Színház, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1947-01-08 / 2. szám

S/IM munktác­ósUnpxurefiért Írta: BÓKA LÁSZLÓ Az elmúlt esztendő során igen gyakran fordultam meg — Pesten is, vidéken is — az eljövendő kultúra kohóiban, a mun­kásság kultúr­otthonaiban. Üremek, pártszervezetek, szakszer­vezetek, községek kocsmában, raktárakban hevenyészett szín­padain álltam, vagy színpadait néztem a közönség sorából. Felemelő és lesújtó élmény. Felemelő, mert nekem, aki akkor is jártam közéjük, mikor csak rendőri ellenőrzés alatt, vagy úgy sem jöhettek össze, mikor még Petőfit is csak cenzúrázva szavalhatták, — nekem nagy érzés az, hogy immár mindenütt van otthona a munkásművelt­ségnek. Boldogan látom, hogy rettentő munkájuk szüneteiben, nehéz gondjaik közepette is van kedv, mely örömét a tanulásban , az igazi irodalom élvezetében leli s hogy van hely is, ahol ezt a kedvét kitöltheti a munkásság. Még önző örömömet is lelem­­ benne : itt készül az a közszellem, itt formálódik az a könyv­olvasó, színházlátogató, képvásárló közönség, mely kiszabadítja a magyar művészetet a nagytőke karmaiból. Mert ha egyszer minden magyar munkásnak természetes igénye lesz a kultúra, akkor nem szorulunk haszonéhes kiadókra, alacsony ösztönökre spekuláló színházi ügynökökre, a kispolgári ízlés kívánalmait honoráló műkereskedőkre , ők fogják diktálni a színvonalat s nem lesz szükség arra, hogy egy vékony, félművelt réteg felemás ízléséhez igazodjék az, ami a kultúra körül mégiscsak üzlet. Ám rendkívül elszomorító az, hogy ezekben a­­— nagyrészt a munkásság áldozatkészségéből létesült — kulturális összejöve­telek célját szolgáló termekben, milyen vigasztalan a dekoráció, s milyen szégyenletesek a színpadok, milyen kiábrándítók a dísz­letek. Nem az a baj, hogy szegényesek. Ebben a szegény országban még mindig a munkás a legszegényebb, tudom, hogy ami van, az is erejüket meghaladó áldozat. De láttam én orosz rendezőt,­­aki egyetlen fekete körfüggöny s egy ruháskosárra való rongy és színes papírhulladék segítségével buja színekben tobzódó tavaszi gyümölcsöskertet varázsolt a színpadra s láttam deszkákból he­venyészve összerótt modern színpadot, szegénységében is ízléses és ízlésnevelő előadótermet. Az a baj, hogy ezek a primitív kis színpadok egy letűnt kor ízléstelen ízléséhez igazodnak, hogy a színpadok egyetlen egység-díszlete a legrosszabb népszínmű hagyományok igényeihez méretett, hogy a terem úgy van deko­rálva, mint egy régi kocsmai tűzoltóbál táncterme, hogy a képek és propagandafelíratok a modern grafika elemeinek lábbal tip­­rásával készültek. Ha a munkásság hibája lenne, hogy így van, nem itt írnám meg. A Munkás Kultúrszövetség vezetői bizonyára foglalkoznak ezzel a kérdéssel is, ezer gondjuk közepette. Én az úgynevezett értelmiségi munkások, az úgynevezett haladó értelmiség lelki­ismeretét feszegetem. Nem kétséges, hogy őket terheli a fősség azért, hogy ezek a kultúra terjesztésére hivatott helyiségek be­rendezésükben a múlt hibáit örökítik meg, a rossz ízlés emlékjelei. ‘ A munkásság évszázados elnyoma­tás után törte át a műveletlenség sorompóit, a munkásság alig két esz­tendeje indulhatott el szabadon a­­szabad művelődés útján. Első lépé­seiknél ott kellett volna állni mind­azoknak, akik együtt éreznek a mun­kássággal, akik vállalják a munkásság sorsát, de akiket kivételes helyzetük már régen részesévé tett az igazi műveltségnek. Nekik kellett volna tanáccsal, példák megmutatásával, a helyi lehetőségek­ kihasználásának módjával a munkáság segítségével ■yetni. Ma sem késő még. S örvendetes módon a munkás-előadásokon egyre több igazi művész szerepel. Ezek a művészek ne érjék be azzal, hogy el­mondják a legszebb verseket,eljátsszák a legjobb szerepeket. Vessék le azt a valójában indokolatlan fölényt takaró álszemérmet, álgyöngédséget s be­széljenek arról, hogy milyennek kell lenni egy modern színpadnak, milyen a modern színpadi dekoráció, mu­tassanak rá arra, hogyan lehetne ezt ott helyben megvalósítani. Kitűnő színészeink után kitűnő rendezőink és nagyszerű díszlettervezőink is ke­ressék fel a munkásság kulturális találkozóhelyeit s adjanak tanácsot, útmutatást. Hívják meg olykor a színigazgatók egy-egy üzemi kultúr­­ház vezetőségét színházukba, mutas­sák meg a szép előadás csak hátulról, a színfalak mögül látható masináját. Ne csak a kormányzatnak, a mun­kásságnak is adjon tanácsot a Mű­vészeti Tanács! MIT TANULHATUNK