Színház, 1948 (4. évfolyam, 1-33. szám)
1948-01-01 / 1. szám
„PETER GRIMES“: halásztragédia az Operaház színpadán Ifjú ember és angol a ,,Peter Grimes” szerzője. És ez sokat megmagyaráz. Az ifjúság vakmerőségével visz a nagy szcénákhoz, vad bonyodalmakhoz, patetikusan hömpölygő akciókhoz szokott operaszínpadra egy szürke, jelentéktelen, ösztövér kis történetet és — mint régi normann hajósok utódához illik ! — új földek felfedezésére indul: angol létére operát ír, holott Harry Purcell óta, tehát mintegy három évszázada nem termett igazi opera az angol földön ! Crabbe százhúsz esztendős költeménye igézte meg a képzeletét, Crabbe tiszteletes úr sajátságosan komor, ködös poémája, amely egy óceánparti halászfalu lakóiról szól. Ezt a jelentéktelen miniatűr-társadalmat merész kézzel ragadja meg Benjamin Britten és a köznapi históriácskából zordon sorstragédiát tud fölnagyítani, a hétköznapinál hétköznapibb falusi sablon-alakokból érdekes és nyugtalanító jelllemképeket. A szerelmi ambícióból pénzsóvárrá lett, halász magányba zárkózott, tragikus és démonoktól űzött színpadi hőssé lesz, a fontoskodó, minden lében kanál vénasszony a végzet feketefátyolos wagneri istennője !... Olykor mintha Dickens valamelyik kisvárosi regényének alakjait látnók a színpadon, de atlanti köddel bevonva. Az unalmasságig szürke akció mögött félelmetesen tágul ki a második sík: a misztikum világa ! Britten muzsikája tökéletesen illusztrálja a környezetet, a cselekményt és az alakokat, a tengermorajt, a kavicsok görgését, a ködöt, a tereferét, a súgás-búgást, az ármányt és az egyes szereplők karakterét. Gazdag, színpompás, merész és valóban drámai légnyomást árasztó zene, amely egy nagy tehetség ma még egyenetlen, különböző stílusokat eklektikus módon összekötő, reminiszcenciákkal küzködő alkotása ugyan, de súlyos mondanivalók, mély költőiség, robbanó drámai vérmérséklet kifejezője és ékesszóló kifejezője . A hangszerelés elmésségét, jellemző erejét, színpompáját, bravúrját külön kell említeni. Az előadás? Operaházunknak ismét kiemelkedő munkája! Ferencsik János a Britten-muzsika minden rejtőző szépségét, a zengő hangóceán mélyére elbújt gyöngyszemét felhozza és elénk veti. Mesteri munka, amely egyensúlyt teremt az olykor túlságosan uralomra törő zenekar és az elsápadó színpad, majd a hirtelen öntudatra ébredő színpad és az elhalványodó zenekaa között . Oláh Gusztáv, a rendező és Fülöp Zoltán, a színpadképek művésze mint két varázsló idéz elénk egy messze világot: az óceánparti angol halászvároska képe ez, sürgő-forgó alakjaival, egy-egy régi angol, vagy hollandi mester képének eleven mása. Márk Tivadar jelmezei pedig ódon angol metszetekről idetévedt szerencsés színfoltok : az énekesek külsőre is egy dickensi világ hús-vér alakjait elevenítik meg ! A tömeg, ez a súgóbúgó, örvénylő, ármánykodó, gyűlölködő, összecsapódó, majd szétrebbenő sokaság, a rendező tündöklő tehetségét hirdeti. A színpad tagoltsága a város sürgőforgó életének és egy felfokozott drámaiságnak a kifejezésére ad módot. Pless László karigazgató és az énekkar művészei zeneileg és drámailag rendkívülit művelnek : ez a kórus főszereplője a zenedrámának, százarcú, százjellemű, százakaratú tömeg, amely azonban mégis — egyetlen egy! Udvardy, a címszereplő már első megszólalásával teljes arcért ad Péterről, a halászról és megüti azt a titokzatos, révedező hangot, amely a tragédia és a rejtelem közelségét hirdeti . Palánkay Klára a kisváros vésztjósló és vészthozó Szibillájának sötét denevér-alakját lenyűgözően ábrázolja. Báthy Anna nemesen játszik és finoman énekel. Losonczy egy nyers, de nemeslelkű tengerész éles profilját rajzolja elénk életteljesen, Németh Anna hangja szépen zeng, Gábory Magda- Mátyás Mária, Fehér, Kálmán, Angyal-Nagy, Mateczky, valamint egészen parányi szerepében Sugár Dezső és Szomolányi János kiváló jellemző tehetségnek bizonyul és szerencsésen illeszkedik bele a rendező, Oláh Gusztáv mesterművébe , az együttesbe (Utóiratnak csak ennyit: Lányi Viktor és Staics István fordítása igen szép !). ^ FOLYAMI SZÁM 1948 JANUÁR 1-TÓL JANUÁR till írja : Balassa Imre Korunk egyik legkülönb magyarját, világraszóló zeneköltőnket, Kodály Zoltánt köszöntöttük a szép hangversenyen, mikor a Székesfővárosi Zenekar és a Budapesti Kórus a szerző vezényletével zendítette meg a „Psalmus Hungaricus“-t. Kodály maga vezényelte gyönyörű ,,Concerto“-ját is, míg Somogyi László Kodály-dalok mesteri kíséretével szerzett szép perceket a hallgatóknak. Két Kodály-dalt, Berzsenyi és Ady szövegére, Jámbor László szólaltatott meg, zengőn és költőien! A Vígopera Verdi „Traviatá“ját adta elő. Endre Bélának ezúttal szerencsésebb estéje volt, kevésbé nehézkesen vezényelt, a Verdi-muzsika regényes és lírai teatralitását is jobban megközelítette, mint a mozarti idealizmus világát vagy Donizetti ,A dullam^bidogságát. Iván Margit üde, világos színű szopránja szép jövőt jósol, különösen akkor, ha a tehetséges fiatal énekesnő a legato titkaival is megismerkedik! Turay Sándor ezmes, zengő és kiegyenlített tenorja, jó muzikalitása és természetes dallamformáló tehetsége kellemes meglepetés! Mindszenti Ödön öreg Germont-ja szép alakítás. Szécsi Ferenc rendezése hibátlan, Bartay Éva a táncok betanításával jeleskedett. Beethoven fenséges „Missa Solemnis“-ét a leghivatottabb, Bárdos Lajos szelleme és mesterkeze zendítette meg! Különösen a ,,Benedictus“ lebomlása és az ,,Agnus Dei” mennyeket kereső átszellemült sóhaja ragadta meg a lelket, de az egész előadás igézően szép és magasztosan beethoveni volt! Elena Nicolaidi a „Carmen“ címszerepében és a „Troubadour“ Azucenájában gyönyörködtette Operaháziunk közönségét bársonyos, puha, szépen kiegyenlített hangjával, dallamformáló művészetének finomságaival és énekének kifejezésbeli gazdagságával. Fölmelegedni azonban nem tudunk, egy pillanatra sem, Elena Nicolaici alakítván Margit és Turay Sándor fájától! Az átélésőszintesége hiányzik alakításából. Nem drámai temperamentum. De — igen jó énekesnő! Bisztriczky Tibor hosszú idő után először lépett a pódiumra. A tehetséges fiatal hegedűművész vonóvezetésének biztonsága, stílustudása, felfogásbéli választékossága és zenei gondolkodásmódjának leszűrtsége valóban ritka erény! zmnem