Színház, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-01-01 / 1. szám
Újévkor, amikor az ember egy kissé mindig újrakezdi az életét, álmodozni szokott. Új terveket kovácsol, új vágyakkal készül a jövő felé, megálmodja az az idő méhében pihenő pihenő lehetőségeket Az alábbiak folyamán ilyenfajta álmodozás következik. E sorok írója szeretné közölni az olvasóval (csakis az olvasóval!), mit szeretne kapni, látni, hallani. I. színészektől Ajtay Andor: Solness építőmester, Alszeghy Lajos: Vanja bácsi, Apáthy Imre: Siegfried (Giraudoux), Abonyi Géza: John Gábriel Borkman, Bajor Gizi: Giraudoux Elektrája, Bulla Elma : Ophélia, Básthy Lajos : Faust, Bánky Zsuzsa : Solveig, Dayka Margit : Hannele, Dávid Mihály : Lucifer, Fényes Aliz : Vadkacsa, Gobbi Hilda : Hamlet, Gaál Franciska : Nóra, Greguss Zoltán: Falstaff, Gábor Miklós: Liliom, Gombaszögi Ella : Szókimondó asszonyság, GörbeJános: Tiborc, Honthy Hanna: Antónia, Jávor Idái: Bagó, Karády Katalin : János vitéz, Kállay Ferenc : Sasfiók, Lukács Margit: Phaedra (Racine), Makay Margit: Angliai Erzsébet, Ladányi Ferenc: Peer Gynt, Major Tamás: Caliban, Mészáros Ági: Julika (Liliom), Mihályi Ernő : A fösvény Mezey Mária: Céliménc (Mizantróp), Ráday Imre: Farkas (Molnár), Rátkai Márton : Shylock, Peti Sándor : Sirásó, Sárdy János: A falu rossza, Somló István: Ördög, Somlay Artur: Lear király, Sulyok Mária : Gertrudis (Bánk bán), Szörényi Éva: Margit (Faust), Tolnay Klári: Wangel Hilda, Tímár József: Élő holttest, Turay Ida: Puck, Tőkés Anna : Antigoné, Uray Tivadar : II. József császár (Szomory), Vízváry Mariska : A nagymama. II. SZÍNHÁZAKTÓL A Nemzeti Színházban Az ember tragédiáját. Érdekes volna négyféle Elektrát látni egymásután. (Sophokles, Giraudoux, O’Neill és a Bornemissza—Móriczféle Magyar Elektra.) Racine Britannicusát, Shakespeare Viharját Babits fordításában és Moliére Mizantrópját Majorral. De egy szép Oedipus király előadáshoz is hajlandó volnék készpénzértjegyet váltani, az Ember és felsőbbrendű ember előadásához pedig el sem fogadnék szabadjegyet. — Az Operában Mozartot, Gluckot és Cimarosát szeretnék hallani. De főleg Mozartot, egymás után valamennyit. Maga Tóth Aladár korrepetálhatna az énekesekkel, senki nála jobban Mozarthoz nem ért. •— Vígszínház: O’Neill, Huxley, Giraudoux, Wilder és a legújabb amerikai írók megismerése volna izgalmas élmény. — A Belvárosi Színházban jó volna megint egy parádés Bárdos-rendezést látni, olyat, amilyen a Conway-család volt. Csehov-drámái valószínűleg nagyon fekszenek Bárdosnak. Például igen érdekes volna a Sirály, esetleg Kállay Ferenccel afőszerepben. — A Magyar Színház magyar szerzők műveire specializálhatná magát. Török Sándor, Illés Endre, Meller Rózsi kész színdarabjairól hallottam, ezeket szeretném látni. Ha sikerülne Márait rábeszélni arra, hogy „Vendégjáték Bolzanóban” című regényét, dramatizálja, biztos sikeres, pompás darabot nyerne a magyar szinmfiirodalom. — A Művész Színháztól elme után igazodva, kizárólag jó írók darabjait várnám, nem baj, ha nem is volnának a legsikerültebb színpadi alkotások. Szívesebben nézem jó Író rossz darabját, mint rossz Író jól sikerült színpadi szerzeményét. A színészek és dramaturg dolga volna, hogy a jó Író kevésbbé sikerült színművéből jó előadás legyen. — Madách Színház: Élő holttest, Vanja bácsi, Légy jó mindhalálig. — Fővárosi Operettszínház: János vitéz, Bob herceg, Szép Helena. III. Új DARABOK A készülő új darabokat nem ismerem. Ha ismerném sem árulhatnám el kortársaim műhelytitkait. De újévi álomról lévén szó, elmondok három megíratlan darabtémát. Az egyik dráma, a másik szatirikus vígjáték, a harmadik zenés revü. Egyiket sincs szándékomban megírni, mert két eset van : vagy rosszul írom meg s akkor a kritikusok levágnak vagy jól sikerül a darab, s akkor úgy sem adják elő. Tehát maradjon mind a három az én karácsonyi álmom. (Copyright by Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete.) 1. AZ ASSZONY ÉS AZ IDŐ. (Dráma.) Egy haldokló asszony lázálmában végigéli elmúlt életét. Ennek az életnek legnagyobb problémája mindig az Idő volt. A beteget fiatal orvosnő kezeli, s lázálomban áldóan ez a fiatal orvosnő jelenik meg az Idő probléma személyesítője. Fiatal korban az Idő az anya, aki engedi siettetni az időt s ellentétbe keveredik lányával. Később az Idő különféle alakban jelentkezik. Egyszer mint fiatal vetélytársnő az öregedő asszony életében, később, mint saját leánya, alikor is ugyanaz történik megtör, mint amikor ő maga volt a leány és az Idő az anya. Amint az asszony öregedik, úgy fiatalodik az Idő. Végül ismét a betegágynál, a valóságnál vagyunk, s az Idő az orvosnő. Ébredéskor a beteg az orvosnőn keresztül megérti, hogy Időt csak egyféleképpen lehet legyőzni: ha megszabadulunk az önzéstől, a hiúságtól és megtanulunk másokért élni. Akkor az időnek nincs többé hatalma fölöttünk. 2. LÉGIVESZÉLY ELMÚLT. (Szatirikus vígjáték.) Egy polgári család minden tagja sértetlenül úszta meg a háborút. Pincékből, munkatáborokból, hadifogságból, mindenhonnan épen és egészségesen kerültek ki, még vagyonuk is megmaradt. De a felszabadulás után mégis fokozatosan pusztul el minden: család, erkölcs, vagyon. A tragikomikus szereplők nem találják helyüket az új világban, esetlenül bukdácsolnak, kapkodnak, nem értik mi történt. A megoldás kívülről jön, mint a felszabadulás és époly kevés érdemük van benne, mint abban volt. 3. SZILVESZTERI KAVALK AD. (Zenés revü.) Négy különböző nemzetiségű artista élete 1913-tól 1944-ig. Minden egyes kép egy Szilveszter-est. 1913- ban a dúsgazdag, dőzsölő Budapest a Somossy Orfeumban búcsúztatta a szerencsétlen 13-as számot. A következő kép egy front mögötti hadikórház Szilvesztere. Az utána következő 10 kép mindegyike egy-egy történelmi illusztráció. Az Utolsóelőtti kép 1944. Budapest ostroma. Pince, halálfélelem, nyomor, danse macabre. Az egész revü a polgári kapitalista világrend bukásának története, szilveszteri képekben. Az Utolsó kép 1945. Ez már a felszabadult Szilveszter, az egyetlen kép, amely békés környezetben játszódik, a négy megöregedett artista emlékektől zsongó, de nyugalmas otthonában.