AZ OROSZ SZÍNÉSZEKTŐL? VAJta: jfJLand Stexa Legutóbb orosz­ színtársulat játszott a Magyar Színházban. A társulat vezetője szerint nem is elsőrendű társulat volt, hanem csak egy harmadrendű együttes, a Kiev­ Színház együttese. Az előadások, amelyek nagy tömegekben vonzották a főváros közönségét, érdekes tanulsággal szolgálhatnak számunkra. A tár­sulat valóban nem volt elsőrendű együttes, de mégis olyan érté­keket mutatott fel, amelyek méltán hívhatták fel színházi szak­értők figyelmét is. Elsősorban feltűnő volt a társulat minden tagjának kifogás­talan mesterségbeli tudása. Egyetlenegy olyan színészt sem lát­tunk a színpadon, aki ne lett volna tökéletesen tisztában a színészi mesterség minden mozzanatával. Páratlan beszédtechnika, nagy mimikai és mozgáskultúra jellemezte a színészeket. Mozgásukban különösen érdekes volt a teljes felszabadultság, amelynek követ­keztében a színész minden színpadi lehetőség kiaknázására alkal­massá válik. A szöveget nemigen értette a magyar közönség, de nem kerülhette el figyelmét a moduláció gazdagsága, amelyekkel a­­ beszéd zenei vonalon vált megközelíthetővé.­­ Meglepte a közönséget az előadás teljes kidolgozottsága is. A színészek nagy biztonsággal és öntudatossággal aknázták ki a darab lehetőségeit és egy érett előadás benyomását keltették. Mint utólag értesültünk, a „Figaró házasságé”-t például egy éven keresztül próbálták, miután előzőleg heteken keresztül, asztal mellett értelmezték, boncolgatták és magyarázták a szöveget. Ilyen előkészítés után szinte természetesnek látszik, hogy a dara­bot súgó nélkül játszották. A színészi játék biztonságát azonban nemcsak a nagyszabású technikai előkészületekből magyarázhatjuk, hanem az orosz színészek stílusából is. Az orosz színészek játékát igen erős realiz­mus jellemezte, ami azt jelenti, hogy ők művészi eszközeiket az ősi talajból, az élet valóságából merítik, s ennek kötöttségeit vállalva, egyúttal biztos támasztékot is nyernek. Nem tévednek se a verizmus, se a stilizáltság útvesztőibe, tehát a valóságot se erre, se arra nem haladják túl. De távol álln­ak a naturalizmustól is, mert a valóság elemeit a művészet síkján komponálják meg és ezzel egy sűrített és valóság feletti valóság hiteles világát tudják számunkra közvetíteni." Az orosz színészek magatartásá­ban legmegrendítőbb volt az áhítatos tisztelet művészetük iránt. A szín­házat úgy tisztelik, mint a templomot és művészi kérdésekben semmiféle tréfát nem ismernek. Ez különösnek hatott itt nálunk, ahol a művészet már-már kereskedelmi eszköz, a tár­sadalmi érvényesülés, az emberektől való különbözés és a meggazdagodás egyik módja, de csak a legritkább esetben igazi hivatás, megszállottság és életcél. A kievi orosz színtársulat tag­jai között nemigen akadt ki­magasló egyéniség, de ezzel szemben egy igen magas általános színvonal érvényesült. És ez művelődési szem­pontból igen fontos. Kimagasló egyé­niségek minden társadalomban, még a legprimitívebb társadalomban is lehetnek, de általános színvonalat csak a kultúra tud kitermelni. Ez a legnagyobb tanulság számunkra a kievi orosz színészek vendégjátékából. A jó átlag elengedhetetlen feltétele minden színészi kultúrának, anélkül kultúráról beszélni nem is lehet. A nagy egyéniségek is hatalmas erőt meríthetnek az általános színvonal­ból, mert nem kell mindent élőtről kezdeniük, hanem a maguk építő­köveit biztos alapokra rakhatják. Bár csak a mi színészetünk is fel tudna mutatni ilyen jó átlagot, akkor * bizonyos, hogy több Bajor Gizink és több Somlay Artúrunk is lenne. j, ■ ■ ./•*■■ . . Louis Aragon : FUGA ■Táncra hivó, via ütemben Pengeti lantját az öröm Réten, mezőn vagy ligetben A fejem rajta biz‘ nem töröm ! Jobbra fordulj, balra lépj Figurádat el ne vetsd Hogy kinek járom és • miért Enmagam földi üdvéért. •­ Holdon Hálám fordítás* Paul Verlaine : A KÖNNYELMŰEK Bah! Bármit ir az irigy sors Haljunk meg mi együtt itt most! — Ritka és furcsa ajánlat. — De ritka jó! Haljunk meg nyomban mint a régi Dekameronban! — Hi-hi-hi! Bizarr szeretőm van! — — Bizarr volnék! Az meglehet s szeretőnek tökéletes. Haljunk együtt ha úgy találja... !!! — Úgy találom tréfás uram szóljon jóindulatúan. De hallgassunk, ha igy kívánja! És így lett ezen az este hogy ott ültek nem is messze a többi báli maskarától De vétkes nagyot mulasztottak hogy ily szép halált elnapoltak. Hahil Bizarr szeretők voltak! ... M ________ "Mjail Lidin fordítí»*,* 1

Next