli cipőt viselnek, viszont estére tizenöt centis cipősarkokat látni. Szőnyi Lenke ,,rém" boldog, még csak egyet szeretne: betti barátaival találkozni, újra játszani és elbűvölni a pesti közönséget. A kisbalt és hollóilát „333‘‘-as BABY MOSÓSZER TISZTÍTJA EgyHdrviz alábbi Molnár és Hosor, Petőfi Sántor-u. Richter-drogéria, István-út Dr. Blitz-drogéria, Bajcsy-Zs.-út Scruda-drogéria, Kossuth L.-u. Markovits-drogéria, Andrássy-út Fenyves-drogéria, Bajcsy-Zs.-út Margulits-drogéria, Nádor-utca Fried-ilódszertár, Oktogon-tér 1. Lengyel Gézáné, Régiposta-utca 7. Molnár-drogéria, Nagymező-u. 2.5. Szana Rezső, Nagymező-utca 41. Olympia, Klauzol-utca 20. Bács Cléza, Vas-utca 1. Blau Imre, Alsóerdősor-u. 5. Hollós festéküzlet, Hajós-utca helyeken kaphntó: Stessel Nándor és Tsa, Városház-u. Terézvárosi drogéria, Teréz-körút Bárdi illatszertár, Rákóczi-út Wellesz illatszertár, Bajcsy-Zs.-út Antoni-drogéria, Rákóczi-út Kádár-drogéria, Király-tea 70. Apollo illatszertár, Rákóczi-út 44. Opera-drogéria, Andrássy-út 15. Beer illatszertár, Teréz-körút He. Gráf-drogéria, Bajcsy-Zs.-út 14. Braun Gyula, Hunyadi-tér Szécsi István, Nagymező u. 6. özv. Porgesz Béláné, Király u. 54. Bölcskey Ferenc,, Teleki-tér 7. Róna-drogéria, József■ körút